Több fiatal vesztette el a munkáját Budapesten, mint vidéken
A megkérdezettek közül a 24-26 éves korosztály a legborúlátóbb, náluk 55 százalék gondolja azt, hogy nehezebb lesz munkát találni a koronavírus miatt.
A megkérdezettek közül a 24-26 éves korosztály a legborúlátóbb, náluk 55 százalék gondolja azt, hogy nehezebb lesz munkát találni a koronavírus miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Sokkal több banki dolgozó folytathatja a munkát otthonról akkor is, amikor vége lesz majd a járványnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Christian Reber szerette volna visszavásárolni az általa készített Wunderlist feladatlista-szolgáltatást a Microsofttól. A terve nem jött össze, ezért inkább egy új megoldás fejlesztésébe fogott, amelyről ígéri, jobb lesz, mint korábbi, népszerű munkája.
hvg.hu
Azt ugyanakkor nem magyarázta meg az államtitkár, mégis hogyan, vagy milyen módon.
MTI
MTI
hvg.hu
Még a járvány előtti adatok összesítésével készültek csak el a statisztikusok: 9,1 százalékkal nőttek a keresetek februárban, igaz, a nagy infláció miatt a reálbérek csak 4,5 százalékkal emelkedtek.
hvg.hu
Mindössze 0,1 százalékponttal nőtt a munkanélküliség márciusban, de nincs minek örülni: az 56 ezer ember közül, aki elveszítette az állását, csak 2 ezren minősülnek hivatalosan munkanélkülinek. Ráadásul az igazán rossz számok valószínűleg csak akkor jönnek, amikor már az áprilisi adatokat is közzéteszik.
hvg.hu
Az amerikaiak éheznek arra, hogy újra dolgozhassanak - mondta az elnök. Vizsgálatot indított az amerikai kormány arról, hogy Kína miként kezelte a járványt.
MTI
MTI
hvg.hu
Mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól – ígérte a miniszterelnök hétfőn. Ebből kiolvashatjuk azt, hogy újra felpörgetnék a közmunkaprogramot, de ez sokkal több problémát okozna, mint 2010 után. A kormány próbálkozott az elmúlt években még szövetkezetek szervezésével is, sikertelenül.
Sztojcsev Iván
A Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot.
hvg.hu
A járvány miatt kialakult gazdasági helyzet sok vállalkozás számára szükségessé teszi, hogy újragondolják a dolgozók foglalkoztatási jogviszonyát – erre mutatott be példákat az Adózóna.
hvg.hu
Több államában gyakorlatilag összeomlott a munkanélküli embereket segítő rendszer, annyian próbálnak regisztrálni. Korábban soha nem látott mértékben nő a munkanélküliség.
hvg.hu
A cégek 40 százalékának hitel kell, hogy béreket adjon, a vállalatok közel tizede már most fizetésképtelen.
hvg.hu
Egyre nagyobb számban regisztrálják magukat a munka nélkül maradottak, hogy álláskeresési járadékban részesüljenek. Az Adózóna összegyűjtötte, milyen feltételek szükségesek az álláskeresési járadékhoz, illetve a jelenlegi körülmények között hogyan zajlik a regisztráció.
hvg.hu
Már látszanak a foglalkoztatási számokon a járvány hatásai.
hvg.hu
Adhat-e a cég a adómentes pénzbeli juttatást a dolgozóinak, ha a koronavírus-járvány miatt foglalkoztatni nem tudja őket? – kérdezte az Adózóna egy olvasója.
hvg.hu
Ennyi ember munkájáról még sehol nem született egyszerre döntés, amióta kitört a járvány.
hvg.hu
Nem volt egyértelmű az első bejelentés alapján, hogy pontosan mit fizet az állam a rövidített munkaidőben dolgozóknak, Palkovics László kibontotta a részleteket.
hvg.hu
Átlagosan 10 százalékot hozzátesznek a termelésben és az ellátási láncban foglalkoztatott Nestlé-dolgozók béréhez. Ha valaki elkapná a koronavírust, minden olyan gyógyszerköltséget fizet a cég, amelyet a társadalombiztosítás nem áll.
hvg.hu
A magyar kormány és a jegybank újabb lépéseket jelentett be, hogy próbálja kisegíteni a gazdaságot, az Egyesült Államokban történelmi mértékű segélycsomagban egyezett meg a két nagy párt, a cégvezetők, közgazdászok és szakszervezetek pedig világszerte azt keresik, mi lehet elég egy ekkora válság kezelésére. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Két éven át nem mozdult ki egy szűk sávból a munkanélküliség. Most ennek a trendnek szinte biztosan vége lesz, a legutolsó, még a járvány előtti hónapban épp 4,5 millió alatt maradt a foglalkoztatottak száma.
hvg.hu