Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt
A miniszterelnök reagált a Harcosok Klubjához kötődő kamu nyereményjátékokra.
A miniszterelnök reagált a Harcosok Klubjához kötődő kamu nyereményjátékokra.
hvg.hu
Molnár Ferenc Caramel szerint vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé.
HVG
Több tízezer gyerek közül választották ki a főszereplőket.
HVG
A kecskeméti rapper szerint Pogány Induló megrontja a fiatalokat azzal, hogy drogokról rappel, és a rendőröket is szidja a koncertjein.
hvg.hu
Pénzbüntetést kaphat Romániában, aki közeledni próbál az út mentén kolduló medvékhez, mégis megpróbálják.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az elmúlt években a felnőttfilmiparban egyre több olyan bírósági eljárás indult, amely a szereplők eltitkolt kizsákmányolásának leleplezését célozza. Ám a meglévő jogszabályok általában a felhasználókra összpontosítanak, miközben keveset tesznek a pornográf tartalmakban megjelenő nők védelme érdekében.
Folk György (EUrologus)
Számos személyes tárgy, így órák, fésűk, borotvák, egészségügyi felszerelés, illetve korabeli fémpénzek is előkerültek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az indoklás szerint bankjegyeken, plakátokon és az interneten is előfordul, hogy kiretusálják a vallási jelképet.
HVG
Több civil szervezet is feljelentést tett a tárca ellen.
hvg.hu
A Harcosok Klubjának nyitóeseményén himnuszt éneklő Muri vállalkozása 2017 óta szinte minden évben veszteséget termelt.
hvg.hu
Az M4 Sport élő közvetítése „buktatta le” a Fidesz pártigazgatóját.
HVG
A súlyosan és ismételten szabályszegő platformokat akár ki is tilthatják az európai piacról.
hvg.hu
Más életkor, más életritmus és más bőrtípus – belevetettük magunkat az idén immáron kétnapos színes forgatagba, és most sem kellett csalódnunk: így láttuk a Beauty Expo-t.
Rossmann Magyarország
A felnőtt minta fontossága már egészen kicsi korban visszaköszön, legyen szó a kommentkultúráról vagy általában az okoseszközök használatáról. A gyerekek brutálisan sok időt töltenek a képernyő előtt, ezt pedig csak úgy lehetne csökkenteni, ha a szülők, pedagógusok fel tudnának kínálni érdekes, alternatív elfoglaltságokat nekik.
A csatorna a bakira egy Áder János és Putyin közötti beszélgetésről szóló South Park-részlettel reagált.
hvg.hu
Horváth László szerint a fiatal rapper visszaél a népszerűségével, és drogmarketingre használja ezt.
hvg.hu
A Tisza elnöke szerint a Fidesz-frakciónak haladéktalanul ki kell rúgnia a szóvivőt.
hvg.hu
A színész hiányolja azoknak a megszólalását, „akik elvileg hisznek a szabadságban, és van hatásuk a környezetükre”.
hvg.hu
A Pokol című számban szó van még Armani felsőkről, díjbeszedőkről és arról is, hogy „ezt a nemzetet nem vághatják a vájatok át”.
hvg.hu
A humorista azt mondja, nem bérelhetett termet a helyi művelődési házban.
hvg.hu