szerző:
Kanicsár Ádám András
Tetszett a cikk?

Az elmúlt 30 évben elhalványult az emléke, de Madonna karrierjének egyik legnagyobb botránya 1992-ben tényleg megrázta a fél világot. Az 1992-ben kiadott SEX című, fémborítós művészi fotókötet az énekesnő szexuális fantáziáit dolgozta fel, komoly – ám néha megkérdőjelezhető – társadalmi szerepvállalással és máig meghökkentő témákkal. Madonna magára zúdította a népharagot, de később is ragaszkodott hozzá, hogy beszéljen a szexről, holott a társadalom máig nem veszi tőle jó néven. Igaz, már egészen más okok miatt. De mekkora volt a SEX és az Erotica jelentősége? Hogyan lehet értelmezni a hatvan feletti Madonna kommunikációját a szexről és az életkorról? És mi lehet Madonna üzenete, amit valójában igencsak meg kellene hallania a társadalomnak? A kérdéseket Jámbor Eszterrel és Mary Gabriel Madonna-életrajzának a segítségével próbáljuk megfejteni.  

Madonna 1991-ben kezdett neki a SEX projektnek. Az énekesnő ekkora már a világ legnagyobb és legkeresettebb sztárjává vált, aki nemcsak slágert halmozott slágerre, hanem nyíltan megpróbált hatást gyakorolni a társadalomra és a mainstream kultúrára. Miután 1991-ben Justify My Love című dalával és videóklipjével megérezte, hogy a szex mennyire eladható téma, és hogy mennyire érzékenyek erre az emberek, a karrierje új irányt vett.   

Madonna egyrészt saját szexuális fantáziáit akarta feldolgozni, másrészt egyszerre akart reflektálni a világra és megváltoztatni azt. A SEXben majdnem háromszáz oldalon keresztül alteregója, Dita bőrébe bújva dolgozza fel a szexualitás minden árnyalatát. BDSM szerepjátékokat játszik egy fétisklubban, férfinak látszó nőkkel és nőknek látszó férfiakkal szexel, meztelenül stoppol, egy tengerparton vagy saját kertjében hármasozik, vagy éppen egy tükör előtt maszturbál. A kötetet végül 750 ezer példányban nyomták ki, a borító fél kiló alumíniumból készült kötetenként, és az egészet – ma keserédesen megmosolyogtató módon – egy fóliába csomagolták, mondván, maga a kötet átlapozása is legyen egy aktus.   

Madonna a Sex című albumával
Instagram / Madonna

Bár a SEX rázós témákat dolgozott fel, mindezt – hála a csapatnak és a csapat törekvéseink – mindenképpen művészi szinten tette. „Maguk a képek ismerősen hatottak, mert a divatfotók stílusát hozták. Évtizedekkel korábban olyan fotósok, mint Guy Bourdin és Deborah Turbeville hasonlóan explicit felvételeket készítettek reklámokhoz, hirdetésekhez. De talán Helmut Newton, a pornó sikk (porno chiq) atyjának munkái álltak stílusban a legközelebb a Madonnáról készült floridai fotókhoz” – írja Mary Gabriel, Madonna: Egy lázadó élet című könyvében.  „Ez volt talán a valaha megjelent első olyan, jelentős album a női szexualitás témakörében, amely nem heteroszexuális férfiak izgatására készült.”   

Siker és kudarc egyben  

A SEX hangos siker lett, máig a világ egyik legkeresettebb coffee table könyvei között tartják számon –, de a kereskedelmi sikerrel nem járt társadalmi elismerés is. A sajtó túl botrányosnak tartotta a könyvet, más túl giccsesnek, a feministák árulóként tekintettek Madonnára, a baloldali kritikusok pedig azzal vádolták az énekesnőt, hogy túlságosan is középpontba helyezi magát a fantáziáiban, melyekben például színesbőrű szereplők is felbukkannak.  

A SEX megjelenése után Madonna kénytelen volt megállás nélkül védeni a projektet, ma már legendásnak számító interjúkat adva, de úgy látszott, semmi sem volt elég.  Ráadásul még a pápa is kitiltotta a Vatikánból.   

„A sztár, ahogy mindig, most is tovább fűtötte az indulatokat, ezúttal azzal, hogy kérdőre vonta a nőket a feminizmuson innen és túl; hogy próbára tette a melegeket és a leszbikusokat, akik megkérdőjelezhették az indítékait; és hogy bebizonyította a jobb- és baloldali férfiaknak egyaránt, hogy a nő úgy fejezi ki a saját szexualitását, ahogy jónak látja, nem pedig úgy, ahogyan azt a férfiak elvárják vagy megkövetelik tőle. És önmagát használta fel annak illusztrálására, hogyan is fest az effajta nő. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezzel csak még nagyobb vihart kavart, és a saját életét is megnehezítette” írja le a bonyolult korszakot könyvében Mary Gabriel, aki korábbi interjúkból idézve Madonna szemszögéből is igyekszik bemutatni a konfliktusokkal teli korszakot: „Megingott az emberiségbe vetett bizalmam. Úgy gondoltam, az emberek hihetetlenül kegyetlenek velem, minden ok nélkül. És már abban sem bíztam, hogy van egy minimális jóság bennük, amire számíthatok; minimális tisztesség. Amikor megingott az ebbe vetett bizalmam, kezdtem elveszíteni az önmagamba vetett bizalmamat is.”    

A most megjelent Madonna-életrajz talán még magának a popkirálynőnek is mondhat újat

Megjelent az eddigi legalaposabb és legterjedelmesebb Madonna-életrajz Madonna – Egy lázadó élet címmel. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából szombattól több részt is közlünk.

A SEX későbbi diadala  

Bár Madonnát kora új feminista hulláma is inspirálta, a projektet mégis csak húsz-harminc évvel később ismerték a szociológusok vagy feminista csoportok. Mindez jól mutatja, amit Jámbor Eszter, a Testsuli ötletgazdája és tabukommunikációs szakember is hangsúlyoz, mikor a SEX, Madonna és a feminizmus kapcsolatáról beszélgetünk: a feminizmus hullámvasútként működik a világban. „Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy ha a nők kiharcolják maguknak a jogokat, ezek biztosan meg is maradnak. Most is abortuszjogokért kell tüntetni, ami ijesztő.”   

Ma egyesek szerint Madonna a SEX könyvvel – és a vele együtt megjelent sötét, borongós, zeneileg kísérletező Erotica albummal – egy második szexuális forradalmat indított el, mások szerint úttörő módon már 1992-ben úgy próbált beszélni a szexről, ahogy napjainkban tesszük, vagy próbáljuk tenni. Ismét mások szerint pedig kikövezte az utat nagyjából az összes utána érkező popsztárnak.   

Instagram / Madonna

Ám Jámbor szerint Madonna szerepe és hatása korántsem olyan tiszta és biztos. De ez nem Madonna hibája – sokkal inkább a társadalom sajátossága. „Nehéz megmondani, milyen hatással volt ránk Madonna 90-es évekbeli könyve, hiszen ez nem egy lineáris világ. Az viszont tagadhatatlan, hogy fontos volt: a világ legnépszerűbb előadója kimondta a 90-es években, hogy a nőknek is lehetnek szexuális vágyai, és akár pusztán az élvezetért is szexelhetnek. Madonnától ez már csak azért is fontos tett lehetett, mert egy olyan országból jött, ahol történelmileg mindig is harcoltak a nők a jogaikért: az Egyesült Államokban nagyon erős volt a nőmozgalom, például a szavazati jogért folyó harc.”  

Mégis mikor lehet beszélni a szexről?  

A SEX körüli felhajtás azért is lehetett meglepő, mivel az életrajzíró Gabriel szerint a benne szereplő képek erősen visszaidézték az utcán látható reklámokat, amelyek bátran játszottak a kikötözős szex, a szexuális erőszak és alapvetően a szex témájával a sex sells jegyében. A nagyközönség reakciója rávilágított arra, hogy az Egyesült Államok mennyire nem volt felkészülve a női szexualitás nyílt megvitatására – függetlenül a női jogok előrehaladásától.    

Jámbornak minderre egy jó példája is van: az 1970-es években a feminista szexedukátor, Shere Hite már készített egy országos reprezentatív kutatást a nők szexuális életéről, aminek szintén nem lett jó vége. „Nem csak olyan kérdéseket tett fel, hogy ki hetente hányszor szexel. Nem a szex mennyiségére vonatkozó hülyeségekkel foglalkozott, amelyekből valójában nem is lehet sokat megtudni az emberi szexualitásról.” Hite mélyebbre ásott annak a céljával, jobban megérthesse a rendkívül komplex témakört. A kutatás eredményei azt bizonyították, hogy bizony a nők is bőven gondolnak a szexre, ábrándoznak róla és vannak nem mindennapi vágyaik is.   

Ahogy Madonna állításai egybecsengtek Shere Hite állításaival és megállapításaival, úgy a fogadtatás is hasonló volt. „Shere Hite-ot a tudományos élet elutasította, arra hivatkozva, hogy ilyen alantas témákkal foglalkozik. Halálos fenyegetéseket is kapott, majd végül olyan sokan támadták, hogy lemondott az amerikai állampolgárságról, és Németországba menekült. Mindezt csupán azért, mert kimondta egy kutatásban, hogy a nők is maszturbálnak” – meséli Jámbor.  

Higgy Istenben és maszturbálj! – Madonna és az egyház mindig is elválaszthatatlan volt

II. János Pál pápa a világ egyik legsátánibb show-jának nevezte Madonna korabeli turnéját, a nagy felháborodás pedig egyszerre mozgatta meg a szupersztár rajongóit és a vallásos híveket is, akik a hitbuzgóságuk kiteljesedésének a lehetőségét látták meg abban, hogy nyilvánosan demonstrálhatják a szembeszegülésüket Madonnával.

Bár ebből azt gondolnánk, hogy Hite törekvései túl koraik lehettek, Jámbor másik példája, Ida Sabelis ennek ellentmond. A holland kutató tudományos célból egy MRI-gépben szexelt a barátjával, hogy megfigyeljék, hogyan működik a szex. – „Az egyetem azonban megbánta a kutatást, és megkérte Sabelist és a kutatócsoportot, hogy álljanak le, valamint távolítsák el az egyetem nevét a projektből. Sabelis szerint a világ a 90-es években prűdebb volt, mint a 70-es vagy 80-as években; még a családja is kinevette tudományos céljait.”   

Bár a példák azt mutatják, hogy lehet, hogy nőként egyszerűen nincs megfelelő időpont ahhoz, hogy a szexről beszéljünk, ettől független Jámbor felhívja a figyelmet arra, hogy fontos figyelembe venni: Madonna világsztár volt, ami meg is könnyíthette a dolgát, ha a végeredmény nem is az a társadalmi forradalom lett, amire számított. Persze az is kérdés, hogy ez valóban számított-e neki. „Madonna esetében felmerül a kérdés, mennyire feminista tett volt mindez, és mennyire szólt inkább arról, hogy a karrierje ne merüljön feledésbe.”  

Madonna 66 évesen is a szexről beszél – de ez már mást is jelent  

Az mindenképpen Madonna mellett szól, hogy bár a média keresztre feszítette, a téma mellett –-– vállalva a kockázatot és sértéseket – 30 év múltán is kitart. És ahogy nem értették a 34 éves Madonnát, úgy nem értik a 66 éveset sem.   

„Szép nagy általános tévhit az, hogy az idősebbeknek már nem jár a szex: az csak a gyönyörűeknek és fiataloknak való. De nyilván, ha valaki már nem lesz fiatal és gyönyörű, akkor egyszer csak rájön, hogy a szex bizony neki is jár” – mondja Jámbor. Sőt – emeli ki –, a szex akár a hosszú élet titka is lehet. Példaként az egyik Kék Zónában végzett felmérésre utal. A Kék Zónák a világ olyan különleges területei, melyek arról váltak híressé, hogy az itt élő emberek sokkal hosszabb életkor érnek meg, mint máshol a világon. „Egy ilyen zónában, pontosabban egy görög szigeten a 65 és 100 év közötti emberek szexuális életét vizsgálták és azt találták, hogy a megkérdezettek 80 százaléka él nemi életet. Ez a nem Kék Zónákhoz képest kétszeres arány.” Jámbor szerint más kutatások arról számoltak be, hogy aki szexpozitívan gondolkodik, az már csak amiatt is jobban figyel az egészségére, mert szeretne minél tovább szexelni az élete során. „Egy szó, mint száz, fontos, hogy beszéljünk a szexualitásról” – mondja Jámbor Eszter.   

Egy nő nem nyerhet?  

Ha azt vizsgáljuk, hogy miért is szúrja annyi ember szemét, hogy a 66 éves Madonna a szexről beszél, nehéz megkerülni az ageism, vagyis a kor szerinti diszkrimináció fogalmát. Sőt azt is, hogy a társadalomban hogyan bánunk a kritikával. „Madonna nagyon jó példája annak, hogy a társadalom és az újságírók egyaránt úgy gondolják, hogy a nők testéről mindenki szabadon elmondhatja a véleményét” magyarázza Jámbor, aki maga is folyamatosan él át inzultusokat tartalomgyártóként. „Mikor beírják, hogy úgy nézek ki, mint egy múmia, mindig elcsodálkozom és felteszem a kérdést, hogy ez az ember vajon a valóságban is odamenne emberekhez és elmondaná a nyilvánvalóan negatív véleményét? Csak mert úgy érzi, hogy ehhez neki amúgy joga van? Nagyon sokan gondolják azt, hogy joguk van elmondani mások testéről, hogy az szép vagy csúnya-e. A nők testének mérlegre tétele a világunk része és nagyon káros jelenség.”  

Madonna távozik egy milánói szállodából 2023-ban
AFP / Alessandro Bremec

Madonna ráadásul mindezt provokatívan teszi. És ahogy Gabriel könyvéből kiderül: tette is mindig, határozott célokkal. Igaz, bárhogy tette és bárhogy tenné ma is, egyszerűen nem tud nyerni: 66 éves nőként szinte lehetetlen úgy viselkedni, hogy az mindenkinek – vagy bárkinek – megfelelő legyen. „Természetesen az is elvárás, hogy egy nő úgy öregedjen meg, hogy közben fantasztikusan nézzen ki, de azért közben ne látszódjon rajta, hogy bármilyen beavatkozáson átesett ennek a céljából. Ha ráncos vagy, az a baj, ha nem tudsz szépen megöregedni, az a baj” – mondja Jámbor, aki példaként egy másik hírességet emel be a képbe, Pamela Andersont.

Az egykori szexszimbólum éveken keresztül elvonultan élt a világtól, mikor pedig visszatért, mini forradalmat indított azzal, hogy nem viselt sminket egy sajtóeseményen sem. Míg Anderson a természetes idősödés példaképévé vált, Madonna inkább azért harcol, hogy nyíltan lehessen vállalni a plasztikai műtéteket. Ám egyikük sem került jobb pozícióba. Andersont ugyanis míg a sajtó egyik része kitünteti, a másik része toxikus módon szenzációként kezeli. „Nagyon jó lenne, ha a világ nem csodálkozna rá arra, hogy valakin nincs smink. Ha nem kellene erről valakinek több ezerszer beszélnie. Ha ez nem lenne fantasztikum” – mondja a szakértő.  

Madonna életrajzából itt olvashat részleteket, a könyvet ide kattintva megrendelheti a kiadótól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!