A felmérések azt mutatják, hogy a lecsúszás veszélyének jóval kitettebbek Magyarországon a nők, mint a férfiak, a szegénységnek tehát van neme – ez volt az alapállítása annak a kerekasztalnak, amelyet az Aurórában szerveztek még múlt hónapban egy feminista fesztivál keretében, és amelynek szociális munkás résztvevői a női szegénység rendszerszintű okairól beszéltek. Így arról is, hogy mik azok a gazdasági, társadalmi terhek, amelyek a nőkre nehezedve fokozzák a sérülékenységet, a kiszolgáltatottságot. Az alulfizetett munkakörökbe kényszerítés, a hatalom igyekezete, hogy visszatolja őket a konyhába, bezárja a gondoskodói terhek világába, a szociálpolitikai és az ellátórendszerben tapasztalható egyenlőtlenségek csak néhány tényező azok közül, amelyek nyomasztó képet festenek a magyar nők életkörülményeiről és lehetőségeiről.

Szorít a rózsaszín gallér

A relatív jövedelmi szegénységben élők között a nők aránya magasabb, míg a mélyszegénységben élők között a férfiaké. Habár szignifikáns különbségek nincsenek, vannak viszont olyan, a KSH adatsoraiban sem feltétlenül megjelenő kockázati tényezők, amelyek kifejezetten a nők elszegényedésében játszanak szerepet – vezette fel a beszélgetést Bolonyai Blanka, a Nők Egymásért Mozgalom tagja, az ELTE Szociológia Doktori Iskolájának doktorandusza. „Ilyen például a láthatatlan munka, amit jóval nagyobb arányban végeznek nők, és közben el van tagadva az értéke, el van homályosítva. Hasonlóan a foglalkoztatási szegregációhoz, a rózsaszín galléros munkakörökhöz, amelyekért jellemzően nagyon alacsony fizetés jár.”

Szabó Zsuzsa, az Üdvhadsereg szociális munkása szerint

nem választás kérdése, hogy a nők beszorulnak bizonyos szektorokba,

például a szociális szférába vagy alulfizetett kereskedelmi pozíciókba. „A hatalom tesz úgy, mintha soft skillekkel születnénk, és azért dolgoznánk ilyen munkakörökben. Pedig valójában történetileg konstruált, hogy nem megbecsült készségek birtokában keresünk nagyon kevés pénzt.”

A kapitalizmusban folyamatosan újratermelődő válságok szintén megkülönböztetett módon érintik a nőket. „2020-22-ben például jellemzően nőket bocsátottak el, akik aztán beszorultak az otthonaikba. A házimunka-terhek fokozódtak, és gyengült a pozíciójuk a munkaerőpiacon. Az alacsonyabb osztályhelyzetű nők jóval kitettebbek az adósságcsapdáknak, a neoliberális rendszer pedig ezeket az egyenlőtlenségeket a családi adótartozásokon keresztül is fenntartja. A helyzetet súlyosbítják az állami szociális politika visszásságai, az állam kivonulása a szociális ellátásból”, részletezte Bolonyai Blanka.

A hatalom minden válságnál – és ez bevett magyar szokás – megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket

– fűzte hozzá Péter Anna Nada kultúrantropológus, az EMMA prevenciós aktivistája. „Ez történt a ’90-es években, a privatizáció miatt, de a gyes 1967-es bevezetése is ahhoz köthető, hogy már nem jutott hely mindenkinek a munkaerőpiacon. Ha a szociálpolitikai beavatkozásokat nézzük és a covid, az ukrán háborús válsághelyzet után jellemzővé vált retorikát, egyre inkább tapasztalható, hogy a nőket igyekeznek bezárni a gondoskodói terhek, a háztartási munka világába.” A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli, és minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”.

Egyedülálló anyának lenni önmagában rizikófaktor

Péter Anna Nada szerint a családpolitikában nyilvánvalóan az az irány, hogy a középosztályt jóval több támogatással célozzák meg, mint a rosszabb egzisztenciális helyzetűeket. „Egy gyerek gondozásáért egy alsóbb osztálybeli anya, akinek nem volt munkaviszonya – tehát valószínűleg feketén dolgozott –, havonta 28 500 forintot kap, plusz a családi pótlékot. Ha egyedül neveli a gyerekét, akkor a családi pótlék ezer forinttal lesz több”, mutatott rá. „Az egyedülálló anyák jóval kitettebbek a szegénységnek, hiszen egyedül kell elvégezniük a gondoskodói munkákat otthon, egyedül kell fenntartaniuk a háztartást, az egzisztenciát. Ez a mai piaci árak mellett gyakorlatilag képtelenség, kivéve, ha van olyan szociális hálójuk, ami segít például az albérlet megfizetésében. Az anyaotthonok tele vannak, féléves-éves várólistákkal érdemes számolni. Esélyes, hogy a családok átmeneti otthonaiból is kiszorulnak, mert ott jellemzően a »teljes« családokat, a hagyományos anya-apa-gyerek felállást preferálják.”

AFP

Egy középosztálybeli nőnek, akinek szülés előtt volt bejelentett munkahelye, annyiban mindenképp könnyebb a helyzete, hogy a fizetése 70 százalékát megkapja gyedként két évig. „Ha valaki jobban keres, és a nettó 4-500 ezres fizetése után jár neki ez a pénz, abból meg tudja etetni a gyerekét, de 28 500 forintból nem. Ennek ellenére még mindig jellemző az a narratíva, hogy a szegénységben élők azért szülnek, hogy fenntartsák önmagukat.”

A kormány emellett az egyéb szociális támogatásokat is folyamatosan szűkíti, ami miatt létrejön egy leszakadó társadalmi réteg – mutatott rá Péter Anna Nada, hozzátéve, hogy még az akár magasabb státuszú nők is kerülhetnek nagyon nehéz helyzetbe, és nekik is több az esélyük az elszegényedésre a saját társadalmi osztályukban lévő férfiakhoz képest.

Az ellátórendszerek csapdáiban

A családbarátnak nevezett politika mellett elképesztőek a lakásárak, ami súlyosan diszkriminatív főként a kisgyerekes nőkkel szemben. Most már középosztálybeliként is nagyon nehéz lakhatáshoz jutni – hozott be egy másik aspektust Gegő Virág, az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa.

A közvélekedés szerint a hajléktalanság inkább a férfiakat érinti, ám külföldi kutatásoknak már régóta tárgya a rejtett hajléktalanság, ami a társadalom perifériáján élő nők körében nagyon is jellemző.

A hajléktalan nők elmennek a falig, mire igénybe veszik az ellátórendszert. Inkább élnek veszélyes körülmények között, kiszolgáltatva, amíg csak rá nem kényszerülnek, hogy beköltözzenek egy hajléktalanszállóra

– mondta Szabó Zsuzsa, hozzátéve, hogy az ellátórendszerben jelenleg rengetegen vannak, akik katasztrofális hitelfelvétel, eladósodás miatt kerültek be. A hajléktalan női létet emellett számos más tényező is árnyalja, például az etnicitás, és nagy arányban kitettek az interperszonális traumáknak, szenvednek el erőszakot, szexuális abúzust is.

Péter Anna Nada szerint az államilag működtetett szociális ellátórendszer sem képes arra, hogy felszámolja a társadalmi egyenlőtlenségeket, még akkor is, ha a hajléktalanellátásról beszélünk. A nők szempontjából a gyermekvédelmi rendszerben sem jobb a helyzet. „Ott szintén újratermelődik az a szexista attitűd, amit az állam folyamatosan propagál és a beszédmódjában konstruál. A szociális munkásnak szinte kizárólag az anyával van kapcsolata, rajta kérik számon a gyerek ellátásával, oktatási helyzetével járó feladatokat, a háztartás vezetését.

AFP / DPA / Maurizio Gambarini

A férfiak valahogy mindig – vagy nagyon sok esetben – kimaradnak ebből.

Azt is az anya felelősségének tartják, ha bántalmazó kapcsolatban él, mert miért nem lép ki belőle? Minden teher rá összpontosul, az intézmények nem reflektálnak kellően arra, hogy van egy ugyanúgy számonkérhető férfi is”, mondta Péter Anna Nada. A bántalmazó kapcsolatból is kizárólag nők menekülnek a gyerekkel, tette hozzá Végh Manci szociológus, a NANE prevenciós aktivistája. „Ha a védett házak lakóit vagy a krízisambulanciák klienseit nézzük, világosan látszik, hogy a nőknek kell feladniuk a teljes életüket, a munkájukat, a szociális kapcsolataikat ahhoz, hogy védelmet nyerjenek. Fel sem merül, hogy a bántalmazó járjon terápiába vagy költözzön ki a közös ingatlanból.”