szerző:
Vándor Éva

Amennyi lom, annyi kibeszéletlen, feldolgozatlan érzelem, egy igazi, komoly rendrakás ezért terápiával ér fel – ezt üzeni a Netflix legújabb sorozata, amely a lomtalanítási guruként birodalmat építő Marie Kondo legújabb vállalkozása. És Marie Kondo nem viccel, amikor azt mondja, egy kiadós rendrakás egyenlő az újjászületéssel.

Az újévi fogadalmak tetőfokán, január elsején debütált a Netflixen a lomtalanítás királynőjének számító japán Marie Kondo sorozata, hogy kihasználja azt a nézői lelkiállapotot, amelyben még egyszerre van jelen az ünnepek minden hordaléka és az új kezdet frissessége. A Tidying Up with Marie Kondo lényegében felkínálja, hogy kövessük végig, amint mások rendbe szedik a lakásukat, vagyis egy olyan tevékenységet folytatnak, amelyet valószínűleg mi magunk sem végeznénk kitörő örömmel, mégis van valami kielégítő és felemelő abban, ahogy végignézhetjük, amint idegenek kitörnek a saját cuccaik elnyomásából, és a folyamat során rátalálnak önmagukra a sok lom között. Mint ahogy az is megnyugvással töltheti el a nézőt, hogy azt láthatja, mások sokkal nagyobb káoszban élnek, mégsem reménytelen, hogy néhány hét alatt szembenézzenek ezzel, és legyőzzék.

Az epizódok koreográfiája hasonló ritmust követ: Marie Kondo a maga törékeny jelenlétével – és segítőkész tolmácsával – benyomul egy tárgyakkal és sorsokkal tele ingatlanba, bevezeti a klienseit a KonMari módszer rejtelmeibe, ők meglepődnek, szenvednek, nevetnek, sírnak, majd felszabadulnak, a végén pedig láthatjuk az ilyen volt, ilyen lett képsorokat, amelyek bebizonyítják, hogy a káoszból lehet rend.

A reality jeleneteit időről időre félbeszakítják ismeretterjesztő bejátszások, amelyekben Kondo egy makulátlanul rendes szobában a kanapén ülve értekezik a hajtogatás öröméről, a nyakkendők megfelelő tárolásáról, a gyerekjátékok szelektálásáról, a konyhai fiókok kordában tartásáról, vagy a rettegett gumilepedők megzabolázásáról.

Akik még nem találkoztak az egész világon végigsöprő KonMari módszerrel, amelyet a rendteremtés művészeteként is emlegetnek, röviden a lényeg: a lomtalanítás/rendrakás vezérfonala, hogy csak azokat a tárgyakat tartsuk meg, amelyek örömöt okoznak (erről később kicsit bővebben). Mindezt egy elsőre – sőt sokadik nekifutásra is – kemény folyamaton keresztül ismerhetjük fel: végig kell mennünk a tárgyainkon. Először a ruhákon, aztán a könyveken, a papírokon, a vegyes dolgainkon – ha egy szót megtanul japánul Kondótól, az a komono lesz –, végül pedig azokon a tárgyakon, amelyekhez valamilyen érzelem fűz. Ezeknek a kategóriáknak a darabjait mind egy helyre kell egybegyűjteni, majd egyesével végigvenni őket, és a szívünkre hallgatni: ha örömet érzünk, a tárgy maradhat. (Az epizódok 40 perc körüli időtartama persze csalóka, mert a főhősök hetekig merülnek alá a cuccaikba, hogy aztán győzedelmesen felmerüljenek.)

A módszer egyszerűsége ugyanakkor csalóka. A rendteremtés valójában komoly erőfeszítés – már, ha komolyan vesszük –, és olykor annyira nehéz, hogy Kondónak egy egész birodalmat sikerült építenie arra, hogy képes segíteni ebben azoknak, akik újra meg újra elbuknak. Ennek a birodalomnak pedig mindenképpen figyelemre méltó ékköve a Netflixen futó sorozat. (Vannak persze olyan vadhajtásai is, mint például a weboldalán 89 dollárért árult faék egyszerűségű dobozok, amelyek iránt olyan nagy a kereslet, hogy rendszeresen elkapkodják őket.)

A rend sírással jár. És nevetéssel

Marie Kondo azt vallja, hogy az életünk valójában az után kezdődik, miután rendet teremtettünk az otthonunkban. Illetve ha jól bánunk a holmijainkkal, akkor jól bánunk magunkkal is. Ez mind jól hangzik, ha túllépünk a coelhóinak tetsző kontextuson, de valahogy nehéz elképzelni a gyakorlatban. És ennek illusztrálására tökéletes ez a sorozat.

Marie Kondo magyarul is megjelent könyveit olvasva talán nem teljesen jön át az, hogy a rendrakás, ahogyan ő elképzeli, nemcsak a dolgainkról, hanem rólunk is szól. Ebből a szempontból pedig a Netflixen futó sorozat szemléletes kiegészítője az elméletnek: gyakorlatban mutatja meg a rendrakás érzelmi, mentális és spirituális következményeit. Aminek az egyik megbízható és visszatérő jele, hogy ezekben az epizódokban sok könny lecsordul az arcokon.

Amennyi lom, annyi kibeszéletlen, feldolgozatlan érzelem, és valahogy mindig kiderül, hogy nem csak az ágyra felhalmozott ruhák látványa okoz szorongást, hanem valami, ami sokkal mélyebben van. Marie Kondo nem viccel, amikor azt mondja, egy kiadós rendrakás egyenlő az újjászületéssel.

A velünk élő tárgyak lelke

Csakhogy Kondo módszerében és könyveiben rengeteg olyan elem van, amelyen könnyű meghökkenni, vagy amelyet könnyű értetlenkedve kinevetni.

A nyugati világnézethez edződött elmének megdöbbentő az, hogy Marie Kondo a leghétköznapibb tárgyakról is képes spirituális kontextusban beszélni, a házimunkát, mint amilyen például a ruhák hajtogatása, egyfajta hálaadási rituáléként értelmezi. A fogyasztói pörgésben és a leárazások bűvöletében élő gyűjtögetőket pedig zavarba hozhatja, hogy Marie Kondo szerint minden kidobásra vagy újrahasznosításra ítélt holminak köszönetet kell mondani, mielőtt megválunk tőle. Ezt olvasva könnyen hangosan felnevethetünk, de a módszer megfilmesítésénél látszik, hogy egy ilyen jelentéktelennek, nevetségesnek tűnő gesztusban mekkora erő van.

A szereplők is felismerik, hogy nem a tárgyakért csinálják, hanem magukért. Ha tisztelettel bánunk a tárgyainkkal, tisztelettel bánunk magunkkal is – ez Kondo filozófiája.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Imagine yourself in a space filled with only things that you cherish.

KonMari (@konmari.co) által megosztott bejegyzés,

Vegyük aztán az első számú szabályt: olyan tárgyakkal vegyük körül magunkat, amelyek örömet okoznak. De kiderül, hogy ez sokkal bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk – leginkább azért, mert az öröm felismeréséhez valahogyan kapcsolatba kell lépnünk saját magunkkal. Sokan például vagyonokat költenek terápiára, hogy ide eljussanak. Kondo klienseinek viszont egy zoknin vagy egy csavarhúzón keresztül kell eljutniuk a saját lényegükhöz.

Ott van például az első gyerekének a születését váró Mario, guatemalai gyökerekkel, amerikai álmokkal, és 150 pár edzőcipővel – rögtön meghazudtolva a sztereotípiát, hogy a cipők iránti rajongás a nők kiváltsága lenne –, aki a garázsban őrzi azt a kopott postaládát, amely az első amerikai otthonukban fogadta be a leveleket. Hogy örömet okoz-e egy garázsban porosodó postaláda? Igen, abból a szempontból, hogy nehéz megválni tőle, mert emlékeket idéz fel, mert egy újrakezdésnek a jelképe, mert rengeteg küzdés volt abban, hogy felkerülhetett egy guatemalai család amerikai otthonának a kapujára.

A mindig finoman, de határozottan operáló Kondo végighallgatja az érzelmeivel és emlékeivel küzdő Mariót, hagyja, hogy megvívjon a kételyeivel, de amikor elbizonytalanodik, jó ütemben felteszi a kérdést, amely a tisztánlátáshoz kell: úgy gondolja-e Mario, hogy ez a postaláda kell ahhoz, hogy a jövőbeni életét el tudja kezdeni? És Mario megvilágosodik: nyilván nem, hiszen már van új postaládája, van új élete. A postaláda megy, Mario megkönnyebbül.

Talán ennél is nagyobb küzdésen megy keresztül a megözvegyült Margie, aki kilenc hónappal a férje halála után is együtt él még a férfi holmijaival, és azzal az abszurd kérdéssel birkózik, hogy a társa ruháiból mi az, ami nem okoz örömöt. Az ő esetében még a reality amúgy következetesen kíváncsi kamerája is kész tapintatosan visszavonulni, amikor sóhajtások és könnyek közepette bevonul a férfiingekkel és farmerekkel teli gardróbba, hogy aztán az epizód végén egy félig teli, félig üres szekrényt lássunk vissza – amely már csak az övé.

A sorozat finomságához sokat hozzátesz a névadó személyisége: Marie Kondo nem ítélkezik, hanem empátiával közelít az emberekhez, nem előír, hanem elkíséri őket az úton, amelynek a végén letehetik a csomagokat, amelyeket cipelnek – szó szerint és átvitt értelemben is.

Nyilván nem véletlen, hogy a fogyasztói társadalomban a lomtalanítás egyfajta sziszifuszi küzdelemként jelenik meg. Mint ahogy az sem, hogy a reality műfajának ez az egyik kedvenc toposza. A Kondo-sorozat érdeme azonban, hogy nem elsősorban a cuccra koncentrál, hanem az életekre, a tárgyakkal összefonódott sorsokra. Mindegyik részben kibomlik valamiféle szívszorító háttér, megindító történet, ami a tárgyakon keresztül blokkolja ezeknek az embereknek az életét. A rendrakás így egyfajta terápia lesz, a szereplők a lomtalanítás során lemeztelednek előttünk, és a szemünk láttára dolgozzák fel a traumáikat azzal, hogy rendezik a viszonyukat a tárgyaikkal.

A dolgaik szisztematikus leltározása új perspektívát ad a főhősöknek: a tárgyaik nemcsak vannak, hanem okkal vannak velük, és ezeknek az okoknak az elemzése segít abban is, hogy megértsék, miről szól az életük. Az epizódokból így lesz valamiféle megindító meditáció arról, hogy mit jelent otthon lenni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Vándor Éva Élet+Stílus

Lomtalanítson úgy, mintha a halálra készülne!

Úgy gyűjtjük a lomokat, mintha nem lenne holnap, és nem gondolunk bele abba, hogy egyszer tényleg nem lesz, a felhalmozott tárgyaink pedig itt maradnak a szeretteinkre, akiknek ezzel óriási terhet teszünk a vállára. De miért is nem kezdjük el a rendrakást, amíg élünk? Ismerjék meg a legújabb lomtalanítási trendet, amely csak elsőre morbid, valójában felszabadító.

Polgári robbanóanyag használata miatt jelentették fel a Momentum politikusát

Polgári robbanóanyag használata miatt jelentették fel a Momentum politikusát

Képtelen nemet mondani? Talán ez a módszer segíthet!

Képtelen nemet mondani? Talán ez a módszer segíthet!

Szél Bernadett megkérdezte Orbánt, miért ment el a diktatúrát pártoló brazil elnök beiktatására

Szél Bernadett megkérdezte Orbánt, miért ment el a diktatúrát pártoló brazil elnök beiktatására

Az EU utolsó előtti helyén állunk robothasználatban

Az EU utolsó előtti helyén állunk robothasználatban

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt