Orbán a lengyel sajtónak tagadta, hogy bármi köze lenne a lengyel politikus menekültügyéhez
Lengyel újságírók hada várta a magyar miniszterelnököt Brüsszelben az uniós csúcstalálkozót követő sajtótájékoztató előtt és után is.
Lengyel újságírók hada várta a magyar miniszterelnököt Brüsszelben az uniós csúcstalálkozót követő sajtótájékoztató előtt és után is.
Stratégiai viták várhatóak, nagy döntések nem az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján. A legfontosabb téma – ahogy közel három éve minden alkalommal – Ukrajna, de a vezetők elemzik az EU helyzetét és lehetőségeit a globális közegben.
A magyar uniós elnökség utolsó eseményeként az állam- és kormányfők találkoznak Brüsszelben csütörtökön. A találkozó vendége lesz az ukrán elnök, a tagállami vezetők elé kerül a migráció kérdése, de nagy vitákra nem kell számítani.
A globális kihívások és az ukrán háború okán soha nem volt ennyire kiemelt politikai cél a Nyugat-Balkán országainak uniós integrációja – olvasható ki a szerdai EU–Nyugat-Balkán-csúcsot lezáró dokumentumból.
Felsorolta azt Európai Bizottság, hogy mi a problémája a közérdekű vagyonkezelő alapítványok magyar törvényi szabályozásával. A döntést már hétfőn nyilvánosságra hozták, most azonban a részletes indokolást is elérhetővé tették.
Biztonság, biztonság, biztonság – ez a Donald Tusk vezette lengyel kormányzat mottója az EU soros elnökségéhez, amelyet január elsején vesz át Orbán Viktortól. Bírálatból is kijut az elődnek, de sokkal finomabban, mint korábban.
Elég sok jel mutat arra, hogy a kormány nem is akarta megoldani az Erasmus-ügyet. Hogy az Európai Bizottság elégtelennek fogja nyilvánítani a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabályt, azt elsőként annak/azoknak kellett tudniuk, akik a csomagot elkészítették és benyújtották a parlamentnek. Ami ezután jött, nem is történhetett volna másképpen.
„Megveszekedett háborús hangulat volt” – így jellemezte Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek tanácskozását, ahol azért a biztonság kedvéért nem csak Kirill pátriárkát, hanem számos más orosz személyt lehúzatott a szankciós listáról, és ma is blokkolta 6,5 milliárd euró kifizetését, amely a tagállamok fegyverszállítását ellensúlyozná.
Indokolással ellátott vélemény küldésével a következő szakaszba lépteti a Magyarországgal szemben indított, a reprodukciós szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettségszegési eljárást. Egy másik ügyben pedig megindították a jogsértési eljárást, a légi járművek üzemben tartásával kapcsolatos hiányosságok miatt.
2020 és 2022 között 13 uniós országban legalább 488 rendőri őrizetben vagy rendőri intézkedés során bekövetkezett halálesetet regisztráltak. Franciországban volt a legtöbb, utána Írország, Spanyolország és Németország következik a sorban. Magyarország hét halálesetet jelentett, lakosságarányosan ez a második legkedvezőbb adat, a hatóságok csak Portugáliában jelentettek kevesebbet. A portugáloknál ez az adat nyilvános, a magyar hatóságok csak kérésre adták ki a kutatást végző Európai Adatújságíró Hálózatnak. Több tagállam megtagadta az adatszolgáltatást.
Közös nevezőre jutottak a tagállamok a migránsok csempészésére vonatkozó büntetőjogi rendelkezésekkel kapcsolatban. A magyar elnökség alatt tartott utolsó igazságügyi miniszteri tanácsülésen született meg ez a döntés, amely egyébként szembemegy az azóta uniós joggal ellentétesnek minősített és visszavont Stop Soros törvénnyel.
„Antifasisztaként kriminalizáltak az Orbán-rezsim alatt” – Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali EP-képviselő és társai emelték fel hangjukat a magyar igazságszolgáltatással szemben az Európai Parlamentben.
A döntést a belügyminiszterek tanácskozásán született meg Brüsszelben. Az utolsó akadály akkor hárult el, amikor Ausztria is hozzájárult a két tagállam felvételéhez.
Az Európai Bizottság elfogadott egy közleményt, amelyben pótlólagos forrásokat biztosít tagállamoknak határvédelemre, és időleges felmentést ad a menekültügyi eljárások lefolytatása alól. Bármennyire is magyar kívánságlistának tűnik, mindez éppen Magyarországra nem vonatkozik. Csak azokra az országokra, ahová az oroszok küldik a migránsokat.
Az Európai Unióban a magyar nők helyzete majdnem a legrosszabb, de a tendenciákat figyelve jövőre már nem utolsó előtti, hanem utolsó lesz Magyarország a nemek közötti egyenlőség tekintetében.
Pjotr Serafin költségvetésért és csalás elleni harcért felelős biztos azt mondta, hogy a magyarok olyan jogszabályt nyújtotta be, amelyről tudniuk kellett, hogy nem felel meg az elvárásoknak. Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogyan lehetne megkerülni a kormányt az EU-s pénzek utalásánál.
25 év után lezárultak a tárgyalások, és minden részletben megegyeztek az érintett dél-amerikai országok és az EU-t képviselő tárgyalódelegáció. Megkötötték az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást, egy olyan piac jött létre, ahol 700 millió ember él. A franciák tiltakoznak ellen, a lengyelek támogatják őket, de ez még kevés az egyezmény kisiklatásához.
„Az Oroszországból érkező, instrumentalizált illegális migráció közös ügyünk” – mondta Donald Tusk, lengyel miniszterelnök a januártól június végéig tartó következő soros elnökség terveiről tartott varsói sajtótájékoztatóján.
Brüsszelben tanácskoztak a NATO külügyminiszterei. A NATO főtitkára szerint tovább kell növelni a katonai szövetség költségvetését, a magyar külügyminiszter szerint azonban nincs értelme erről beszélni, amíg a jelenleg elvárt szintet sem teljesíti a tagállamok negyede. Szijjártó Péter volt államtitkárának, Menczer Tamásnak a pécsi fellépését innovatívnak nevezte.
Az új amerikai szankciók lehetetlenné teszik, hogy Magyarország a Gazprombanknak fizessen az orosz energiáért. Szijjártó Péter Washingtonba repült.