Az nem érdekes, milyen sikeres vagy, hanem hogy milyen rögös volt az odavezető utad
 

Az nem érdekes, milyen sikeres vagy, hanem hogy milyen rögös volt az odavezető utad

Rengeteg fiatal karrierjének adott lökést a TEDxYouth-os szereplés, ám a 15 perces előadások mögötti kérdésekről, a felkészülés időszakáról jóval kevesebbet tudunk. Pedig a próbák legalább annyi tanulsággal szolgálnak mint maguk az előadások – és nem csak a színpadra állók számára. Hogyan kerülhetőek el a közhelyek, a coelhosódás, és miért rossz, hogy még mindig iskolai feladatként tekintünk egy nyilvános előadásra?

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám









Hajós Andrást nyakon csípték a gyerekrendőrök – videó
 

Hajós Andrást nyakon csípték a gyerekrendőrök – videó

1989-ben ezen a napon fogadták el a nemzetközi gyermekjogi egyezményt (Magyarországon 1991-ben ratifikálták), azóta november 20-a a gyermekjogok napja a világban. Idehaza az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF ma sok eseményt szervezett gyerekeknek, jártak például a Parlamentben, a mentőknél, az ombudsmannál, Hajós Andrással pedig rendőröst játszhattak, és könnyed formában szerezhettek ismereteket jogokról és kötelességekről. Ilyenkor egy napra övék lesz az irányítás, és a lehetőség, hogy hallassák a hangjukat. A UNICEF Magyar Bizottsága Gyerekhang programjához a hvg.hu is csatlakozott.

hvg.hu hvg.hu