Népbetegség lett a kialvatlanság, a 15 fő halálok közül hétben van szerepe

Közeleg az alvás világnapja, amit nagyon is éberen várnak a szomnológus szakemberek. Hírek szerint ezen a napon alakítják meg a hazai Alvásszövetséget.

  • HVG HVG
Népbetegség lett a kialvatlanság, a 15 fő halálok közül hétben van szerepe

Tucatnyi jó tanáccsal szolgál a világháló, hogy mit tegyünk, ha nem akarunk álmatlanul forgolódni. Az éjszakai nyugalmat megzavaró tevékenységek közül az első számú közellenség éppen a számítógépes és a telefonos szörfözés a világhálón. Ezt kéretik mellőzni egy–másfél órával a lefekvés előtt. Ide sorolandó a tévézés is, minthogy ma már többnyire csak nyugtalanító tartalmakat sugároznak az adók, úgymint horror, krimi, híradó és politikai beszélgetések. Az köztudott, hogy a nehéz, zsíros, kiadós ételek – különösen az életkor előrehaladtával – megnehezítik az éjjeli ellazulást. Az viszont kevésbé tudott, hogy a finomított szénhidrátot, sok cukrot tartalmazó ételek pedig élénkítik az agyat – ahogy a koffein vagy az alkohol is. Igyekezzünk mindig azonos időben, kellő mennyiséget – legalább 7-8 órát – aludni, zaj- és fénymentes környezetben. Száműzzük fejünkből és testünkből a stresszt – ami a felsoroltak közül persze a legnehezebb.

Tekinthető mindez közhelyesnek, a számok mégis azt mutatják, hogy a kialvatlanság népbetegséggé vált, annak minden számszerűsíthető következményével. Az alváshiány a 15 vezető halálok közül hétben szerepet játszik – állítja az amerikai közegészségügyi és járványügyi központ (CDC). A szív-, ér- és idegrendszeri betegségek, a rosszindulatú daganatok, a diabétesz és a magas vérnyomás kialakulásában egyaránt része van, nem is szólva a halálos kimenetelű balesetekről, köztük a tömegkatasztrófákról. Aki naponta átlagosan kevesebb mint hat órát alszik, az 13 százalékkal, de még a hét órát alvók is 7 százalékkal növelik saját halálozási kockázatukat. A kialvatlanok gyengébben teljesítenek a munkahelyükön, többet is hiányoznak. Öt OECD-ország – az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Japán és Németország – statisztikai adatainak elemzése azt mutatja, hogy az álmos dolgozók okozta termelési veszteség becsült összege eléri az évi 680 milliárd dollárt.

Éjszakai légzésterápiás készülék. Horkolás fél betegség
Túry Gergely

De nemcsak az alvás hossza, hanem a minősége is fontos egészségügyi tényező. Magyarországon inkább ez utóbbi került az orvosszakmai figyelem középpontjába. Betegeknek és szakembereknek is szóló ismeretterjesztő kiadványok szerint a gyógyszeres kezeléssel nehezen beállítható magas vérnyomás hátterében az alvás közben jelentkező légzészavarok állnak. A szakmai szóhasználatban alvási apnoé köznyelvi lefordítása a 

„szörnyen horkol a párom, kimarad a légzése, majd nagyokat horkant”

házastársi elbeszélésnek felel meg. Sokan nincsenek is tudatában annak, hogy rosszul alszanak, mert a légszomj miatti felébredés olyan rövid ideig tart, hogy reggel már nem is emlékeznek rá. Súlyos esetben óránként akár 20-30 alkalommal is ismétlődhet a légszomj, ezért van az, ha az időben lefekvő reggel mégis fáradtan ébred. Az éjszakai „fuldoklás” stresszeli a szervezetet: minden olyan válaszreakció automatikusan beindul, ami megbirkózhat egy ilyen vészhelyzettel – egyebek mellett emelkedik a vérnyomás.

Az is megfigyelheti magán a gyanút keltő tüneteket, aki egyedül alszik vagy hálótársa illedelmesen hallgat a horkolásáról. A száraz szájjal, torok- és fejfájással ébredők, a napközben fáradtságot, kínzó álmosságot érzők elkezdhetnek gyanakodni. Ha úgy találják, hogy jelentős a súlytöbbletük, sűrűn néznek a pohár fenekére, miközben dohányoznak is, orrsövényferdülésük, megnagyobbodott mandulájuk vagy pajzsmirigyük van, szinte biztosra vehetik, hogy gyanújukat érdemes megosztani a háziorvosukkal. A panasz kivizsgálása alvásdiagnosztikai laborban történik, de sokat kell addig aludni, amíg valaki sorra kerül. A probléma enyhítésére mindenekelőtt életmódváltást javasolnak az orvosok, súlyosabb esetekben légzésterápiás készülék éjszakai használata biztosíthatja, hogy elegendő levegő jusson a tüdőbe. Akit csak a háton fekvés késztet horkolásra – ilyen pozitúrában zárják el a levegő útját a garatnál az elernyedt izmok –, annak jó szolgálatot tehet a pizsamakabát hátuljába bevarrt teniszlabda. A sporteszköz legalább annyi mozgást kikényszerít, hogy a hát közepét nyomó gombóc okozta kényelmetlenséget oldalfekvéssel küszöbölje ki az éjszakai csendháborító.