Részt vett-e az 1956-os perek alakításában Biszku Béla? Meg akarta-e puccsolni Kádár Jánost? Mi okozta a bukását az 1970-es években? Hogyan sikerült élete végéig felmentetnie magát? Egyáltalán, volt-e emberi arca? Ezeket a kérdéseket is körüljárja Krahulcsán Zsolt történész Biszku című, nemrég megjelent könyvében.
Kosztyó Gyula történész „érintetlen”, vagyis eddig még nem kutatott levéltári forrásokat is felhasználva készítette el elemzését, melyet a Századok folyóirat publikált.
A mai Hollandia területén, azon a mocsaras vidéken, ahol a Schelde-folyó találkozik az Északi-tenger vizével, hajdanán, egészen a koraújkor közepéig, virágzó városka állt. Saeftinghe története kezdetben a természetet lebíró emberi elszántság története is volt. Aztán a természet – némi emberi rásegítéssel – visszavágott.
Az 1950-es években bárkire rá lehetett fogni, hogy szabotál, ami akár halálos ítéletet is jelenthetett.
Sokan vélték úgy az ötvenes-hatvanas években, hogy nincs esély elkerülni a termonukleáris világháborút, amelybe az emberiség java bele fog pusztulni. 1962-ben, a kubai válság idején állt ehhez legközelebb a világ. A hadseregek világszerte harckészültségben várták a kataklizmát. A magyar katonák heteken át rohamsisakban aludtak. Százmilliók olvasták napról napra elszorult torokkal a fejleményeket. A szovjet blokk sajtójából senki sem tudhatta meg, mitől volt a helyzet annyira vészterhes.
Az orosz népnek az elmúlt száz év alatt bőségesen volt ideje megtanulni, hogy a jól felfogott érdekében mindig érdemes, legalább a külsőségek szintjén úgy tekintenie a világra, ahogyan azt az épp kormánykeréknél lévő társaság elvárja tőle.
Beléphetünk a házaiba, láthatjuk freskóit, pirulhatunk a falfirkáin – és még balsorsú lakóival is találkozhatunk. Pompejit igazán jól ismerjük, ám úgy lehet, mégis több, fontosabb és izgalmasabb mindaz, amit nem tudunk a Vezúv által elpusztított városról.
Dicsőséges bevonulás helyett megtorlással és megfélemlítéssel gyarapította a trianoni Magyarországot a Horthy-korszak partizánvadász katonasága és csendőrsége. A délvidéki „kaland” részleteit sokáig államtitokként próbálták kezelni.
Ravaszkodó puhatolódzások és sanda oldalvágások jellemezték a Szovjetunió utolsó vezetője, a '80-as évek közepén hatalomra jutott Mihail Gorbacsov és Kádár János MSZMP-főtitkár viszonyát. Ez nyomta rá a bélyegét a szovjet pártfőtitkár 1986-os budapesti látogatására is – írtuk a Szovjetunió utolsó, most elhunyt vezetőjéről 2020. március 14-én. Akkori cikkünket közöljük újra, változtatás nélkül.
Már csak négy év van a mohácsi csata 500. évfordulójáig. Addig talán megtalálják a csata pontos helyét, és azokat a tömegsírokat, amelyek tízezernél is több katonát rejtenek. A kérdéssel két kutatócsoport foglalkozik. Van három lehetséges csatahelyszín, Sátorhelyen pedig öt tömegsír, amelyekben messze nincs annyi holttest, mint amennyi az ütközetben elesettek számával összevethető. Hol lehetnek a többiek? Bemutatjuk, hogy állnak a kutatások.
Népmesei motívumokkal és összeesküvés-elméletekkel próbálták megérteni az igazságtalan békét – mondja a történész, akivel a megszállás ellen fegyvert fogott valóságos hősökről és áldozatokról is beszélgettünk.
Mára csupán két kőteknős és az alkalomadtán arrafelé kapirgáló régészek jelzik a helyét Karakorumnak, amely hajdanában a világ egyik legnagyobb birodalmának volt székhelye.
Mai szemmel különösen érthetetlen a rendőrség akkori tehetetlensége, ráadásul évtizedek óta politikai mulasztások és a kárpótlás körüli viták is terhelik az emlékezést.
A tárgyalás magyarországi politikai- és sajtóösszefüggéseivel a Múltunk folyóirat legutóbbi száma foglalkozik.
A kiállítás augusztus 23-án nyit, aznap az érdeklődők neves osztrák és magyar szakemberek részvételével pódiumbeszélgetésen is hallhatnak a bécsi vészkorszak hátteréről.
A brit kormány bombabiztossá tett óvóhelye éppen a világháború elejére készült el. Innen beszélt Winston Churchill Roosevelt amerikai elnökkel, itt dolgozott a brit vezérkar is. Ma egy számos különleges relikviával teli kiállítás tekinthető meg itt.
Népvándorlás, forradalom, boszorkányégetés, klímamenekültek, arab tavasz – csak néhány példa arra, mi mindenhez járult hozzá évezredeken át a szárazság.
Miért nincs jó válasza a Nyugatnak a revizionizmusra, a történelmi sérelmek felülvizsgálatára? Nem jött be sem a lekenyerezés, sem a megalkuvás, sem a fegyverkezés. Lapszemle.
Hetven évvel ezelőtt, 1952. augusztus 12-éről 13-ára virradó éjszakán a moszkvai Lubjanka börtönben Sztálin parancsára meggyilkoltak 23 zsidót. Tíz szabotőrnek minősített mérnököt és a Sztálin parancsára megalakított Zsidó Antifasiszta Bizottság 13 prominens aktivistáját. A szovjet zsidó értelmiség élvonalbeli képviselőit, köztük öt írót, költőt. Az ő emlékezetükre nevezik ezt az éjszakát A meggyilkolt költők éjszakájának. Ez az éjszaka a szovjetunióbeli zsidó kultúra és közösség likvidálásának szimbóluma.
Kakpuszta fénykorában még vasút is vezetett a határáig, a 60-as években 700-an is lakták, majd hirtelen elnéptelenedésnek indult, utolsó lakója, egy idős asszony 2006-ban halt meg. Mára már szinte teljesen visszahódította a természet az egykori település területét.
