A mélykúti júdásfa lett idén az Év fája
A néphit szerint a virágai Krisztus vérét szimbolizálják.
A néphit szerint a virágai Krisztus vérét szimbolizálják.
MTI
Lakatos Mónika nyerte el idén a nép- és világzene legnagyobb elismerésének számító WOMEX Artist Awardsot: a Romengo és a Cigány hangok énekesnője a második magyar, és az első cigány származású életműdíjas a verseny történetében. Nem először került reflektorfénybe, egyszer már nyert egy Ki mit tud?-ot, de huszonnégy év után még mindig nagyon izgul, ha színpadra áll. Interjú.
Czeglédi Fanni
A menet a Műegyetem rakpartról indul majd, és az Urániánál ér véget.
hvg.hu
Pataki Ádám több napig feküdt kórházban Covid–19-cel, szerdán engedték haza.
hvg.hu
A friss jövevény neme még nem derült ki, de gyanús, hogy fiú. A nevéről szavazás lesz.
hvg.hu
A finn közvéleményben vita támadt arról, hogy a miniszterelnökről olyan fotó készült, amelyen a blézere alatt nem visel semmit.
hvg.hu
Nyilván a magyar népmeséket magyar művészek által feldolgozó rajzfilmek alapból is „hungarikumok”, de most már hivatalosan is azok. Erről az Agrárminisztérium adott ki közleményt.
hvg.hu
Az internet sem jött vissza.
hvg.hu
"Ellenállásukat a szabadságukat és autonómiájukat korlátozó intézkedésekkel szemben messzemenően jogosnak tartjuk" – fogalmazzák meg levelükben az oktatók.
hvg.hu
Mennyiben függ anyánktól és apánktól, az általuk teremtett otthoni légkörtől, hogy felnőttként újra és újra bántalmazó párkapcsolatokban találjuk magunkat? A kép árnyaltabb, mint gondolnánk.
Pulzus
Egyelőre keresik a magyarázatot a fókapusztulásra.
MTI
A képen egy idős nő mutatja a középső ujját a renitenseknek.
hvg.hu
Szergej Gorškov fényképe egy szibériai tigris és egy ősi mandzsu jegenyefenyő meghitt pillanatát mutatja be.
hvg.hu
Tóth Kristóf tüdőembóliát és tüdőgyulladást kapott a covid mellett. Az orvosok szerint csoda, hogy nem esett össze és nem halt meg.
hvg.hu
Szarka Gábor szerint „az anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni”.
MTI
MTI
hvg.hu
A Nemzeti Filmintézet közzétette a támogatottak listáját. Kovács Ákos bemutatkozhat rendezőként a TAXIS-sal, Eperjes Károly pedig leforgathatja a Krisztus ingét.
hvg.hu
Maruzsa Zoltán államtitkár úgy véli, nem kell újabb beavatkozás az iskolákban a koronavírus-járvány miatt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének a kutatása egész más képet mutat. A felmérésük szerint 10 oktatásban dolgozó közül több mint 6 meglehetősen vagy nagyon fél a megbetegedéstől.
hvg.hu