#interjú


„Nagyon sajnálom, hogy nem neveztek” – a filmszemle újraindul, a Most vagy soha! és a Hadik távol marad

Az árokbetemetés szellemében próbálják a szervezők – az állami támogatások elmaradása ellenére is – megrendezni a 13 év szünet után újrainduló Magyar Filmszemlét. Külön kérték például a rekordköltségvetéssel készült filmek producereit is, hogy nevezzék be az alkotásaikat, de ők ezt elutasították. Interjú Muhi András producerrel, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnökével, a szemle főszervezőjével.


Hilbert Edit volt OBT-elnök: Nem egy lehajtott fejű, hanem egy megtört gerincű OBT-t látok

Azzal, hogy az Országos Bírói Tanács részt vett a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodás megalkotásában, túlterjeszkedett a hatáskörén – véli a Budapest Környéki Törvényszék egykori elnöke, aki 2018-ban, a Handó Tünde-érában vezette a testületet. Hilbert Edit szerint az OBT így egy olyan csapdába került bele, amiből most kereshetik a kiutat. A jó szándékukat nem vonja kétségbe, de amit ő jelenleg lát a részükről, az nem más, mint lelkes amatőrök dilettantizmusa és a jogszabályok ismeretének hiánya. Interjú.


„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.


Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.


Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.



„Szüleink és nagyszüleink rutinszerűen spóroltak” – de lehet-e egyszerre takarékoskodni és egészségesen étkezni?

Érezhetően tovább drágultak az élelmiszerek, sokaknak kell még szorosabbra húzni a nadrágszíjat, és ez nem kellemes érzés. Balázs Barbara újságíró és takarékos gasztroblogger könyve útmutató ahhoz, hogyan lehet a házikoszttal takarékoskodni, milyen a mértékletes konyha, és hogyan győzhetjük le a kisebbségi komplexusainkat, ha főzésről van szó. Mit érdemes megtartani a régi idők szokásaiból, és hogyan spóroljanak, akik speciális diétára szorulnak?



Márton ikrek: Ha az edző eléri a gyerekeknél, hogy higgyenek magukban, az az egész életüket elkíséri

Az egyikük a taekwondo első magyar női világ-, a másikuk olimpiai bajnoka. Egypetéjű ikrekként úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól, befejezik egymás mondatait. De míg az egyikük taktikus, és néha kicsit talán túl is gondolja a dolgokat, a másikuk csak megy előre, és elsősorban az erejében bízik. Márton Luanával és Vivianával beszélgettünk.





„Nem hívtak el a castingra, úgyhogy azt mondtam, nem lesz műtét”

Hogy Major Erik generációja egyik legjobb színésze, az is jelzi, hogy háromszor is jelölték a legígéretesebb pályakezdő díjára, és idén meg is nyerte a Színházi Kritikusok Céhe elismerését. A Radnóti Színház színészével bűnöző édesapja örökségéről, szeretetlenségről és arról is beszélgettünk, miért érezte úgy, visszaadhatja élete egyik legfontosabb főszerepét.


Megyeri Zsuzsanna: A saját viaskodó énünkkel szemben is türelmesnek kell lennünk

„Hogyan lesz darabokból egész?” – ez az alcíme Megyeri Zsuzsanna új könyvének, a Családi kirakósnak, amely 18 mozaikcsalád történetén keresztül mesél arról, milyen sokféle is tud lenni egy család. A pszichológus-családterapeutát a családi szövetségről, a tagok egymáshoz való viszonyáról, alkalmazkodásáról, illetve az ideális karácsonyról kérdeztük.



Orbán karácsonyi üzenete: Magyar Péterhez képest Gyurcsány egy Adenauer

A miniszterelnök az ünnepi interjújában nyíltan a Capitoliumot szétdúló amerikai zavargók mellé állt, mivel azt mondta, a 2020-as amerikai választást nyilvánvalóan elcsalták, hogy kiüssék Trumpot. Elmondta azt is, hogy a magyar EU-s elnökség Nicolas Sarkozy tanácsa miatt lett olyan, amilyen. Az ukrajnai háború pedig szerinte 2025-ben vagy békekötéssel vagy az egyik fél megsemmisülésével, de véget ér.


Orbán Viktor négy ruhája

Négy nap alatt négyszer volt alkalma nyilatkozni, évet értékelni a miniszterelnöknek, Orbán Viktor ezt négyféleképpen tette meg. Milyen volt az európai, a tanítóbácsis, a rutinból lenyomós és a szerepét komolyan vevő Orbán, és mi volt a közös a négy szerepben?