szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nagy melegben a két csapat csak az első félidőben nyújtott értékelhető teljesítménít, így a frankfurti 50 ezres nézőközönség a focivébé eddigi egyik leggyengébb mérkőzését láthatta, ahol az egyéni zsenialitás juttatta angolokat a legjobb nyolc közé.

Beckham és a szabadrúgás. Preciziós technika
© AP
A mérkőzésen tulajdonképpen csak két érdemleges esemény történt. A 11. percben Terry éppen hogy csak elért egy felívelt labdát, amely fejéről Carlso Tenorio elé pattant. Az ecuadori csatár szépen lekezelte a váratlan ajándékot, s Paul Robinson kapujára húzott. Sikerült is időben és jó irányba ellőnie a játékszert, de a berobbanó Ashley Cole combján megcsúszott a lövés, amely így éppen annyit emelkedett, hogy a labda a felsőlécen csattanjon. Nyilvánvaló volt, hogy több ilyen őrjítő helyzetre többet a dél-amerikaiak nem számíthatnak. Sőt mint kiderült, hasonló ziccer egyik csapat előtt sem adódott.

A mérkőzést, mint már oly sokszor, egy zseniális Beckham-szabadrúgás döntötte el. A pálya jobboldaláról, mintegy 22 méterről lőhetett az angol kapitány, aki tökéletesebben aligha végezhette volna el tökéletesebben a gyakorlatot. A labda úgy jutott a hálóba, hogy érintette a kapufa tövét, s a kapus keze sem lehetett messzebb tőle egy ujjnyinál.

Az angolok ezután már csak az eredmény megtartására törekedtek a rekkenő melegben, az ecuadoriak pedig nem voltak képesek jelentős veszélyt teremteni. A fertelmes klímára jellemző, hogy Beckham (akit a 87. percben taktikai okok miatt lecseréltek) időnként térdére támaszkodva kapkodott levegő után, s látni valóan közel jutott teljesítőképessége végső határához.

MTI Foci-Eb

Mezey: az angolok és a portugálok lebecsülték ellenfelüket

Mezei György, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szakmai megfigyelőjeként az elmúlt napok történéseit elemezve többek között arról beszélt az MTI-nek, hogy a világbajnokság esélyesei közé sorolt angol és portugál válogatott némileg visszafogott teljesítményt nyújtott az első mérkőzésén.

MTI Világ

Anglia és Svédország a nyolcaddöntőben

A B csoportból Anglia és Svédország jutott a nyolcaddöntőbe. A záró fordulóban Anglia és Svédország 2-2-es döntetlent játszott, míg Paraguay 2-0-ra legyőzte Trinindad és Tobago válogatottját.

MTI Foci-Eb

Vb-2006: korai öngóllal nyertek az angolok

A harmadik percben esett öngóllal az angol válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot a németországi labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első mérkőzésén.

MTI Foci-Eb

Anglia nyögvenyelős sikere

Az angol válogatott szenvedve, 2-0-ra legyőzte Trinidad és Tobago együttesét a németországi labdarúgó-világbajnokság B csoportjának második fordulójában, s ezzel Németország és Ecuador után bejutott a nyolcaddöntőbe.

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében