szerző:
Kisőrsi Zsófia
Tetszett a cikk?

Játsszunk egyedül, ketten vagy akár telefonon keresztül a nagymamánkkal, a lényeg, hogy a bezártságba is vigyünk valami élményt. A társasjátékozás karantén idején többek között azért is hasznos, mert azt érezhetjük, végre lehet ráhatásunk a dolgokra, és nem csak sodródunk az árral. Ráadásul közben erősíthetjük a családi és baráti kapcsolatainkat is.

Minden rendben lesz
Annyi baljós hír van manapság, hogy mindenki vár valami jobbra, biztatóra. Így vagyunk ezzel mi is: nem dobja fel sem a home office-ban, sem a szerkesztőségben ülő újságírót a helyzet, amikor jóformán csak bajokról szóló információkat kap. Pedig van azért olyan is, aminek örülni lehet, ami megnevettet, vannak remek kezdeményezések, példaértékű kiállások. Ezeket gyűjtjük ebben a cikksorozatban.
Friss cikkek a témában

Az otthonmaradás nehéz, nem könnyű sem az egyedüllét, sem a családunkkal összezártság. Kihívás az otthonról dolgozás, de a munka nélkül töltött napok is végtelennek tűnhetnek. Van, aki attól fél, hogy a járvány következtében elveszítheti valamelyik szerettét, míg mások saját maguk és családjuk egzisztenciális helyzete, továbbtanulási lehetőségei miatt aggódnak.

A félelmeink és fájdalmaink sokfélék ugyan, de ha kicsit el akarunk távolodni tőlük, van rá egy jó megoldás: a társasjátékozás. Győri Zoltán és felesége, Győri-Nádai Réka társasjátékokat tervez, a társasjátékok iránti rajongásukból lett a szakmájuk. Hisznek abban, hogy a társasozás most mindannyiunknak gyógyír lehet. Már csak azért is mert, az általuk ajánlott, sokat nevetős és meditatív játékok nemcsak az összezárt családtagok között csökkenthetik a stresszhelyzeteket, hanem feloldhatják az idősek és betegek elszigeteltségét is.

hvg.hu: Az önök által indított #pánikhelyettjátszom hashtaget egyre többen használják Facebookon és Instagramon is. Sokan töltenek fel vicces fotókat arról, hogy hogyan társasjátékoznak akár a velük élő, akár a többszáz kilométerrel távolabb házi karanténban lévő rokonaikkal és barátaikkal. A játékosok hagyományos, asztali játékokkal játszanak, és sokszor roppant kreatív módon kommunikálnak a távolról bekapcsolódókkal. Az egész vidámságot áraszt.

Győri-Nádai Réka: Igen, nagyon örülünk neki, hogy nem csak az általunk alapított Mit játsszunk? Facebook-csoport eddig is aktív közegéhez jutott el a kampányunk, hanem szélesebb közönséget is meg tudott szólítani. Az a célunk, hogy minél több embert buzdítsunk arra, hogy maradjanak otthon, de pánik helyett játsszanak.

Győri Zoltán: A napokban eszembe jutott, hogy a mostani időszak olyan, mintha hosszú távú kényszerű karácsony lenne. Most sokan megint össze vagyunk zárva azokkal az emberekkel, akiket ugyan családunknak, barátainknak hívunk, de amúgy a hétköznapi rohanásban kevés időt töltünk velük. Hitvallásunk, hogy a társasjátékozás sokat tud abban segíteni, hogy ilyenkor lelkileg is közelebb kerüljünk egymáshoz.

©

hvg.hu: A feltöltött fotók egy részén kizárólag felnőttek pózolnak a játéktáblákkal. Lehet azt mondani, hogy a társasozás a felnőttek körében is a virágkorát éli?

Gy.-N. R.: Abszolút! A társasozás a gyerekeken kívül leginkább a 25-45 éves korosztály körében népszerű. Évente több száz kifejezetten őket célzó játék jelenik meg a hazai piacon is. Ha az ember belép egy társasjátékboltba, a választék olyannyira hatalmas, hogy előzetes tájékozódás nélkül már szörnyen nehéz ideális játékot választani. Az árak sem jó kiindulópontok, több ezer játék tesztelése után mondhatjuk, nem a legdrágábbak a legjobbak.

Gy. Z.: Már három-négyezer forintért is lehet olyan minőségi játékokhoz jutni, amelyek egész estés kikapcsolódást nyújtanak. Ezekre, az óriási választék miatt kezdő játékosként rátalálni azonban nem könnyű. Pontosan ezért hoztuk létre három évvel ezelőtt, a most már tízezer követőt jegyző YouTube-csatornánkat és a blogunkat. Itt minden héten mutatunk be játékokat és beszélünk arról is, hogy szerintünk az adott játék melyik műfajba és milyen társasjátékos archetípushoz illik.

hvg.hu: Milyen társasjátékos archetípusok vannak? Ha tudjuk magunkról és a velünk játszókról, hogy melyik csoportba tartoznak, elkerülhetők a sokaknak gyerekkori rossz emlékként is megmaradt sértődések és összeveszések?

Gy. Z.: Hatféle játékostípust különíthetünk el, ha elolvassuk egy-egy személyiség rövid jellemzését, hamar rájövünk arra, hogy magunkat és társainkat leginkább hova sorolhatjuk. Jó, ha tudjuk, hogy ki milyen, mert ha a társaságban például sok az „ököl”, amolyan igazi harcos, versenyző típus akkor kontraproduktív is lehet, ha egy konfrontatív játékot veszünk elő, főleg ebben a mostani feszültségekkel teli helyzetben.

Gy.-N. R.: Így van, ebben az időszakban olyan játékokat ajánlunk, amelyek kooperatívak. Ezekben nem egymással versenyzünk, hanem magával a játékkal. Ha veszítünk, ha nyerünk akkor azt együtt tesszük. Nem egymást semmisítjük meg, vagy tiporjuk földbe, hanem együtt hozunk létre valamit. A Patchworkben takarót szővünk, az Azulnál egy csempefalat rakunk ki, a Kingdominónál egy birodalmat építünk.

Gy. Z.: A kooperatív játékok mellett a koronavírus idejére a beszélgetős partijátékokat is javasoljuk. Már csak azért is, mert ezeknél akár könnyen elhagyhatjuk a pontszámolást is, hiszen a játék átmehet egy tét nélküli mélyebb beszélgetésbe. Meleg szívvel tudom ajánlani a Sztorikockát, vagy az általam fejlesztett Igen? játékot is. Utóbbi esetében például elég, ha az unokánál van egy csomag kártya, melynek kérdéseit a gyerek a nagyszüleinek felolvasva tud játszani, és közben jobban megismerni nagyszüleit. Ezekkel a játékokkal az idősebb korosztály elszigeteltségét jelentősen csökkenthetjük.

©

hvg.hu: És milyen játékokat javasolnak azoknak, akik párjukkal kettesben összezárva töltik a karantént?

Gy.-N. R.: Legelőször a The Mind-ot mondanám, amely igazi randijáték, lelassít és hihetetlen intim élményt nyújt. Kitűnő kétfős játék a már korábban említett Patchwork is, amelyben csak a legvégén derül ki, hogy ki nyerte meg a játékot. De szívesen javaslom a Sárkány Palotát is, amely egy modern, gyönyörű kivitelezésű, madzsong ihletésű társas.

hvg.hu: Mit ajánlanának azoknak, ahol akár több felnőtt generáció vagy gyerekek és szülők vannak most együtt?

Gy. Z.: Ők próbálják ki a már korábban említett, meseszépen kivitelezett Azult, vagy a Micsoda Pech játékot. A Monopolyt az agresszivitása miatt nem igen szoktuk családi játékként ajánlani, ha mégis ilyen típusú játékra vágynánk, akkor a sokkal kedvesebb EladLak! játékot érdemes beszerezni. A mai modern társasjátékok óriási előnye azonban az, hogy számos olyan van, amely szinte korfüggetlen. Kitűnő példa erre a Kingdomino, amely mindig ott van a legprofibb társasjáték rendezvényeken, de már nyolc éves kortól remekül játszható. A legkisebbek számára öt éves kortól remek késégfejlesztő Leo című társas, amely során egy oroszlánnak segítünk közösen hazajutni. Érdemes megemlíteni még a Rókanyomont, amelyben szintén már ötéves gyerekekkel nyomozhatunk. Kitűnő még a Stone Age Junior is. A Dobble játékkal pedig könnyen és kreatívan idegen szavakat is taníthatunk gyermekeinknek.

hvg.hu: Milyen játékot mondanának azoknak, akik leginkább egymaguk tudnak játszani?

Gy. Z.: Nekem az egyik kedvencem Ganz Schön Clever – Egy okos húzás kártyajáték. De annak aki tud angolul, és szereti a történetmesélést, javaslom, hogy a Friday nevű játékban próbálja ki, hogy milyen lehetett Robinsonnak a lakatlan szigeten élnie.

hvg.hu: Miért érdemes pont most elkezdeni a társasozást? A kapcsolataink erősítésén, a kreativitásunk fejlesztésén túl mit adhat nekünk még ebben a krízishelyzetben a játék?

©
Gy. Z.: A legfontosabb talán, hogy a játék során azt érezzük, végre lehet ráhatásunk a dolgokra, és nem csak sodródunk az árral. Talán ezért is játszanak manapság sokan a Pandemic nevű, több mint tíz éves játékkal, amelyben szupervírusokat pusztíthatnak el. Teljesen más jelentőséget kapott egy víruskocka levétele a tábláról ma, mint 2008-ban, amikor még a világot megtámadó szupervírus egy sci-fi történet volt.

Gy.-N. R.: Most, amikor kihúztuk a bummm, szívtál kártyát, és mindenki otthon marad, fontos, hogy valamiben meg tudjuk lelni azt a flow-élményt, amely kiszakít a négy fal közül, így azokat is tökéletesen megértjük, akik legalább játékszinten nem akarnak a vírusokról hallani.

hvg.hu: Ha szeretnénk felnőttfejjel ismét játszani, hogy kezdjük?

Gy.-N. R.: Mi is mindenkit az otthonmaradásra, és az online, érintésmentes társasjáték rendelésre bíztatunk. Mielőtt azonban megrendelnénk egy játékot, mindig érdemes megnézni róla egy rövid internetes ismertetőt, hogy tényleg olyan-e, mint amilyennek képzeljük. Nekünk az itt említett összes játékról érhető el rövid bemutató videónk is.

Gy. Z.: Szerda esténként pedig élő adásban tőlünk is kérdezhettek.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
hvg.hu Élet+Stílus

„Ha valakit, akkor magamat nem hagyhatom cserben”

Két héttel a nagy emberkísérlet – úgy is mint tömeges home office – kezdete után nagyon sok mindenből elegünk van, és nagyon sok mindenben van hiányérzetünk. Ez utóbbiból az egyik legidegesítőbb és legkárosabb a mozgáshiány: gyűlik a stressz és gyűlnek a kilók, és az országos tiszti főorvos hiába mondja el kedvesen minden nap, hogy mozogjunk, mert a mozgás jót tesz, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Éppen ezért megpróbáltunk erőt és ötleteket meríteni egymásból, és most megosztjuk, hogy mi hogyan próbáljuk meg mozgással megtölteni ezt a kényszerű leállást.

23 új koronavírus-fertőzött van az országban

23 új koronavírus-fertőzött van az országban

„Aján a félelem kultúráját teremtette meg, zsarnoki módon irányította a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget”

„Aján a félelem kultúráját teremtette meg, zsarnoki módon irányította a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget”

Bezuhantak a mobileladások Európában – a Huawei a nagy vesztes, a Xiaomi nagyon jön fel

Bezuhantak a mobileladások Európában – a Huawei a nagy vesztes, a Xiaomi nagyon jön fel