Nem tetszik az iskola? Csinálj magadnak egyet!
Néhány kaposvári szülő és pedagógus összefogott, és alapítottak egy magániskolát, ahol a gyerekek úgy tanulhatnak, ahogy az állami intézményekben nincs rá lehetőség.
Szinte hetente érkeznek hírek egy-egy újabb alternatíviskola-kezdeményezésről, ez is jelzi, hogy komoly bajok vannak az oktatásban. Egy jól működő országban természetes lenne, hogy léteznek helyi közösségek, és az is, hogy ezek felelősen akarnak dönteni arról, milyen típusú iskolába szeretnék járatni a gyereküket.
Somogy megye első szülői kezdeményezésű iskolájában, a Másik iskola Kaposvárban szeptemberben már indul is a tanítás. Az intézmény magániskola lesz, amit a szülők és a támogatók finanszíroznak majd. Vegyes életkorú csoporttal – 6-10 éves korig – indulnak, két tanítónővel egy kaposvári belvárosi épületben.
Az egész történet másfél évvel ezelőtt kezdődött egy Facebook-csoport létrehozásával, amelynek ma több mint 300 tagja van. Megvannak a gyerekek, a helyszín, a pedagógusok, és szeptemberben indulhat a tanítás. A honlapon olvasható a jövendő diákok napirendje, és az is, hogyan zajlik majd a projektalapú oktatás.
„El kellene felejtenünk a tantárgyak szétdarabolását” – kezdi Kulcsárné G. Ibolya, az intézmény szakmai mentora. „A hagyományos iskolában az ismeretek alkalmazása elválik maguktól az ismeretektől, nem világos, hogy az egyes tantárgyak révén megtanult tudás voltaképpen mire is használható. Mi egységben,
projektekben gondolkodunk, ahol az elsajátítandó tudásanyag mindig szorosan kapcsolódik valamely megoldandó gyakorlati problémához.
Lesz egy évben mondjuk tíz téma, és ha például a gesztenyével foglalkozunk, akkor arról olvasunk, írunk történetet, énekelünk, de a kézműves feladatok is a gesztenye körül forognak. A téma zárásaként pedig gesztenyés finomságokat készítünk közösen. Az a célunk, hogy minél többet tudjunk mutatni a gyerekeknek a mindennapi életből.”
Havi 50 ezer forint
A szervező csapat másik aktív - pedagógus -tagja, Ágoston Kata azt emeli ki, hogy a 21. században nagyon fontos újragondolnunk a közösségeinket. Ebben az internet, a Facebook komoly segítséget jelent. A csoport működésének másfél éve alatt – sok személyes találkozással, vitával persze – kikristályosodott, hogy milyen iskolát szeretnének pontosan, többszörösen átbeszélték, finomították az elképzeléseiket. Lettek új tagok, és lemorzsolódtak a régiek közül azok, akik nem tudtak azonosulni a formálódó célokkal, közben kialakult az a csapat, akik tényleg egy irányba szeretnének menni. Enélkül nagyon nehéz lenne bármit megvalósítani.
Nagy kérdés, hogy miként lehet a mai jogi környezetben megvalósítani egy ilyen iskola alapítását. Az egyik szülő, Tallián Kriszta avat be a részletekbe. A gyerekek hivatalosan magántanulók lesznek (hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, arról itt írtunk), ezért is nem jár az állami normatíva. Az alapítók úgy számolnak, hogy megközelítőleg 50 ezer forinttal kell kalkulálni havonta gyerekenként, de a tandíj természetesen létszámfüggő, úgyhogy még változhat ez az összeg.
Bár érezhetően egyre több az ilyen „másik iskola” az ország különböző pontjain, ezzel együtt elég nagy bátorság egy szülő részéről belevágni, hiszen – főleg ahogy nő a gyerek – szinte mindenki elbizonytalanodik, biztos a jó úton jár-e, nem marad-e ki/le valamiből a gyereke.
"Nekem az lenne a nagy bátorság, hogy beadjam egy hagyományos általános iskolába! – mondja erre a felvetésre Ágoston Kata. Fejlesztőpedagógusként dolgozom, és tapasztalom, miket idéz elő gyerekekben az iskola, és látom azt a kanosszát, amit ezek a családok járnak. Az is gyakran előfordul, hogy a szülő kimenekíti a nagyobb gyerekét egy iskolából, de közben az első osztályos kicsit gond nélkül beíratja ugyanoda. Ezzel együtt tudom, hogy sok jó pedagógus van a hagyományos iskolákban, csak kicsi a mozgásterük."
"Rögtön tudta, ez az az iskola, amiről mindig is álmodott"
Elsőnek elindulni nagyon nehéz, ezt tapasztalják Kulcsárné G. Ibolyáék. „A szülők bizonyosságot akarnak, hogy majd fel fogják őket venni a gimnáziumba, utána pedig az egyetemre. És sok családban a nagyszülők, a távolabbi rokonok is állandóan hangot adnak aggodalmaiknak, hogy mi lesz később a gyerekkel. Még mindig él az a régi beidegződés, hogy csak az boldogulhat, aki végigjárja a hagyományos utat, lehet, hogy nem örömmel, sikerélménnyel, netán szenvedve, elsősként is legalább ötször 45 percig ülve az iskolában, ahol a legfontosabb kérdések megválaszolására sincs idő, mert mindig sietni kell.”
Kulcsárné G. Ibolya évekig dolgozott olyan állami intézmény igazgatójaként, amely integrált oktatást folytatott, és ahová tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek jártak. Itt még nyilvánvalóbb volt, hogy a hagyományos módon tanítva nem jutnak sehova. A gyerekek nem megfelelően fejlődtek, a pedagógusok érezték, hogy nincs arányban a befektetett energia az eredményekkel, ezért elhatározták, hogy változtatnak: felkerestek alternatív módszerekkel dolgozó iskolákat szerte az országban, igyekeztek minél több metódust kipróbálni, végül összeraktak egy tevékenységközpontú programot. Egyre népszerűbb lett az iskola, és a gyerekek nemcsak jól érezték magukat, de a kompetenciaméréseken is egyre jobb eredményeket értek el. Amikor – már nyugdíjasként – meglátta az interneten a Másik iskola Facebook-csoportot, rögtön tudta, ez az az iskola, amiről mindig is álmodott.
Ugyan még el sem kezdődött az első tanév, már megkeresték a kaposvári iskolaalapítókat Kecskemétről és Pécsről, hogy tanácsokat kapjanak tőlük, de ők is megnéztek több alternatív kezdeményezést.
Minden „másik iskola” sikere a pedagóguson múlik, de vajon a mai Magyarországon könnyű-e kreatív, lelkes, mindenre elszánt tanárokat találni? Az „osztályfőnök” a kezdetektől megvan Kaposváron: egy tapasztalt pedagógus, akit az iskola kezdeményezői korábbról ismertek. Már több foglalkozást is tartott a gyerekeknek, hogy a szülők is láthassák, hogyan dolgozik a diákokkal, meg hogy mit jelent ez a projektalapú oktatás a gyakorlatban. Mellé találni kellett egy másik tanítót, akire először hirdetés útján próbáltak rábukkanni.
„A pedagógus azt tudja átadni, ami benne van, vagyis ha valakiből hiányzik a kreativitás, akkor nem fog tudni kreativitásra nevelni” – kezdi Ágoston Kata. "A jelentkezőkön is
látszott, hogy mennyire frusztráltak ma a pedagógusok, és ez a vidéki kollégákra talán még hatványozottabban igaz.
Lehet, hogy ez is az oka annak, hogy nem találtuk meg az igazit, pedig sokan elküldték az önéletrajzukat.” A második tanító néni – egy diplomás, külföldet megjárt fiatal, aki most éppen logopédusnak tanul – végül egy olyan pedagógus lett, aki eredetileg azért kereste meg az alapítókat, hogy önkéntesként segítse a munkát, egyszerűen azért, mert annyira tetszett neki a kezdeményezés. Végül maradt – pedagógusként.
Magántanulóként sikeres felnőttek
Az lenne igazán tanulságos, ha ki lehetne próbálni mindkét utat: meg lehetne nézni, hogy kiből milyen felnőtt lesz az egyik, illetve a másik rendszerben. Erre persze nincs mód, de már az is megnyugtató tud lenni, ha látjuk, hogy egyre több „jól beváló”, boldog ember van, aki nem hagyományos iskolába járt. Ágoston Katának két, ma már 30 körüli gyerekével, van erről is tapasztalata.
„Magántanulóként fejezték be az általános iskolát, és tanulták végig a gimnáziumot úgy, hogy én foglalkoztam velük otthon, de azért amikor tudtak, bejártak az órákra is. Ez a kilencvenes években volt egyébként, és mindkét iskola nagyon sokat segített támogató, befogadó közegként. Miután pedagógus vagyok, megfogalmazódott bennem, hogyan van az, hogy csak idegenek gyerekeit tanítom, a sajátomat meg másra bízom, hogy pont rájuk nincs időm. Hát lett.” Mindketten egyetemet végeztek, ma már vezető beosztásban dolgoznak, és stabil az érzelmi életük, sikeresek – mondja Ágoston Kata.
Ha nincs érzelmi biztonság, akkor nincs tanulás, nincs fejlődés sem, mert az ember teljesítményét nagyban befolyásolja az érzelmi viszonyulása az adott dologhoz, a tanuláshoz is.
„A pedagógiának is a szeretet az egyik alapja, a szeretet pedig nagyfokú elfogadást jelent. Ma ezt óriási problémának látom, hogy ebben az iszonyú taposómalomban nem a diákot tanítjuk, hanem a tananyagot, nem fogadjuk el, hogy a jelenlegi generációhoz teljesen más attitűddel kellene közelednünk, mint az előző korosztályokhoz. A tanulás öröme helyett hol a gimnáziummal, hol az egyetemmel riogatjuk őket, és közben pont a lényeg veszik el.”
Olvasta már? „Egyvalamire nem emlékszem: kiket tanítottam?"
Az iskola teljesen abnormális hely, ahol az kérdez, aki tudja a választ - mondta annak idején Karácsony Sándor. Az idén 25. születésnapját ünneplő pesthidegkúti Gyermekek Háza igyekszik elkerülni ezt a hozzáállást. Ehhez el kellett felejteni az egységességre épülő sémákat, ami nem könnyű út, de lehetséges, még állami fenntartóval, most éppen a Klikkel is.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
