Grecsó Krisztián rákbetegségéről tavaly év végén szerzett tudomást a széles közvélemény, először a közösségi oldalon írt arról, hogy „a már nagyon utált, egészségügyi okok miatt elmaradnak” fellépései, találkozói, majd az Élet és Irodalomban jött vele egy megrendítő erejű interjú.

Ebből egy részlet: „Nem vezettem naplót, és annak elég egyszerű fizikális oka volt, a fájdalom. Túl sok fájdalommal küzdöttem ahhoz, hogy közben legyen erőm meg időm gondolkodni azon, mi történik velem.” Később az RTL Klubnak is beszélt arról, min megy keresztül.

Most a Magyar Narancs is készített egy interjút Grecsóval, többek között azért, mert megjelent Vera című regénye, ahol egy 11 éves kislány szemén keresztül látjuk a történteket. Könyvéről az író azt mondja, próbálta összemosni a gyerekhangot a narrátoréval.

Csak azt látjuk, amit a kislány lát, sok minden reflektálatlanul marad. Mert amit Vera nem ért, arról nem mond semmit.

Betegségéről azt mondja, biztos sokan úgy gondolják, felhasználja azt karrierje építésére, de sokat vacillált azon, hogyan kezelje a helyzetet. Végül onkológusa tanácsára is döntött úgy, felvállalja a dolgot. „Attól, mert vállalom, csak több leszek, mert hallgatni álszentség.”

Ő is átment az önhibáztató szakaszon, szerinte az „öngyűlölet még oké, de sajnos a környezted is úgy gondolja, hogy csak te lehetsz a hibás”. Megváltoztatta a betegség, „egy másik test maradt utána. Alázatot igényel, hogy ezt elfogadd.”

Nem érzek ízeket, nincs nyálam, nincs nyirokkeringésem, az egyensúlyérzékemmel is problémák vannak.

A betegség hozadékának tartja pozitív szemmel nézve, hogy sokkal jobb kedélyű ember lett, mint előtte volt. „Tele vagyok szeretettel. Előtte is akartam ezt, csak nem ment.”

Szóba kerülnek még:

• a kritikusok és a kritikák, erről azt mondja Grecsó, fontos szerepük van az orientációban.
• a hibák, erről úgy vall, hogy ő hajlamos szirupos lenni, kész jeleneteit is megmagyarázni.
• és a most elhunyt Tandori Dezső is, akivel kapcsolatban az utolsó emléke a Gogol utcai Eszéki kocsma.