Megváltoztatták a koronavírusos szegedi rektor közleményét
Egy változat megemlíti a dél-tiroli települést, ahol az egyetemi vezető síelt.
Egy változat megemlíti a dél-tiroli települést, ahol az egyetemi vezető síelt.
Elfogadta a Fidesz-kétharmad a felhatalmazási törvényt. Újabb két ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegségben, amely így már 15 halálos áldozatot követelt. Most egy érdi idősotthon egyik lakójának szervezetében mutatták ki a kórokozót. Hírek a járványról percről percre.
Mindkét elhunyt beteg 90 évesnél idősebb volt.
A kormány saját maga bizonyította, hogy a négyötödös felhatalmazás igénylése és az ellenzéktől kért álszívesség nem több politikai csapdánál, hiszen a kijárási korlátozást a felhatalmazási törvény nélkül is be tudták vezetni. Ettől függetlenül – vagy épp ezzel együtt – a törvény bizonytalan időre és bizonytalan módon, de megváltoztatja életünket.
A korlátozásokat meghosszabították április végéig, az elnök már letett a húsvéti tervéről.
Szólt a háziorvosának, ám csak két nap múlva jött a mentő, most négy napja intenzív osztályon fekszik egy 67 éves férfi – számol be az esetről RTL Híradó.
Az ország koronavírus-járvány elleni kormányzati munkacsoportjának egyik tagja elmondta, a számokat nagyban befolyásolja, mennyire változik a vírus és a járvány lefolyása.
A megye háromban játszó csapat szerint most pálya helyett másra kell a pénz.
A legutóbbi adatok szerint újabb 66 ember halt meg a koronavírus okozta betegségben.
A globális koronavírus-járvány miatt egy újabb autóipari szakkiállítás marad el 2020-ban.
Újabb két magyar áldozat, meghosszabbítják a korlátozásokat az USA-ban, rengeteg otthoni sportszert vásárolnak. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Ha Kövér és Áder soron kívül aláírja, akkor már éjfélkor hatályba léphet a jogszabály.
"Gyors visszapattanás", azaz a gazdaság normalizálódása akkor lehetséges, ha a járvány nem húzódik - véli Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője, aki sorra veszi a mostani helyzet előzményeit és lehetséges következményeit.
A koronavírus járvány miatt küldték haza a rabokat, nem várják még vissza őket a börtönbe.
Amikor kiderült, hogy a hazatérőknek kellene fizetniük a szállodai vendéglátást a karanténban, próbáltak meglépni.
Annyira súlyos a helyzet, hogy a város polgármestere még 400 lélegeztetőgépet kért a szövetségi kormánytól.
A koronavírus-járvány kezdete óta vasárnap szállították át a legtöbb, mintegy 250 súlyos, de stabil állapotban lévő beteget a túlterhelt kelet-franciaországi kórházakból a déli országrészbe és Németországba - közölte vasárnap este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója. Az illetékes jelezte: 24 óra alatt 299-cel, 2606-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak száma.
Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap.
Az elmúlt hetekben igaz, hogy lehetett látni látni üres polcokat, de csak azért, mert a szokásos mennyiségek sokszorosát vették az emberek.
A brit lap szerkesztőségi cikket közölt, amely szerint a világjárvány lehetővé tette Orbánnak, hogy a kritikusokat és a politikai ellenzékét partvonalon kívülre tegye.