A Fidesz ismét nem merte bírálni az oroszokat az EP-ben

Az Európai Parlament nagy többsége által elfogadott állásfoglalásban a testület elutasítja, hogy Oroszország az Ukrajna történelmével kapcsolatos állításokat egy törvénytelen háború igazolására használja fel. A nagy többségbe beletartoztak a Tisza Párt képviselői, de a fideszesek nem: a kormánypártiak nem szavaztak ennél a témánál.


Magyar Péter nélkül tárgyaltak a mentelmi jogáról az EP-ben

Lezajlott az első tárgyalás az Európai Parlament Jogi Bizottságában abban a két ügyben, amelyekben a magyar hatóságok Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérik. Döntés nincs, az érintettet sem hallgatták meg, azonban úgy tűnik, nem akarják sokáig halogatni, már jövő héten ismét tárgyalnak róla.




Az EU-ban Trump folyik a vízcsapból is

Igyekeznek nyugodtak maradni az európai politikai élet szereplői azt követően, hogy Donald Trump letette a hivatali esküjét és megkezdte a rendeletgyártást. A legfelsőbb szintű vezetők az együttműködés szükségességét hangoztatják, bár Ursula von der Leyen célzott arra, hogy akár Kínával is jóban lehet az EU. Egy dán képviselő meg elküldte a fenébe Trumpot. Ennél kicsit durvábban. 


Az EU is beszállt a versenybe a dél-amerikai ásványkincsekért – épp csak az USA-t és Kínát kellene beelőznie

Az Európai Unió 34 úgynevezett kritikus fontosságú nyersanyagot tart nyilván, amelyek fontos összetevői a termelésnek. Ezeknek a túlnyomó többségét importálni kell, ezért Brüsszelben egyre nagyobb figyelmet szentelnek Dél-Amerikának, ahol viszont a szükséges nyersanyagok közül 24 fellelhető. A baj csak az, hogy ez másnak is eszébe jutott.




Ha Karsai Dániel máshová született volna, nem kellett volna ennyit harcolnia. Itthon viszont sok embernek ő nyitotta fel a szemét

Egyre több országban legalizálják az eutanáziát, és intézményesítik az életvégi döntéseket annak ellenére, hogy nincs erről közös uniós szabályozás: a változáshoz jelentős mértékben hozzájárul Karsai Dániel nemzetközi visszhangot kiváltó küzdelme is. Svájc, Hollandia, Belgium és Luxemburg után Spanyolország is a legalizálás mellett döntött. A folyamat lassú, az elméleti, jogi, vallási viták mögött emberi tragédiák zajlanak.









A magyar kormány nem tudott túllépni a saját árnyékán – mérleget vontunk az EU-elnökségről

Egyik oldalon a kormányzati sikerpropaganda, amely szerint a magyar elnökség páratlan eredményeket elérve ismét naggyá tette Európát, a másik oldalon pedig a rengeteg kérdőjel, hogy ezt vajon mivel lehetne alátámasztani. Elemzésünkben sorra vesszük az egyes területeket, az azokhoz kapcsolódó magyar álláspontot és a tényeket, amelyek segítenek eloszlatni a narancsszínű ködöt.