Menetrend szerint reptetik ezentúl a kínai árut Debrecenbe
Ez az első ilyen járat a város repterén.
Ez az első ilyen járat a város repterén.
HVG
Nagy István agrárminiszter hatásköre kisebb, Nagy Márton nemzetgazdaságié pedig nagyobb lesz azzal, hogy jövőre feláll a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
hvg.hu
Hatalmasra nőtt a Kínából online rendelt csomagok száma Ferihegyen, talán a kormány Kínához dörgölőzésének köszönhetően is. Az innen Európa felé továbbgördülő kiscsomag-özön okozott is káoszt a szállítócégeknél, de már épül a kiszolgáló infrastruktúra. Az üzleti lehetőségre kínai cégek mellett a kormányzattal közeli kapcsolatokat ápoló tőke is rárepült.
hvg.hu
A 2024-es Paris Retail Weeken, Európa vezető kiskereskedelmi és kereskedelmi eseményén, a Havas Commerce elemzést közölt az AI növekvő hatásáról és terjedéséről a kiskereskedelemben. E megállapításokat bontja ki és mutatja be az AI jövőbeli szerepét a kiskereskedelemben, Farkas Zsolt vendégszerzőnk helyszíni riportja alapján.
HVG
A GVH nem látta akadályát, hogy az irányítási jog Jellinek cégéhez kerüljön.
hvg.hu
Miközben a kormány 2024 helyett már 2025-re ígéri, hogy „az óvatossági motívum fokozatos oldódása” majd felfelé indítja a gazdaságot, a bolti forgalom beragadt a 2021-es szint alá. Megnéztük, mi ment félre, mire lehet szükség ahhoz, hogy a reálbérek növekedése valódi javulást hozhasson el, és mi történt azokban az országokban, ahol a mienkhez hasonló inflációból kellett talpra állni.
Októberben az előző hónaphoz képest majd ötszörösére nőtt azon termékek száma, amelyek kiszerelésének csökkentéséról számoltak be a gyártók. Összementek a Zabfalatok, nápolyik és egy rögös túró is.
hvg.hu
Leginkább okostelefonokra, tabletekre, okosórákra és egyéb műszaki cikkekre.
HVG
Már csak a versenyhivatali jóváhagyásra várnak a felek.
HVG
A termékben szalmonella lehet, ezért azt kérik, senki ne egye meg.
hvg.hu
A salgótarjáni áruházról múlt héten érkezett élelmiszer-biztonsági bejelentés, az üzlet kedd reggel nyithatott ki újra.
HVG
Gyanúsan gyorsan visszakerülnek az illegális termékek a piactérre.
hvg.hu
A tavaly hivatalba lépő kormánykoalíció korábban ígéretet tett a 2018 óta hatályban lévő szabályozás eltörlésére.
HVG
Túl kevés alkatrészét gyártják Indonéziában, így kitiltották őket a boltokból.
hvg.hu
A holisztikus munkavállalói jóllét fontosságát és előnyeit egyre több munkáltató ismeri fel Magyarországon is. De mit is jelent ez a kifejezés, milyen előnyök származnak belőle, és hogyan valósíthatja meg a munkáltató a gyakorlatban azt, hogy dolgozó kognitív, érzelmi és fizikai állapotára is egyaránt odafigyel?
Lidl Magyarország
A szeptember 30-án zárult pénzügyi évben a dm Magyarország forgalma több mint 244 milliárd forint (628 millió euró) volt, a bolti forgalom 17 százalékkal nőtt, az online forgalom pedig 20,5 százalékkal bővült az előző évhez – adta hírül a drogérialánc.
HVG
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a webáruházak és a csomagszállítók gyakran nem tájékoztatják megfelelően a lakosságot.
HVG
Az EB szerint rendszeresen visszatérnek a webáruház felületére az illegális termékeket kínáló kereskedők.
HVG
A Marriott-tal álltak perben, mert a szállodalánc szerintük illetéktelenül használta többek között Harry Styles, Beyoncé és Michael Jackson slágereit. Aztán egyszer csak lemondtak a pénzről.
hvg.hu
2025 első napjától egy új kereskedelmi és fogyasztóvédelmi hatóság jön létre, a Nébih több feladata is átkerül oda – mondta el Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy sokkal üdvözítőbb magatartás, ha egy kereskedő nem panaszkodik.