Nem sokkal a Saul fia bemutatóját követően, 2016-ban már volt szó arról, hogy a film készítői a holokauszt témájával a jövőben is foglalkozni akarnak. A nagy érdeklődést kiváltó vetítések után úgy ítélték meg, hogy az Oscar-díjas magyar film egy olyan társadalmilag is hasznos művészeti alkotás lett, amelynek a következő években is meghatározó szerepet kell vállalnia. A közönségtalálkozók során kiderült, hogy a film gyorsan túlnőtt önmagán. Ahogy Rajna Gábor producer fogalmazott: a Saul fia egyfajta társadalmi szelepként működött, a nézőkből a holokauszttal kapcsolatban megélt emlékeket, a családban hallott történeteket, az áldozatok neveit hívta elő. „Sokan jöttek oda hozzánk a bemutatók, közönségtalálkozók után, hogy elmeséljék a saját, rokonaik történetét, az elhurcolt szomszédjuk vagy a gyerek deportált osztálytársának történetét” – fogalmaz az emlékprogram bejelentésekor a Laokoon Filmgroup producere.

A filmnek így a bemutatókon, a fesztiváldíjakon és a közönségtalálkozókon túlmenően is masszív utóélete lett. Például a Saul fia Kft. és a Jelenkor Kiadó már két évvel ezlőtt hozzálátott több olyan könyv megjelentetéséhez is, amelyeket a Saul fia hivatalos kiadványainak szántak. Többek között publikálták a Saul fia filmkönyvét és George Didi-Huberman francia filozófus Nemes Jelesnek írt levelét is.

Kovács Tamás

Az utóélet másik fontos mozzanata pedig a most bejelentett Saul gyermekei emlékprogram lett. Ennek keretében Nemes Jeles László fővédnöksége alatt a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szakmai együttműködésével felkutatják a holokauszt gyermekáldozatainak neveit. A program célja egy adatbázis felállítása, amelynek során nemcsak az Auschwitz-Birkenau gázkamráiba vagy munkaszolgálatosként elhurcolt, valamint a nyilas terror során itthon meggyilkolt magyar gyerekek neveit hozzák nyilvánosságra, de Nemes Jelesék szeretnék, ha a lehetőségekhez mérten a gyerekek sorsát, történeteit is rekonstruálhatnák. Ha minden jól megy, akkor 2024-re, a holokauszt 80. évfordulójára már egy tekintélyes adatbázisnak kellene összeállnia – mondja Vági Zoltán, a Saul fia történész szakértője.

Egy ilyen részletes lista létrehozása azonban óriási feladat, hiszen elképesztően sok a magyar áldozat, a túlélők, a kutatás szempontjából értékes információk birtokában lévő rokonok, a visszaemlékező személyek közül pedig egyre kevesebben vannak még életben. Ha úgy tetszik, ebből a szempontból az utolsó utáni órában vagyunk. Az a túlélő, aki a deportálások idején 14-15 éves volt, és épp ezért emlékezhet még a meggyilkolt gyerektársaira, ma 90 év körül lehet.

Legalább százezer gyerek története ismeretlen

Több mint félmillió magyar zsidót öltek meg a nácik a második világháborúban. Közülük 430 ezret deportáltak Auschwitz-Birkenauba, és annak alapján, hogy egy populációnak a 20-25 százalékát alkotják a 18 éven alattiak, csak Auschwitzba legalább százezer kiskorú kerülhetett (összehasonlításképpen: ma százezernél kevesebb gyerek születik évente Magyarországon, azaz valóban egy teljes generációtól vették el a lehetőséget, hogy felnőjenek). A gyerekeket pedig általában 10-12 éves korig munkaképtelennek nyilvánították a koncentrációs táborban, őket egyenesen a krematóriumokba küldték, nekik gyakorlatilag az esély sem adatott meg, hogy valahogy túléljék Auschwitzot – fogalmaz Vági Zoltán.

A történész elmondta, hogy a holokauszt nagy fehér foltja, hogy a gyerekáldozatok többségéről még azt sem tudjuk, hogy hívták őket. Nem tudjuk, hogy hol, mikor és milyen körülmények között haltak meg. Ezért van szükség a gyerekek azonosítására, arra, hogy rövid életüknek nyoma legyen. 

A jelenkori kutatók munkáját viszont csak nehezíti, hogy a gyermekáldozatok száma nagy valószínűséggel meghaladja a fentebb említett százezret is. A Saul gyermekei emlékprogram az elmúlt két évben történt előkészítése során sikerült a német külügyminisztérium támogatásával megtudni, hogy a magyar zsidókat 1944-45-ben összesen több mint 400 helyre deportálták szerte Európában, azaz Észtországtól kezdve egészen Elzász-Lotaringiáig, több mint 10 ország koncentrációs táboraiba, fegyvergyáraiba, üzemeibe vitték el erőszakkal a nácik a magyar deportáltakat. Ebből következik, hogy a sok ezer gyermekáldozatot is legalább 400 helyen kell keresni.

Egy fiatal fiúról - későbbi holokausztáldozatról - készült korabeli családi fényképek a Saul Gyermekei Emlékprogram elindítását bejelentő sajtótájékoztatón

Kovács Tamás

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miként és miből lehet egy ekkora kutatást kivitelezni. Vági Zoltán azt mondja, hogy a német külügy támogatása mellett egy európai uniós pályázati forrás segítségével nemzetközi partnereket is bevonnak az adatbázis összeállításába (partner például az amszterdami Anna Frank-ház), mert a magyar származású, de nem Magyarországon élt áldozatok neveit vagy a külföldön élő magyar túlélőkkel való kapcsolatot is keresik az emlékprogram keretében. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi kooperációhoz nagyon jól jön a Saul fia világhírneve; azaz most nem a filmnek kell a jó marketing, hanem éppen a film adja el a mellékprojektet.

Vági hangsúlyozza, hogy a jövőbeni pályázatok mellett adományok útján szeretnének a programhoz anyagi támogatást szerezni, a Laokoon Filmgroup is egy jelentősebb összeggel dotálja a projektet.

Hogy a gyerekek arcot kapjanak

Egyértelmű, hogy az Oscar-díjas rendező a legnagyobb húzóneve az emlékprogramnak, az irányelvet is ő fogalmazza meg. Nemes Jeles Lászlónak a kutatóprogram életrehívásával nagyjából ugyanaz a célja, mint ami annak idején a Saul fiával is volt: hogy az „absztrakcióból kihozza a holokausztot”, hogy „a népirtás konkretizálódjon az emberek agyában”. Hogy ne legyen semmiféle szemérmes hallgatás, hogy a szörnyűségeket óvatosságból ne eufemizálják a deportálások kapcsán (Anna Frank naplója miért éppen az elhurcolások megkezdésénél ér véget? – teszi fel a költői kérdést). Célja, hogy a lehető leginkább lehessen rekonstruálni azt, ami a táborokban valójában történt: az áldozatok és ezúttal kiemelten a gyerekek, csecsemők, óvodások, kisikolások gimnazisták arcot kapjanak.

Ehhez a gyakorlatban és az elkövetkező hat évben valószínűleg több százmillió dokumentumot kell majd azonosítani. Vági Zoltán szerint az SS által készített dokumentumok, mint például a transzportlisták épp ugyanolyan fontos források lehetnek, mint a túlélők visszaemlékezései, az áldozatok rokonai által őrizgetett naplók, fényképek.

Vági Zoltán és Nemes Jeles László

Kovács Tamás

A munka oroszlánrészét Európa egyik legrégebbi zsidó múzeuma vállalja. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár már a holokauszt idején is a zsidó emlékezet fontos intézményeként működött, 1942-ben például munkaszolgálatosok küldték el a saját névlistájukat a levéltárnak, hogy nevük, sorsuk a haláluk után is megmaradjon az utókornak. Toronyi Zsuzsanna igazgató szerint így a nevek és adatok gyűjtésében már nagy szakmai múlttal rendelkező intézet tulajdonképpen az emlékprogram keretében csak folytatja azt a munkát, amit már nyolcvan évvel ezelőtt megkezdtek.

A Magyar Zsidó Múzeum nagyban számít a magánszemélyek jelentkezésére: ha bárkinek van a tulajdonában a deportált gyerekről, rokonról fotó vagy bármilyen más dokumentum, akkor nagy segítségnek veszik, ha azt megosztják a múzeum munkatársaival (elérhetőségek erre). „A megkeresésekkor azok a munkatársaim fogják felvenni a telefont, vagy fognak válaszolni az e-mailekre, akik eddig is hasonló munkával foglalkoztak, a családi emlékezettel dolgoztak. Zsidó múzeumként fontos feladatunk, hogy egy olyan hely legyünk, ahol el lehet mesélni a történeteket. Mi ezeket rögzítjük, és ahol segíteni kell, ott akár a visszaemlékező alannyal több üléses beszélgetéseket folytatunk, az egyik pszichológus munkatársamat is bevonva” – árulja el a szakmai részleteket Toronyi Zsuzsanna.

Az igazgató kiemeli azt is, hogy a múzeum komoly szakmai hálózattal rendelkezik, a Saul gyermekei emlékprogram keretében igyekszik mágnesként behúzni azokat az egyéb projekteket, helyi kezdeményezéseket, akár iskolai történelemfakultációkat, amelyek szintén holokausztáldozatok adatgyűjtésével foglalkoznak.

A magánemberek és a félszakmai szervezetek bevonása mellett az emlékprogram során levéltárakkal, határon túli kutatóintézetekkel működnek együtt, a fontosabb hazai és nemzetközi gyűjteményekben szisztematikusan összegyűjtik, feldolgozzák, ellenőrzik, digitalizálják a magyar gyermekáldozatokra vonatkozó információkat a következő években.