Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szegényebb országokat segítenék meg vele.
Az USA 2000 milliárd dolláros mentőcsomaggal igyekszik életet lehelni az amerikai gazdaságba, ahol véget ért minden idők leghosszabb konjunktúrája. Donald Trump elnök nem is titkolja: kizárólag az Egyesült Államok érdekli, és főként persze az, hogy novemberben újraválasszák.
Vele szemben Hszi Csinping kínai elnök képviselte a globalista álláspontot mondván: csakis együtt győzhetjük le a koronavírus-járványt. Ez szépen hangzik, de közben a kínaiak lezárták a határokat a külföldiek előtt, mert attól tartanak, hogy ők hozzák vissza a koronavírust Kínába, ahol már az újrakezdéshez készülődnek.
Mi lesz a szegényebb országokkal?
Az ő számukra készítjük elő a 160 milliárd dolláros segélycsomagot a következő 15 hónapra – hangsúlyozta David Malpass, a Világbank elnöke a Reuters beszámolója szerint. "A célunk az, hogy csökkentsük az időt, amely az új fellendülésig eltelik. Támogatjuk a kis és közepes vállalkozásokat a szegény országokban, hogy átvészeljék a nehéz időket. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ezekben az országokban a szegények és a sebezhető társadalmi rétegek könnyebben viseljék a válságot." – nyilatkozta a Világbank főnöke.
"Ha elér minket a vírus, akkor mi mind meghalunk" – ezt nyilatkozta korábban Szomália pénzügyminisztere. Afrika egyik legszegényebb államában ugyanis semmiféle egészségügyi struktúra sincsen a lakosság döntő többsége számára. Nagyon sok országban hasonló a helyzet: a kis létszámú eliten kívül senki sem számíthat komoly egészségügyi ellátásra.
Tisztában van ezzel a Világbank is Washingtonban, ezért egy 14 milliárd dolláros gyorssegélyt már jóváhagyott a szegény országok egészségügyi rendszerének fejlesztésére. Aztán, hogy ez mire lesz elég, az más kérdés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.