szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

26 méteres a kör, az ufóhívők örömére.

26 méteres gabonakör jelent meg Nagykanizsa határában. A körkörösen lelapult búzáról készült képek megjelentek a közösségi médiában, majd a helyi sajtóban is foglalkoztak vele.

Az alakzat a Kiskanizsa és Bajcsa közötti táblában található.

©

A Nagykanizsa TV-nek Tóth László "kozmikuscivilizáció-kutató és üzemmérnök" azt mondta, hogy elektromos kisülés, villámcsapás okozhatta a gabonakört.

Gabonakörökről már a középkorban is tudósítottak, akkor leginkább az ördögöt tették felelőssé értük. Később az ufólegendárium részévé váltak, mint a földönkívüli csészealjak leszállásának nyomai. Ebben az esetben Kanizsa mellett egy kissé lyukas ufó landolhatott, mert a kör nem teljes. Ezt a teóriát még sosem erősítették meg bizonyítékok, viszont számos alkalommal derült ki, hogy tréfacsinálók állnak a jelenség mögött, akik egy deszkával és néhány méter kötéllel meggyőző gabonakört tudnak készíteni.

Látszólag árulkodó jel a tábla szélétől a körhöz vezető csapás, de nyilván elképzelhető, hogy nem a csínytevő ment ott befelé, hanem az idegenek ott sétáltak ki az űrhajóból.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!