"Nem akarok a kormány szülőgépe lenni" - Ahol a nők lázadnak a házasság és az anyaság ellen
A kormány nagyon akarja, ők viszont nem kérnek sem a házasságból, sem a szülésből. A hagyományokkal és a gazdaságpolitikai, demográfiai elképzelésekkel és elvárásokkal szakítva egyre több nő dönt úgy Dél-Koreában, hogy köszöni szépen, jó, sőt jobb neki egyedül. Őket kérdeztük.
Mennyit ér egy nő, ha nincs férjnél és nincs gyereke? Azt gondolnánk, a kérdés a feminizmus megannyi hulláma után talán már kiüresedett annyira, hogy ne vegyük komolyan, de miután Kövér Lászlótól Novák Katalinig sok magyar politikus használja mércének ezeket a paramétereket az emberek, pontosabban a nők értékének a meghatározására, a témát mégiscsak nehezen akarja megkerülni a társadalom. A kérdés túlpörgetésében azonban talán egyik ország sem jár annyira élen, mint a súlyos demográfiai válsággal küzdő Dél-Korea.
Dél-Koreának a fogyó és elöregedő társadalom miatt égető szüksége lenne dolgozó és adófizető állampolgárokra. És ezt nem felejtik el minden fórumon és élethelyzetben a nők tudtára adni – hiszen az ő feladatuk, hogy világra hozzák ezeket az állampolgárokat. Vegyük például azt a parlamenti bizottsági meghallgatást, amely nemrég nagy vihart kavart az országban. Egy ilyen közegben, azt feltételeznénk, nem igazán legitim felvetés a posztra jelölt szakember reprodukciós szerveivel foglalkozni, de a jelöltet faggató politikus mégis magától értetődően ezt tette, és a következő kioktatásban részesítette az ország méltányos kereskedelmi bizottságának élére jelölt nőt:
„Tisztában vagyok azzal, hogy még mindig egyedülálló, és Dél-Koreában az egyik legnagyobb gond, hogy a nők nem szülnek. Remek az életrajza, de kérem, teljesítse a kötelességét a nemzet felé.” Vagyis szüljön.
Nagyon kellene az utánpótlás
Dél-Koreában a világ egyik legalacsonyabb születési arányával küzd a társadalom, és főként a politika – és ez a küzdelem mindenekelőtt a nők testén keresztül zajlik. A 0,95-ös születési ráta azt jelenti, hogy minden száz nőre 95 gyerekszületés jut, márpedig a népesség stabilitása érdekében 2,1-es születési rátára lenne szükség. Magyarán: a dél-koreai társadalom rohamosan öregszik és fogy. Becslések szerint 2030-ra a dél-koreaiak csaknem harmada 65 év feletti lesz, azok a dél-koreai nők pedig, akik 2030-ban születnek, a legmagasabb várható élettartammal, több mint 90 évvel számolhatnak.
A politikusok ezért nagyon szeretnék, ha a nők szülnének, és persze férjhez mennének.
A nők másképp gondolják
Míg 2010-ben a dél-koreaiak 64,7 százaléka vélte úgy, hogy a házasság szükségszerű a nők életében, addig 2018-ban már csak 48,1 százalékuk osztotta ezt a véleményt. Ez pedig a házassági infrastruktúrán is meglátszik. Szöulban a házasságkötő termek több mint 20 százalékát be kellett zárni a kihasználatlanság miatt. És ettől nem függetlenül iskolákat is bezárnak, hiszen ha nincs esküvő, nincsenek gyerekek sem. Ha nincsenek gyerekek, nincs munkaerő sem: Dél-Koreában jelenleg 37,6 millió ember dolgozik, de ez a szám a következő ötven évben több mint a felére fog csökkenni.
A dél-koreai nők közül soknak azonban egyre kevesebb kedve van nemhogy szülni, de férjhez menni is. Az ellenállás pedig már mozgalommá nőtte ki magát. Az egyik ilyen csoportban rendszeresen eszmét cserélnek a társadalmi, kormányzati nyomásról, a házasság intézményéről, a gyerekvállalással járó elköteleződésről, hogy aztán megállapítsák: sokkal jobb nekik ezek nélkül. Az EMIF (Be the Elite without Marriage, I am Going Forward) tagjait kérdeztük arról, hogy miért és hogyan jutottak erre a következtésre, Hanbyul, Nari, Yedarm, Aram és Hyunji pedig készségesen beavatott a Dél-Koreában lázadónak számító életfilozófiájába, amely a közösségi oldalakon a #NoMarriage hashtag alatt bontakozik ki. Hogy mit akarnak? Egyrészt a saját életüket élni, másrészt elérni, hogy a kormány emberszámba vegye a nőket. Most ugyanis, mint mondják, csak egy demográfiai eszközt lát bennük.
Mi a normális?
Az ellenállás azért is érdekes, mert a dél-koreai nőkbe már gyerekkoruktól azt táplálják, hogy a házasság az élet elengedhetetlen velejárója. „Egy normális, ideális család anyából, apából és gyerekekből áll. Ez jelenik meg a gyerekkönyvekben és a rajzfilmekben is” – mutat rá a szabályok erejére Nari. Hanbyul azzal árnyalja a képet, hogy a legtöbb koreai családban férfiuralom van.
A gyerekek azt tanulják, hogy a férfiként felelősséggel, nőként áldozattal tartoznak. És ők nagyon hamar megtanulják és elfogadják ezeket a sztereotípiákat. Csakhogy ez a társadalmi agymosás túlságosan torzít.
A házasságot ellenző fiatal nők azt mondják, egészen a kétezres évek közepéig nagyon negatívan ítélték meg az egyedülálló nőket Dél-Koreában. „Ha nem mentél férjhez, bajban voltál, vénlányként emlegettek, és megszokott volt, hogy szingli nőként egyszerűen nem számítottál” – magyarázza Nari.
A sürgető gyerektelenséget természetesen a dél-koreai kormány is érzékeli, sőt próbál is tenni ellene – a maga módján. A kezdeményezéseket elnézve azért nem meglepő, hogy a dél-koreai nők nem rohannak fejvesztve szülni. A kormány próbált munkahelyi randizási lehetőségeket teremteni a munkavállalóknak, de arra is megpróbálta rávenni a sokat dolgozó és túlórázó dél-koreaiakat, hogy menjenek haza, és csináljanak gyereket. Ennek érdekében volt olyan, hogy a minisztériumokban havonta egyszer lekapcsolták a villanyt este hétkor abban a reményben, hogy a dolgozók hazamennek, és szeretkeznek – természetesen gyereknemzés céljából.
Nemrég pedig törvényben csökkentették a heti munkaórák maximális számát 68-ról 52 órára, szintén abban a reményben, hogy a rengeteget dolgozó dél-koreaiak életébe némi magánélet is befér a munka mellett.
Néhány éve a kormány még egy olyan térképet is közzétett, amelyen gondosan bejelölte, hogy az egyes városokban és régiókban hány termékeny korban lévő nő él. Az úgynevezett születési térképen sötét rózsaszínnel jelölték azokat a területeket, ahol magas volt a 15-49 éves nők száma, és világos rózsaszínnel azokat a térségeket, ahol kevesebben éltek. A nagy felháborodás miatt egy nap után el is tüntették a térképet.
A felháborodás az általunk megkérdezett nők részéről is érezhető. „A dél-koreai kormány alapvetően nem tekinti a férfiakkal egyenlő embereknek a nőket” – mondja Hyunji, aki szerint az országban tulajdonképpen háztartási eszközként kezelik őket. Az elvárás az, hogy fenntartások nélkül szüljenek, nagyra értékeljék a házimunkát, és kevésre értékeljék a saját karrierjüket.
Nem csak egy esküvő
A demográfusoknak erre van is egy technikai kifejezésük: a házasság mint csomag. Dél-Koreában ugyanis a házasság mindig többet jelent, mint két ember kapcsolatát. A hagyományos családokban nagyon sok szerepet magukra vesznek a nők azzal, hogy férjhez mennek: rájuk marad a gyereknevelés, a házimunka és az idős családtagok ellátása is, ráadásul el is várják tőlük, hogy az életükben ezek elsődleges fontosságúak legyenek, még ha dolgoznak is, a komoly karrier vagy bármiféle önmegvalósítás ebbe a konstrukcióba már nem fér bele.
Nari szerint a dél-koreai kormány, és nagyrészt a társadalom még a magasan képzett, dolgozó nőket is infantilizálja, az alacsony születési szám miatt pedig a modernséget okolja.
Hanbyul szerint a törvényben rögzített nemek közötti egyenlőség csak álca, valójában nagyon komoly a nemek közötti diszkrimináció, és a dél-koreai kormány ezekről a problémákról nem vesz tudomást. Komoly gondot jelent az is, hogy Dél-Koreában a nők nem kapják meg ugyanazt a fizetést, mint a férfiak, és sokszor a megélhetésük egyetlen esélye, hogy a családjuktól függnek.
Ehhez képest a nők által elvégzett munka finoman szólva is jelentős. Az 1997-es pénzügyi válság óta egyrészt nagyon sok nők megjelent a munkaerőpiacon, miközben otthon is helyt álltak. Az EMIF tagjai olyan statisztikákat idéznek, amelyek szerint a nők 7,4-szer több időt töltenek háztartási munkával és 3,5-ször több időt gyerekneveléssel, mint a férfiak.
Mindeközben a férfiakat hatalmas tisztelet övezi, ha apák lesznek. „A társadalomban mindenhol jelen lévő patriarchális ideológia azt üzeni a férfiaknak, ha elérik az apastátuszt, bármit megtehetnek, amit csak akarnak. A férfiak viszont a státusztól függetlenül is meg akarnak házasodni, mert nagyon jól tudják, hogy ingyen kapnak egy rabszolgát, aki kiszolgálja őket” – magyarázza Hanbyul.
A mozgalom aktivistái szerint a nők nem számíthatnak a dél-koreai kormányra, amelyik csak a munkaerőpiaci és adóügyi tételeket lát a születendő gyermekeikben, azokat pedig, akik nem akarnak férjhez menni és gyereket szülni, elnyomja. A média önzőnek írja le őket, a kormány pedig ügyesen rájátszik a hibáztatásukra, amikor azt az üzenetet hangsúlyozza, hogy a népesség azért fogy, mert a nők nem szülnek gyereket.
Ez viszont aligha hat az olyan nőkre, mint például Aram, aki azt mondja:
A házasság rabszolgasággal ér fel a nőknek. Bármennyire szép szó is, a lényegen ez nem változtat.
Így aztán az egyedülállóságot nem csak a személyes életüket érintő döntésként értelmezik. „Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy lebontsuk a patriarchális rendszert” – indokolja meg Yedarm a döntését, hogy miért nem megy férjhez. „Egy nő sem akar a férfiak eszközeként élni” – teszi hozzá Hyunji. Hogy aztán Aram ezzel zárja:
Egyedül akarok élni. Nem akarok a kormány szülőgépe lenni, nem akarok egy férfinak kiutalt rabszolga lenni, aki az egész életét a gyereknevelésnek szánja, kizárva saját magát belőle. Ez egész hátborzongatóan hangzik.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Remek az életrajza, de teljesítse a kötelességét a nemzet felé: szüljön!
Dél-Koreában érdekes fordulatot vett egy bizottsági meghallgatás.
Soha nem hagytuk ennyire magukra az anyákat, mint most?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az emberiség mindig ugyanúgy gondolkodott az anyaságról, ez viszont nem igaz. Az ideális anya képe az emberiséggel együtt változik, a kulturális és gazdasági hatások minden korban befolyásolták. Mára az anyáknak annyi elvárással kell szembenézniük, mint korábban soha - mindezt ráadásul egy elmagányosodó társadalomban.
