Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Eltűnhetnek az akciók a boltokból, ha marad az árrésstop, figyelmeztet a Tesco-vezér.
„Kicsit úgy tűnik, mintha a kereskedelem egyedül vinné el a balhét” – mondta az árrésstoppal kapcsolatban Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója, aki a Pénzcentrumnak adott interjút. A vezérigazgató szerint a kiskereskedelemre egyszerre nehezedik az inflációs nyomás, a bérfeszültség és a piaci beavatkozások sora, miközben a gazdaság sem növekszik.
A szakember szerint az intézkedés torzítja a piacot, szűkül a promóciós mozgástér, a vásárlóknak most még jó, de hosszabb távon veszélybe kerül a verseny, és az árak dinamizmusa,
folyamatosan tűnnek el az akciók, nem lesz miből kedvezményt adni,
és bár a vásárlók az alapárak csökkenését tapasztalhatták, de közben megszűnt az az árverseny, ami sokak számára nagyon fontos: az akciókra vadászó árérzékeny vevőknek.
Az igazgató emlékeztet, korábban mindig a nagy láncokat vádolták az árak letörésével, most pedig már ők a „nyerészkedő árnövelők”, szerinte ez a kommunikáció elveszi a figyelmet a valódi problémákról. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az árréstop az árstophoz képest valamennyire előrelépés, mivel megjelent a termelők vagy a beszállítók felelőssége is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne így is nehéz a kereskedőknek, az igazgató szerint a Tescónál
körülbelül egymilliárd forintos kiesést okoz havonta.
A veszteségeket tekintve nincs egyedül: az árréstop kivezetését egyre hangosabban követeli az Országos Kereskedelmi Szövetség, amely tételesen összeszedte, és lerakta a kormány asztalára, milyen károkat okoz az intézkedés.
A kormány az élelmiszer– és a pipere-, de a gyógyszer-kiskereskedelembe is beleszólna, a nem támogatott gyógyszerek árrésstopjával viszont a várható boltbezárások után patikabezárási hullámot is kelthet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.