szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem várt fordulatként, indiai utazásának következményeként, Orbán Viktor nevét egyszer csak egyszerre kezdtük el emlegetni az ájurvédával, az indiai hagyományos orvoslással. Az ígéret, hogy az ájurvéda nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre és az egyensúly helyreállításával gondoskodik az egészség megőrzéséről, vonzónak tűnik a nyugati világban is. Az Indiában több ezer évre visszatekintő gyógyászati rendszer ígéreteit ugyanakkor nem igazolja vissza a tudomány.  

Múlt év októberében szakértők, gyógyítók és tudósok gyűltek össze Delhiben egy konferencián, amelyet azzal a céllal rendeztek, hogy az ájurvédikus gyógyítás tudományos hitelességét járják körbe. „Az ájurvédát nemcsak mint hagyományos gyakorlatot népszerűsítjük, hanem mint tudományosan igazolt rendszert, amely a legnagyobb kihívást jelentő egészségügyi állapotok közül is tud néhányat kezelni” – mondta a konferenciát szervező kutatóközpont igazgatója.

Hogy az ájurvéda népszerűsége mennyire áll arányban a tudományos megalapozottságával, arra egyelőre könnyű válaszolni: nagyrészt semennyire. Részben azért, mert kevés kutatás zajlik a témában, részben azért, mert a meglévő kutatások sem igazolták az ájurvéda állításait. Ez azonban nem akadályozza meg a gyógyulni vágyókat, hogy a módszereihez folyamodjanak, és ezt már a nyugati országokban is megtehetik. Sőt Magyarországon is, például annak a Krishna Kumarnak köszönhetően, aki itt működtet ájurvédikus gyógyító központot, és aki felbukkant az épp Indiában tartózkodó Orbán Viktor mellett.

Az Indiában több mint ötezer évvel ezelőtt született ájurvéda a világ egyik legrégebbi gyógyító rendszerének számít, amely a fizikai, mentális és érzelmi egészség természetes és holisztikus megközelítésén alapul.

Maga a szanszkrit eredetű ájurvéda szó azt jelenti: az élet tudománya. Nagy általánosságban talán úgy lehet megragadni a filozófiáját, hogy abból indul ki, minden mindennel összefügg, az általános egészség és jólét záloga pedig éppen ezeknek az összefüggéseknek az egyensúlya és harmóniája. Az ájurvéda rendszerében ez egyúttal azt is jelenti, hogy a betegség akkor üti fel a fejét, ha ez az egyensúly kibillen, a harmónia megszűnik.

Térdfájdalom kezelése ájurvéda segítségével
AFP / Sam Pathaky

Akár a kínai hagyományos orvoslásnak, az ájurvédának is fontos sarokköve az elképzelés, hogy mindenkiben megtalálható az energia, az életerő – az előbbiben ez a sokat emlegetett csí, az utóbbiban pedig a prána. Az ájurvéda szerint a testben megtalálható energiarendszernek, azaz a pránának akadálytalanul és kiegyensúlyozottan kell áramolnia, ez a feltétele az egészségnek.

Emellett az ájurvéda azt tanítja, hogy a „valódi természetünket” öt fő elem – űr, levegő, tűz, víz és föld – alkotja. Ezeknek az aránya határozza meg az egyes emberek biológiai energiáját, az úgynevezett dósát. Ezekből három van, és különböző arányban, de mindenben és mindenkiben jelen vannak. A három dósa – a váta, pitta és kapha – együttesen határozza meg a jellemvonásainkat.

A dósákról címszavakban
A váta a levegő és az űr kifejeződése, száraz, könnyű, hideg, finom, mozgékony.

A pitta a tűz elemet képviseli, a forróság a fő minősége, emellett a nedvesség, az élesség, és a savanyúság is jellemzője.

A kapha a víz és a föld elemekkel jellemezhető, nehéz, lassú, sűrű, statikus.

Az ájurvédának természetesen még rengeteg rétege és elágazása van, de alapvetően a váta, kapha és pitta egyedi arányából indul ki az optimális egészséghez vezető terv. A dósák egyensúlyát személyre szabva állítják egyensúlyba, az ájurvédikus kezelés célja pedig a méreganyagok eltávolítása, a tünetek csökkentése, a betegségekkel szembeni ellenállás növelése, a stressz csökkentése, és úgy általában a harmónia és az egyensúly megteremtése az életben.  Ami pedig az eszköztárat illeti, a kezelések része lehet tisztítókúra, személyre szabott étrend, gyógynövényes és más növényi készítmények, masszázsterápia, illetve a jóga és a meditáció is.

Indiában az ájurvéda a hagyományos nyugati orvoslással egyenértékű hivatalos orvosi ellátórendszernek számít. Becslések szerint India 1,2 milliárd fős lakosságának 80 százaléka használja a hagyományos ájurvédikus gyógyászat valamilyen formáját, és az évezredek óta tartó használatára hivatkozva hisznek is a hatékonyságában.  A nyugati tudományos követelményeknek megfelelő szigorú vizsgálatok azonban nem támasztják alá ezt a hitet.

Ugyanakkor az ájurvédikus készítmények mintegy húsz százaléka potenciálisan veszélyes mennyiségben tartalmazhat nehézfémeket – ólmot, arzén vagy higanyt –, ami gyógyulás helyett mérgezéshez vezethet.

Ájurvéda kezelés
AFP / Sam Panthaky

Az indiai Kerala az ájurvédikus gyógyítás központjának számít, sokan utaznak ide, hogy részesüljenek a pancsakarmának nevezett holisztikus terápiában, amely méregtelenítő eljárásokkal igyekszik visszaállítani a szervezet és az elme kibillent harmóniáját. A helyi kormányzat az ájurvéda népszerűségét meglovagolva már 1994-ben, amikor a fogalom még nem is létezett, wellness úticélnak kiáltotta ki az államot, ahol ma már több mint száz állami ájurvédikus kórház, 800 ájurvédikus gyógyszergyár és 800 ájurvédikus gyógyszertár működik, és mintegy 120 üdülőhely és wellness központ kínál speciális kezeléseket többek között hátfájásra, krónikus mozgásszervi panaszokra, bőrpanaszokra, vagy a stressz és szorongás enyhítésére.

Orbán Viktor a hírek szerint egy olyan ötcsillagos szállodában szállt meg, amelynek az ájurvédikus kezelés az egyik specialitása. Hogy a miniszterelnök igénybe is vette-e ezeket, azt nem tudjuk, az viszont közismert, hogy III. Károly király például visszatérő vendég az indiai Soukya nevű holisztikus egészségközpontban, ahová beugrott a feleségével, Kamilla királynéval néhány frissítő kezelésre a tavalyi ausztráliai látogatása után is. A hely egyébként vonzza a hírességeket, többek között a dalai láma, Desmond Tutu és Emma Thompson is megfordult már itt.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ájurvédikus kezelések igénybevétele előtt mindenképpen érdemes orvossal konzultálni, különösen, ha valaki terhes vagy szoptat, ha már meglévő betegségei vannak, ha idős, ha gyerek, ha receptre felírt gyógyszereket vagy bármilyen gyógynövénykészítményt, táplálékkiegészítőt szed.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!