Sztárcukrász nyit pizzázót, a fűben ülve lehet megenni az ételt
Székek és asztalok nélkül, a természetben nyit pizzázót a cukrász, aki kétszer is megnyerte Az Ország Tortája versenyt, és akié az idén az év legjobbjának választott pékség is.
Székek és asztalok nélkül, a természetben nyit pizzázót a cukrász, aki kétszer is megnyerte Az Ország Tortája versenyt, és akié az idén az év legjobbjának választott pékség is.
hvg.hu
Több mint húszezer látogatót örvendeztetnének meg küzdelmükkel az amatőr és profi MMA-sok a Fehér Házban.
hvg.hu
A színésznő legújabb videójában a volt igazságügyi miniszter elmúlt másfél éve került fókuszba.
hvg.hu
Az internetes keresési adatok alapján úgy tűnik, hogy bár vannak, akik már januárban elkezdik tervezni a nyaralást, a legnagyobb érdeklődést a nyár közepén váltja ki az emberekből a téma.
„Van egy ilyen hülye fogadalmam, hogy nyilvánosság előtt soha nem hazudok” – jelentette ki Havas Henrik másodpercekkel azután, hogy a napnál is világosabban bizonyította ezt az állítását.
hvg.hu
Pedig egy év alatt már csaknem hárommilliárd forintnak megfelelő összeget engedtek közösen vásárolt, Beverly Hills-i villájuk árából, amelyet válásuk miatt próbáltak eladni. A házat most levették a hirdetőoldalakról.
hvg.hu
Az autóbalesetben elhunyt labdarúgótól a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk is elbúcsúzott.
HVG
Egy szarvasi lány vette észre, hogy lángokban áll a szomszéd istállója, és a tűz az ő tanyájukra is átterjedt.
hvg.hu
Orbán Viktor negatív spirálba került Pajor Tamás énekes, a Hit Gyülekezete korábbi lelkipásztora szerint. Pajor úgy véli, Orbánnak nehéz úgy hazudnia, hogy nem hisz a saját hazugságában.
hvg.hu
A 40 éves énekesnő és a 48 éves színész 2016 óta alkotott egy párt.
HVG
Julio Cesar Chavez turistavízummal érkezett az Egyesült Államokba, amely 2024 februárjában lejárt, ezért kitoloncolhatják az országból.
MTI
Nem az Amazon-alapító Jeff Bezos múlt heti esküvője volt az első celebesemény Velencében, de még egyik sem váltott ki ekkora tiltakozást. A közel 50 millió dolláros nászünnep a mérhetetlen pazarláson túl a társadalmi érzéketlenség jelképévé is vált.
Csupán öt centiméterrel az eddigihez képest, de a táskák térfogata így 20-ról 24 literre nő.
HVG
„Most már két őrangyalom van” – írta Kapás Boglárka, utalva ezzel 2021-ben elhunyt húgára, Vandára.
HVG
Fotója alapján úgy tűnik, mintha egyszerűen a reptéri ajtó elé dobálták volna a járaton szállított babakocsikat. A Budapest Airport szerint a földi kiszolgálók „helyezik el” a poggyászkiadóban a túlméretes csomagnak számító eszközöket.
hvg.hu
A portugál focistát nemrég megműtötték, azóta az orvosai tanácsára nem ült repülőre.
HVG
A vasúti felüljáró egyik kanyarja meglehetősen szögletes lett – hét mérnököt már felfüggesztettek, a tervezőirodát pedig feketelistára tették.
HVG
Az Anfield előtt már gyűlnek a szurkolók által elhelyezett koszorúk, virágok és sálak.
HVG
A férfi a barátaival motorozott Erdélyben.
MTI