szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ezzel a néhány szemléletbeli változtatással sokat tehetünk azért, hogy javítsunk a közérzetünkön, ezáltal az életminőségünkön is.

Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, azonban a beteljesülés érzésének kergetése közben könnyen egy negatív spirálban találhatjuk magunkat: az életünk gyakran egy állandó küzdelemnek tűnhet az elégedetlenség ellen, ami boldogtalanságot szül. A jó hír azonban az, hogy mindennapi szokásaink és hozzáállásunk újragondolásával és megváltoztatásával kedvező hatást gyakorolhatunk elégedettségérzésünkre is.

Az alábbi néhány, egyszerű szokás – amely a The Vessel személyiségfejlesztéssel foglalkozó portál gyűjtésén alapul – bevezetése mélyreható változást hozhat: nemcsak a napi rutinunkat alakítják át, hanem egész életszemléletünket is formálhatják.

1) Adjunk teret a kreativitásnak

Gyakori tévhit, hogy az alkotóképesség és az újító gondolkodás kizárólag a zseniális művészek vagy tudósok kiváltsága. A kreativitás valójában mindannyiunkban ott rejlik, csak ki kell bontakoztatni.

Minden kihívás és elénk gördülő akadály lehetőség arra, hogy kiaknázzuk a bennünk rejlő kreatív potenciált, és innovatív megoldásokat találjunk. Ha megpróbálunk kíváncsisággal és nyitottsággal hozzáállni különféle élethelyzetekhez, és a megszokott utak helyett új megközelítéseket keresni, azzal izgalmasabbá tehetjük az életünket.

A kreativitás nem csupán művészeti alkotások vagy tudományos elméletek létrehozásáról szól. Azt is jelenti, hogy képesek vagyunk másként gondolkodni és új megoldásokat találni hétköznapi döntéshelyzetekben is.

AFP / Schience Photo / IST / Igor Stevanovic

2) Fejlesszük a tudatosságot és az önismeretet

Egy másik szokás, ami nagy hatást tud gyakorolni az életünkre, a tudatosság és az önismeret fejlesztése. Elmélyíthetjük önismeretünket azzal, ha elkezdünk tudatosan figyelni a gondolatainkra, érzelmeinkre és reakcióinkra – ezáltal könnyebb lesz felismerni azokat a viselkedési mintákat, amelyek hozzájárultak korábbi elégedetlenségünkhöz és boldogtalanságunkhoz.

Miután azonosítottuk ezeket a mintákat, már aktívan és célzottan dolgozhatunk a megváltoztatásukon. Ez nem azt jelenti, hogy elnyomjuk a negatív érzelmeinket vagy erőltetetten pozitívak próbálunk maradni, hanem azt, hogy elfogadjuk az érzéseink teljes skáláját, megértjük azok gyökerét önmagunkban – és noha az érzéseinkre nincs nagy ráhatásunk, az általuk kiváltott reakcióinkat viszont képesek vagyunk szabályozni.

3) Vállaljunk személyes felelősséget

Az egyik legnagyobb változást az hozhatja az életünkbe, ha megtanulunk felelősséget vállalni önmagunkért. Sokan huzamosabb ideig megrekednek abban az állapotban, hogy kizárólag a külső körülményeket vagy másokat hibáztatnak saját boldogtalanságukért. Ez a tudatállapot azonban a tehetetlenség érzéséhez és cselekvőképtelenséghez vezet – úgy érezhetjük, mintha semmi ráhatással nem lennénk a saját életünkre.

Amikor azonban elkezdünk teljes felelősséget vállalni a tetteinkért, a hozzáállásunkért és a szavainkért, az felszabadítóan hat ránk – segít rádöbbenteni minket, hogy mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk.

AFP

4) Gondoljuk újra a jólét fogalmát

Ne essünk abba a csapdába, hogy azt gondoljuk, a jólétünk a minél nagyobb vagyon felhalmozásán múlik. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ha anyagilag stabil körülményeket teremtenek, akkor onnantól már magától jön a boldogság és a kiteljesedettség érzése is – azonban a gazdagság legtöbb esetben nem hozza el a várt boldogságot.

A valódi jólét nem a több vagyonban rejlik, hanem abban, hogy pénzügyi döntéseink összhangban vannak-e a legbensőbb értékeinkkel. Fontos nézőpontot váltanunk: nem célként, hanem eszközként kell tekintenünk a pénzre, amivel nemcsak a saját életünkben idézhetünk elő pozitív változásokat, hanem az értékeinkkel összhangban tudunk részt vállalni a társadalmi javak megteremtésében is.

Tényleg kell az új kocsi vagy a nagyobb ház? – Az önkéntes egyszerűség lehet a boldog élet titka

Hol van az a fogyasztási szint, ami fölött már nem leszünk boldogabbak? Meglepően alacsonyan Takács-Sánta András humánökológus szerint, aki megmutatja, hogyan tudunk szembeszállni a válságba került fogyasztói társadalommal anélkül, hogy mindenestül kivonulnánk belőle. Az általa ajánlott életmód ugyan lemondásokkal járhat, de az érmének van egy másik, fontosabb oldala is: a teljesebb élet lehetősége.

5) Helyezzük előtérbe a tényleg fontos kapcsolatokat

A közösségi média korában könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a mennyiséget preferáljuk a minőséggel szemben. Egyre több barátot és követőt szeretnénk gyűjteni, de közülük vajon hányan gazdagítják igazán az életünket? Ha jobban szeretnénk érezni magunkat, részesítsük előnyben az őszinte, mély emberi kapcsolatokat – ezekből meríthetünk erőt, inspirációt, és általuk élhetünk át valódi közösségi élményt is.

AFP / Science Photo Library

6) Éljünk összhangban az értékeinkkel

Ha igazán boldogtalanok szeretnénk lenni, éljünk a mások normáinak megfelelve, mindenben követve a társadalmi elvárásokat. Azonban ha sikerül megszabadulnunk ezektől a külső kényszerektől, és megtaláljuk azokat az értékeket, amelyeket önazonos módon tudunk integrálni a személyiségünkbe, majd elkezdjük tudatosan ezekre építeni az életünket, azzal máris sokat tettünk azért, hogy boldogabbnak érezzük magunkat.

Az életünket nagyban meghatározzák az általunk követett szokások. Ha tudatosan választunk olyan szokásokat, amelyek megerősítik az értékeinket, fejlesztik a kreativitásunkat, az önismeretünket és felelősségvállalásra sarkallnak, akkor elindulhatunk egy boldogabb és teljesebb élet felé. Ne a tökéletességre törekedjünk, hanem a folyamatos fejlődésre.

Megfiatalodhat és boldogabb lehet, aki ezt a hét egyszerű szokást beiktatja az életébe

Előbb-utóbb mindannyian megöregszünk, boldogan öregedni azonban már korántsem olyan magától értetődő. Ehhez próbálunk adni néhány fogódzót.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!