Meghan Markle főzőműsora ősszel tér vissza, és már le is forgatták az új részeket
Napokkal ezelőtt mutatták be az első évadot, és nem vártak sokat azzal, hogy bejelentsék, lesz folytatás.
hvg.hu
Néhány nappal azután, hogy a Netflixen debütált a Szeretettel: Meghan (With Love, Meghan) című sorozat, kiderült, hogy Meghan Markle műsora ősszel egy második évaddal tér vissza.
A Peopleszerint már ennek a részeit is leforgatták, és Markle közösségi oldalán meg is osztott egy kis kedvcsinálót. Hozzátették, a Szeretettel: Meghan az Egyesült Államokban a hatodik helyen debütált a streamingszolgáltató kínálatában.
Meghan Markle január elején erősítette meg, hogy érkezik a Netflixre a korábban már belengetett főzőműsora, és hamarosan elérhetővé is vált a nyolcrészes évad előzetese. A premier néhány nappal később, január 15-én lett volna, ám a Los Angelesben pusztító tüzek miatt elhalasztották.
Az első rész még nem is volt elérhető, amikor plágiumgyanú merült fel, a Szeretettel: Meghan előzetese ugyanis nagy hasonlóságot mutatott azzal a promóvideóval, amely Pamela Anderson szintén nyolcrészes sorozatához készült.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.