Idén is – nyolcadik éve egy huzamban – Finnország lett a világ legboldogabb országa. A boldogság világnapján, március 20-án megjelenő, 140 ország adatain alapuló éves jelentés, a World Happiness Index a 13. alkalommal készült el, és gyakorlatiasabb állításai is vannak az északi népek megingathatatlannak tűnő derűjénél. 

A jelentés kiemeli a már megszokott listavezető Finnország, illetve a dobogón szintén gyakran szereplő Dánia, Izland és Svédország széles körben elérhető, magas színvonalú oktatási és egészségügyi rendszereit. A jelentés egyik alapító szerkesztője, John Helliwell viszont azt mondta – ahogyan a CNN idézi -, hogy a társadalmi szolgáltatások önmagukban még nem tesznek boldoggá egy népet. A jelentésből kiderül, hogy nagyban meghatározza közérzetünket, hogy a környezetünkben élő ismeretlenekről mennyi jóindulatot feltételezünk. Az önzetlen segítségnek nem csak a tapasztalata, de a puszta vélelme is erősen javítja az általános közérzetünket. Ezt nevezhetjük társadalmi bizalomnak is, ami a legtöbb országban ráadásul indokolatlanul alacsony. 

Negyven országban végeztek olyan kísérletet, hogy eljátszották egy pénztárca elhagyását, és megfigyelték, hogy az arra járóktól visszakapja-e, aki elejtette. Ezekben az országokban felmérést is végeztek arról, hogy az emberek egyáltalán mennyi esélyt látnak arra, hogy ilyen esetben visszakapják tárcájukat. Az eredmény az volt, hogy átlagosan az emberek 28 százaléka bízott volna az arra járó idegenek jóindulatában, miközben ténylegesen a kísérletek 47 százalékában visszaadta a tárcát a becsületes megtalálót. Finnországban azonban tízből nyolc esetben segítettek a tárcáját elhagyón, és a felmérésben is majdnem 50 százalékos eséllyel várták volna az idegenek jóhiszemű eljárását. 

A finnek példásan erős bizalmi szintjét Helliwell szerint meglepő módon akár a második világháborús vereségük is magyarázhatja, pontosabban az, hogy akkor képesek voltak széles társadalmi összefogással kimondottan figyelemreméltó ellenállást kifejteni a szovjet túlerővel szemben – még ha végül nem is győztek. A krízisek járulékos jótéteményére hasonló példa, hogy a Covid-19 járvány idején globálisan növekedett a bizalmi szint, mivel a legsúlyosabb időszakban sokak nyújtottak egymásnak közvetlenül segítséget, amivel azt az érzést erősítették egymásban, hogy a szomszédban élő ismeretlenek inkább potenciális barátok, mint fenyegető idegenek. „A negatív hozzáállás mérgező a boldogságra” – fogalmazott Helliwell, aki szerint ha sikerül jobb színben látnunk kollégáinkat, szomszédainkat és végül az utcán szembe jövő idegeneket, minden gyökeresen megváltozik az életünkben, és a politikában is. 

Úgy tűnik, a boldogság legfontosabb faktorai mindig a társas viszonyokhoz kapcsolódnak. Ezek javulása manapság nagyobb arányban növeli a jóllétet, mint az anyagiak. A nyugati kapitalista országok boldogságszintje például most alacsonyabb, mint 2005 és 2010 között volt. Illetve számos latin-amerikai ország viszonylagosan magas boldogságszintjét részben azzal magyarázzák, hogy ott továbbra is szoros családi viszonyok között élnek az emberek. Costa Rica és Mexikó éppen idén fért be először a top 10-be. Úgy tűnik, azért a jóból is megárt a sok: a legnagyobb jóllét átlagosan a négyfős háztartásokban mérhető, a boldogságszint minden további lakótárssal csökken. 

Az egyik legádázabb örömgyilkos minden jel szerint a magány, és ez fokozottan fenyegeti a fiatalokat, akik körében 2006 és 2023 között harmadával nőtt azok aránya, akik úgy érezték, senkire sem számíthatnak személyes nehézségeikben. 2023-ban már majdnem minden ötödik fiatal érzett így. Nem meglepő, hogy hasonlóan terhelt az egyedül lakók lelki helyzete is. 

A társaság olyan erősen befolyásolja jóllétünket, hogy szakértők szerint már pusztán azzal, ha társaságban eszünk, markánsan javíthatjuk boldogságszintünket. Mondani sem kell, hogy az utóbbi években a nyugati társadalmakban kifejezetten terjedt az egyedül étkezés szokása, így az – idei jelentésben 24. helyet szerző – Egyesült Államokban is, ahol még sose mértek olyan alacsony boldogságszintet, mint idén. 

A boldogság hiányát leginkább az elkeseredés és a kétségbeesés szavakkal fejezhetjük ki, és ezek az érzések már komoly politikai tényezőknek is látszanak. A jelentés kimutatja, hogy a – hazai közbeszédben populistának nevezett – „rendszerellenes” politikai pártok támogatottsága az elkeseredett csoportokból fakad. Az idei tanulmány újdonságként a jóllét még konkrétabb politológiai összefüggéseire is rámutat. Mint írják, az elkeseredés mellett a kifejezett bizalmatlanság is jellegzetes politikai irányultságra vezet. 

Míg az elkeseredett, de aránylag magasabb bizalmi szintű emberek szélsőbaloldali, addig a bizalmatlan elkeseredettek a jobboldali populista pártokat támogatják. A populista jobboldalra húzók bizalmatlansága nem csak a külföldi származásúakat érinthet, de bármilyen csoportra irányulhat, aminek tagjait nem ismerik személyesen, így például gyakran a szexuális kisebbségeket is. 

Magyarország a lista 69. helyén áll, közvetlenül Kína után, Trinidad és Tobago, Montenegró és Horvátország előtt, a 10-ig terjedő értékskálán – évek óta stabilan – körülbelül 6 pontot érve el. Talán meglepő lehet, hogy a boldogság egyik kulcsindikátora, a társas támogatás szerint az előkelő hetedik helyen állunk, míg legrosszabb helyezést az önkénteskedés (119.), a szabadság- (117.) és a korrupcióérzékelés (115.) terén érünk el. 

Borítóképünkön egy síző Helsinki utcáján.