Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Itt van azon gyógyszerek listája, amelyek árát, ha minden igaz, a tavaly december végi árszinten.„önként” befagyasztanák a gyógyszerpiaci szereplők
Egy kiszivárogtatott gyógyszerlista az újabb lépés afelé, hogy a gyógyszerek áraiba is belenyúljon a kormány. Ezt persze nem így nevezik, hanem úgy, hogy „önkéntes árkorlátozás”, amit a gyógyszeripari szereplők maguk vállalnak.
Legutóbb május végén egyeztetett velük Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, akinek az élelmiszerek és a tisztálkodószerek magas ára után tűnt fel a vény nélkül kapható gyógyszerek drágulása.
A végül 25-ös listát, amiről korábban még az terjedt el, hogy több mint harminc gyógyszerból áll majd, az ilyen kormányzati infókban mindig erős Index közölte. A lap hozzátette, hogy forrásai szerint „előrehaladott stádiumban járnak az egyeztetések”, és a felek meg is állapodtak a legfontosabb részletekről, például, hogy
a 2024. december 31-i árszinten rögzítsék az áraikat.
A lista:
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.