Nyolc pontban követeli a PSZ a tanárok biztonságának megteremtését

A koronavírus-fertőzés szövődménye miatt nemrég meghalt 39 éves tanár esete minden eddiginél jobban mutatja a PSZ szerint, hogy "a kormány magukra hagyta a köznevelési intézményeket, az oktatásban dolgozókat, feláldozza őket azért, mert a gazdaságot működtetni akarja".

  • hvg.hu hvg.hu
Nyolc pontban követeli a PSZ a tanárok biztonságának megteremtését

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A Pedagógusok Szakszervezete közleményben jegyzi meg, hogy hetek óta özönlenek hozzájuk a panaszok arról, hogy nem tesztelik azokat, akik fertőzöttel kerültek kapcsolatba egy-egy iskolában, óvodában, nincs valódi kontaktkutatás. A szakszervezet ugyanakkor régóta követeli az oktatásban dolgozók tesztelését, de ez sem valósult meg, valódi kontaktkutatásban pedig reménykedni is felesleges.

A PSZ most nyolcpontos követeléssel állt elő:

  • 1. A krónikus beteg, vagyis veszélyeztetett pedagógusok azonnal távoktatásban, otthonról taníthassanak!
  • 2. Abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást!
  • 3. Azonnal kezdjék meg az oktatásban dolgozók ingyenes tesztelését járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként!
  • 4. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként igazoltan Covid-fertőzött, kapjon 100%-os táppénzt!
  • 5. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette!
  • 6. Az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást vezessenek be (az osztályokat két csoportra bontják, az egyik összesen 3 napot jár iskolába, kettőt otthon tanul, a következő héten cserélnek), így csökkenthető a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye!
  • 7. Vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként!
  • 8. 2020. október 12-ig közölje a kormány, hogy a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez! A PSZ azt követeli, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában!

- írják a közleményben.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.