Nem született döntés a nulladik osztályról – állítja a minisztérium

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született döntés” – írta a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokra hivatkozva.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem született döntés a nulladik osztályról – állítja a minisztérium

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint még az óvoda és az általános iskola közé beékelődő felkészítő évfolyamokba elsősorban azok a gyerekek kerülnének, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek. A  Népszava értesülései szerint  a nulladik évfolyamról a november 5–7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett.

A Magyar Nemzet emlékeztetett, hogy az általános iskola meghosszabbításának ötlete egyébként nem új: amellett, hogy tavaly a Magyar Nemzeti Bank javaslatcsomagjában szerepelt, Balog Zoltán korábbi tárcavezető már 2017-ben beszélt róla. Akkor úgy fogalmazott: kilencosztályossá alakítanák az alapképzést, de arról még viták zajlanak, hogy négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat vagy 3+3+3 éves általános iskola lenne-e a jó megoldás.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.