Szerdán késő délután indulok a váci buszpályaudvarról. Negyvenöt perc az út egy átszállással Rétságon, de létezik közvetlen járat is Vácról Bánkra, az sem sokkal gyorsabb. Utóbbi kicsivel olcsóbb, 600 forint. egy teljesen természetes személynek, míg Rétságon át egy szűk ezresbe kerül. Viszont ez az út szebb is. Hegyes-dombos táj tárul elénk, amint a busz gyötrődve felkaptat a Börzsönybe és Katalinpusztánál belépünk Nógrád vármegyébe, ahol egy murvával felszórt placc mellett csupa nagybetűvel hirdeti egy tábla: MAGÁNPARKOLÓ A BOLT ÉS A KOCSMA VENDÉGEI RÉSZÉRE. Innen már tényleg csak egy köpés Rétság, ahol az autóbusz-fordulóban tíz percet várunk a Bánk-Romhány felé tartó csatlakozásra. További tizenöt-húsz perc, amíg a légkondis járat ledob bennünket „Bánk strandfürdő” állomáson, egyenesen bele a kánikulába.

Kriza Márton

A megállótól pár lépés a Harcsa kocsma, egy tipikus falusi bögrecsárda, a kispénzű fesztiválozók menedéke. Akinek gusztusa van hozzá, örömmel fogadja a tényt, hogy a Harcsát elkerüli az infláció, legalább is alkohol tekintetében, hiszen egy jéghideg üveges Riesenbrau egy kétdecis Cimbi keserűvel megdobva simán kijön 700 forintból. Talán nem olyan finom, viszont igen hatásos, és adódhat olyan helyzet, amikor csak ez számít. Ha valakinek eszegetni is támad kedve, kaphat bablevest 1200-ért, babfőzeléket sertéspörkölttel 1500-ért, ami még mindig relatíve olcsó. Az igazán igényeseknek pedig 3800 forintos harcsapaprikás dukál túrós csuszával. Fapados gasztronómiai áthidaló megoldást kínál közvetlenül a Harcsa mellett a főúton működő kisbolt. A zsömle friss, mellé pedig széles májkrémválasztékból szemezgethetünk. Személyes kedvencem a szlovák import Tatárská Zmes, amiről nem lehet tudni, hogy mi, de 510 forintba kerül és két zsömlére elég. Ezenkívül megéri még mexikói melegszendvicskrém pufival, ami kábé egy ezresből szintén kijön. A reggeli álmosságra ideiglenes megoldás a dobozos Mizo kávé 460 forintért.

Irány a kemping, rakjuk le a cuccot! Az idei az első olyan Bánkitó, amit az új infrastruktúrával szerveztek meg. Megszűnt a Tábor, ahol több színpad is működött és faházakban lehetett megszállni illetve sátrazni. Ez bő húszperces sétára volt magától a Bánki tótól és a mellette felállított Tószínpadtól. A séta idén laza tíz percre rövidült, a fesztivál főbb helyszínei ugyanis átköltöztek a Romhányi út mentén futó patak mellé, ezzel mélyen benyúlva az egykori ipari vasút területére. Erre utal több frissen nyílt színpad – Átrakodó, Peron, Auróra vasútállomás, Bánkhof – neve is. A színpadok után következő kempinget egy réten alakították ki és 3500 forintba kerül az ide szóló bérlet. Van itt minden: zuhanyzó, WC, pici alvóbungaló és persze hely a sátraknak. Egyetlen dolog nincs: árnyék. Ez jelentős hátrány, hiszen így a gyanútlan fesztiválozó reggelente arra ébred, hogy a saját levében fő. Többen (magamat is beleértve) inkább a kemping melletti csalános-kullancsos erdőt választják szállásul, ahol legalább fák tövében lehet aludni.

Az első este csak a legszükségesebbeket tartogatja. Sátorállítást, strandolást és az Auróra Allstars beköltözős házibuliját, ami lényegében annyi, hogy a pultosok diszkózenére cigiznek a színpadon. Az utolsó melódiát tartalmazó szám Britney Spearstől a Toxic, innentől fogva kőkemény technó meg hajnalig. Annyit azonban sikerül megtudnom, hogy az egész fesztivál területéről ki van tiltva a készpénzhasználat, és egy sör a hozzátartozó visszaváltható pohárral együtt több mint 2000 forintba került.

Másnap reggel korán kelek. Mivel a kempingbe nincs bejárásom, inkább a tóban fürdöm meg, biztos, ami a biztos. Már korábban úgy döntöttem, hogy ez most egy rendhagyó Bánkitó lesz, amikor a délutáni civil programokra is eljutok, és nem csak Palóc sört vedelek a stégen, fürdöm, miközben várom az esti koncerteket. Ki is nézem a Közélet Iskolája interaktív kurzusát a „kreatív ellenállás eszközeiről”. A tóparti sajtószobában konnektort keresgélve belebotlom Schönberger Ádámba, a fesztivál főszervezőjébe, akivel a Led Zeppelinről szóló rövid eszmecserét követően hamarosan áttérünk a Bánkitó színeváltozására.

Kriza Márton

Schönberger szerint a járványhelyzet után átalakult az egész fesztiválszcéna. A külföldi előadók elérhetetlenül drágák lettek, a hangszeres zene tulajdonképpen kiment a divatból és a Bánkitó alapközönségét adó, ma a húszas évei végén járó korosztály a Covid után nem is jött többet. Ma már az ember egyébként is inkább csak egy fesztiválra megy a nyáron, amit viszont igyekszik minél jobban kiélvezni. Mindezek eredménye az lett, hogy elindult egy uniformizálódás: ugyanazok az előadók játsszák a fő szerepet majdnem mindenhol. A nehezedő anyagi helyzetet Schönbergerék egyfajta profilváltással oldották meg: több lett az elektronikus zene és a hiphop, némileg megemelkedtek az árak, és a fiatalabb, huszonöt alatti korosztály lett az alapvető célcsoport.

Elindulok a Közélet Iskolája programjára, de nem érek oda időben, ezért inkább egy interaktív beszélgetésre ülök be a Szájensz Szeánsz sátrába, ahol a vidéken dolgozó civilek munkájáról esik szó, és aminek csak a végét kapom el. Átbattyogok a TÁP Színház „1perces” előadására. Itt sorba kell állni, egyenként léphet be a közönség egy-egy percre. Erre későn jövök rá, azt hiszem, hogy a sorban állás maga a színház. Annyira összezavarodom, hogy inkább átrohanok Erdős Virág Eltérő tartalom című kötetbemutatójára a Gösser teraszra, ahol stílusosan veszek egy Gössert. 1600 forint még a pultos is pironkodva kéri el érte a pénzt. Ő is pontosan tudja, hogy már ennek a fele is megbotránkoztató összeg volna egy doboz sörért.

Kriza Márton

A költészethez azonban túl nagy a hőség, ezért pánikszerűen beugrom a tóba, és nem is jövök ki addig, amíg nem kezd a Kikeltető friss üdvöskéje, Sisi. Sisi hatalmas showman (vagy showwoman, ha úgy tetszik), szövegei a Z generációnak szólnak, kedve szerint váltogatja a magyar és az angol nyelvet. Néha feltéved a színpadra pár háttértáncos is, de Sisi egyedül is uralja az övéit, beleveti magát a közönségbe, és egyúttal a tóba is.

Ha maradnék a tónál, elkaphatnám az Analog Balatont és az Elefántot, de én inkább felmegyek a Zene háza színpadhoz, ahol a Platon Karataev lép fel. Álmodozós, félkemény pszichedelikus rockot játszanak, amire sokan kíváncsiak. Nem rossz, de hallottam már ilyet, ezért lesétálok az Auróra vasútállomásra, ahol fellép a szintén idei Kikeltető-nyertes Bufo Alvarius. Ez szimpla kemény rock, zajos, nyöszörgő gitárral, trió felállásban, amire érdemes hosszú hajat növeszteni, hogy aztán rázni lehessen. Nekem szerencsére van, és ki is használom.

Kriza Márton

Lazítani a KERET színpadára megyek meghallgatni Pyylent, aki ugyancsak Kikeltetős fellépő. Ő nem köt le túlságosan, éteri zenét csinál egy keverőpulttal meg egy mikrofonnal, amibe érzelmektől túlfűtötten beleénekel, és közben furcsa mozdulatokat végez a kezével. Addig azért jó, amíg kezdődik a Csakneonkislány. A Csaknekedkislány kütyüs verziója mindenféle szintetizátorral valamint az LA Suzi Szalay Annájával és Dorozsmai Gergőjével voltaképpen egy kísérlet arra, hogy ez nem megint egy unalomig ismert Csaknekedkislány-buli legyen, amit minden évben kötelező jelleggel meg kell nézni.

A Middlemist Red is próbálkozott ezzel tavaly előtt, ők fúvósokat hoztak be. Nem jött be, hamarosan fel is oszlottak és úgy tűnik, Csepella Olivéréknek sem jön össze az autentikus váltás. Legalább is nem idén. Mintha nem sikerült volna igazán áthangszerelni a dalokat a hangszerekről az elektronikára.

Kriza Márton

Visszatérek hát az Aurórához, ahol a szerb Bas I Stega együttes ad egy rendkívül impresszív koncertet. Punkos-rockos alapú zenét játszanak, mely azonban rendkívül kreatív és dallamgazdag, a dobosukat pedig már önmagában is élmény nézni. Az utolsó szám egy betét a Doors When the Music’s Over című dalából, és ezzel valóban vége is lesz a koncertnek. Visszatapsolják őket, de hát jönnek mások. És milyen mások!

Fél órával később kezd a Siketfajd, az Auróra házi zenekara, egy balkán-punknak bélyegzett együttes. Lenyűgöző előadást tartanak, már-már pazarlóan bőkezű témaváltásokkal és egy olyan gitárossal, aki egyszerre játszik nagyon bonyolultan és mégis egyszerűen mély zeneiséggel. Többet már nem is tudok befogadni, így csak péntek reggel értesülök róla, hogy az éjjel színpadra lépő Hundred Sins külön számot szentelt Sajó Dávid telexes újságírónak, akivel pár hete már került konfliktusba, miután Sajó megosztott egy képet a privát szféráját minden nyilvános eseményen maszkkal takaró előadó arcáról.