szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A harmadik percben esett öngóllal az angol válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot a németországi labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első mérkőzésén.

Gamarra balul elsült fejese
© AP
A győztes találatnál David Beckham szabadrúgását Carlos Gamarra csúsztatta saját kapujába.

Az angolok annak ellenére megérdemelten nyertek, hogy nem játszottak igazán jól, a paraguayi együttes ugyanis képtelen volt feltörni a szigetországiak védelmét.

A találkozót több mint 20 ezer angol, illetve 4 ezer paraguayi szurkoló nézte meg, így az európai válogatott "hazai" környezetben érezhette magát.

Szerencsétlenül kezdődött a mérkőzés a paraguayiaknak, az öngól miatt gyorsan hátrányba kerültek, majd a nyolcadik percben Villar kapust is le kellett cserélni. Az angolok mezőnyfölényben voltak szinte a teljes első félidőben, ám a kapu előtt nem tudtak megfelelően összpontosítani, így nem nőtt a különbség.

A folytatásban a paraguayiak bátrabban játszottak, a korábbinál többet birtokolták a labdát, de az angolok biztosan őrizték minimális előnyüket.

A B csoportban a Trinidad és Tobagó-Svédország mérkőzés 18 órakor kezdődik Dortmundban.

A mérkőzés összefoglalója (Oldaltörés)

Beckham szabadrúgása, amelyből
az öngól született
© AP
I. félidő:
3. perc: Beckham ívelt be szabadrúgást a bal oldalról, a menteni igyekvő Gamarra pedig rossz mozdulattal saját kapujába csúsztatott (1-0). Ez volt a vb első öngólja.
 
45+3. perc: kapu előtti kavarodást követően Valdez lövése éppen mellément.

II. félidő:
73. perc: Lampard 22 méteres erőteljes lövését a léc alól ütötte ki Bobadilla.
87. perc: Lampard ezúttal a bal alsó sarkot vette célba, de a paraguayi hálóőr most is bravúrral mentett.

MTI Foci-Eb

Vb-2006: Abramovics is partra szállt

Kikötött Lübeckben a jövő pénteken kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra "készülő" Roman Abramovics orosz milliárdos luxusjachtja.

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

20 éve porosodó adatok mutatták meg, miért lehet annyi arany az univerzumban

20 éve porosodó adatok mutatták meg, miért lehet annyi arany az univerzumban

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Luxusingatlanokkal foglalkozó dubaji vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz

Luxusingatlanokkal foglalkozó dubaji vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz