NOVEMBER 2.

Az USA történetében a legtöbb, 60,7 millió szavazattal, a leadott voksok 51 százalékával választották másodszor is elnökké a republikánus George W. Busht. A demokrata John Kerry 3,3 millióval kevesebb szavazatot kapott, a harmadiknak befutott Ralph Naderre pedig mindössze 400 ezren voksoltak. A minden idők legköltségesebb, összesen 4 milliárd dollárt felemésztő kampányát követő választásokon a republikánusok a képviselőházban és a szenátusban is növelték többségüket. A választás kimenetelében az iraki háború mellett elemzések szerint nagy szerepet játszottak az erkölcsi kérdések. 2004 tavaszán több ezer, azonos neműek által kötött házasságot regisztráltak az USA-ban, ám ezeket Kaliforniában, Új-Mexikóban és New York államban néhány hét után leállították. Az egész éven végigvonuló választási kampányban szinte havonta változott, hogy Bushnak vagy - a jelöltséget az előválasztásokon már márciusban megszerző - Kerrynek adtak nagyobb esélyt a közvélemény-kutatók. Januárban az illetékes amerikai főmegbízott közölte: Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek, majd ezt később egy ezeroldalas CIA-jelentés is megerősítette. Addigra azonban már lemondott George Tenet CIA-igazgató, miután a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás előzményeit vizsgáló bizottság súlyos hiányosságokat állapított meg a titkosszolgálatok működésében. December elején a képviselőház és a szenátus elfogadta a titkosszolgálatok működésének és irányításának radikális átszervezését. A választás után a kormánytagok nagy része lemondott, de helyén maradt Donald Rumsfeld védelmi miniszter, Colin Powell külügyminiszter posztját pedig Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó foglalta el.

Azzal az egészségügyi béremeléssel büszkélkedik a kormány, amit 2016-ban jelentettek be

Azzal az egészségügyi béremeléssel büszkélkedik a kormány, amit 2016-ban jelentettek be

Nem magyar hóbort: tengeri teknősök fészkét rongálta egy nő Miamiban

Nem magyar hóbort: tengeri teknősök fészkét rongálta egy nő Miamiban

Jövőre nőhet a közmunkások bére

Jövőre nőhet a közmunkások bére

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer

Kelet-európai túra vár a három magyar csapatra az Európa Liga selejtezőiben

Kelet-európai túra vár a három magyar csapatra az Európa Liga selejtezőiben