A kormány csütörtökön megjelent rendelettervezete szerint jövőre változna az iskolai szünetek hossza, a nyári vakáció például egy héttel rövidebb lenne, cserébe a téli és a tavaszi szüneteket meghosszabbítanák.

A tanév rendje, és ebben a nyári szünet hossza nem most először vetődik fel, és valóban vannak érvek a rövidebb szünet mellett és ellen is, egy valós szakmai vita a témában egyáltalán nem lenne felesleges. Utoljára 2018-ban volt szó arról, hogy meghosszabbítanák a tanévet (és kötelező táborokat szerveznének az utolsós két hétre), de a 2010-es évek elején Pokorni Zoltán is emellett érvelt.

Európában egyébként – mint korábban írtuk - a legtöbb országban szeptember első hetében kezdik és júniusban fejezik be a tanévet, ahogy nálunk. De van néhány északi ország, ahol már május végén befejeződik a tanév, de olyan is, ahol már augusztusban elkezdődik, és néhány déli országban pedig csak szeptember végén kell a padba ülni a diákoknak.

Pokorni azzal érvelt a szünet rövidítése mellett, hogy a hosszú nyári szünet számos család számára megoldhatatlan feladatot jelent, mert nehezen tudják biztosítani a gondoskodást a gyerekről: „Ez az időszak nagyon sok, különösen a hátrányos helyzetű, szegényebb gyerekek esetében, akiknek a szülők nem tudnak programot biztosítani, ez nevelési szempontból holttér”.

A tanév békén hagyása mellett érvelők viszont azt mondják, hogy „a gyerek szellemi éréséhez, fejlődéséhez, személyiségének kibontakozásához szükség van az egybefüggő, viszonylag hosszú szünidőre”, és a pedagógusoknak is fontos a hosszú vakáció. És az sem utolsó szempont, hogy a nagy meleg miatt az iskola „mind a diák, mind a tanár számára már május végén, június elején is kínszenvedés”.

Nemzetközi kutatások kimutatták, hogy a hosszú nyári szünet jelentősen növeli a különbséget a rossz, illetve jó családi háttérrel rendelkező gyerekek teljesítménye között. Minél hosszabb a szünet, az esélyegyenlőtlenség annál nagyobb mértékű. A szorgalmi időszak alatt ugyanis az iskola – jó esetben – képes a szegény és gazdag családok közötti különbséget valamennyire kompenzálni, a szünetekben viszont kizárólag a családi háttér a meghatározó.

A különbségek csökkenthetők lennének, ha a kedvezőtlenebb helyzetű gyerekek a szünetekben eljutnának táborokba vagy más fejlesztő foglalkozásokon vennének részt, a tapasztalatok viszont éppen azt mutatják, hogy ezekből éppen ők maradnak ki, míg a tehetősebb családok gyerekeit a szüleik be tudják fizetni ezekre. Vagyis a hosszú nyári szünetet éppen a leghátrányosabb helyzetű gyerekek sínylik meg.

A tanévhosszabbítási ötleteket – amely tehát rendre előkerül az oktatásvezetés részéről („szakértőink gondolkodnak rajta"-szinten) – a pedagógusok és a szülők is rendre kategorikusan elutasítják.