Harminc éve nem látott árvaszúnyograjzás jöhet a Balatonnál
A tavaly nyári algásodás miatt.
A tavaly nyári algásodás miatt.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Az MBDA nevű hadiipari vállalat mérnökei által fejlesztett új drón, a One Way Effector 500 kilométerers hatótávolsággal rendelkezik, és képes lesz akár 40 kilogramm robbanóanyagot is magával vinni.
Példátlan dolgot vitt véghez az Európai Űrügynökség: a Proba-3 űrszondapáros segítségével létrehozott egy mesterséges napfogyatkozást, amit ezentúl akár naponta megismételhet. Ennek pedig komoly tudományos haszna lehet.
A csatlakozásról szóló javaslat az Európai Tanács jóváhagyására vár.
Karácsony Gergely viszont úgy látja, ahogyan Rákosrendezővel, úgy az azonnali jogvédelemmel kapcsolatban sincs igaza a miniszternek.
A Ferenciek teréről – az Erzsébet hidat érintve – az Ügyészség előtt ért véget Hadházy Ákos keddi tüntetése.
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt. Pedig még egy év van a választásig: hogy fognak szegények ennél is nagyobbat dobni? Vélemény.
Az első magyar űrhajós szakmai életútjának elismeréseként lakhat az ingatlanban, de a rezsit neki kell fizetnie.
Az amerikaiak 54 százaléka a Facebookról, az X-ről vagy a YouTube-ról tájékozódik.
Közel háromezren vettek részt a Hajmáskér közelében tartott hadgyakorlaton.
A Meta AI felhasználói valószínűleg akaratukon kívül, de megosztották a világgal a chatbottal folytatott, érzékeny információkat tartalmazó beszélgetéseiket. A káosz már olyan nagy volt, hogy a vállalatnak muszáj volt lépnie.
Huszonegy gyártót vizsgálva állították fel a rangsort.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott az Építési és Közlekedési Minisztériumnál.
Laponyi Zsolt őrmester és a rendőrség is kitartott álláspontja mellett, a kép továbbra is elérhető Rétvári Bence oldalán.
Az író ironikus posztban fejtette ki véleményét a Libri napokban kiosztott díjáról.
Senyei György szerint az egész országban folyamatosan csökken a két éven túli peres ügyek száma, a trendeket nézve pedig egyáltalán nem indokolt válságágazatként láttatni az igazságszolgáltatást.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
2021 óta először nyúlt hozzá a Snapseedhez a Google, de megérte várni: egy sor új szerkesztési funkció mellett egy új dizájnt is kapott az app. Mutatjuk, mit kap, aki letölti – vagy frissíti.
Bizonyos agyi funkciók sajátosságain kívül biológiai gyökerei is lehetnek annak, hogy valaki mennyire és hogyan élvezi a zenét – állítja egy nemzetközi kutatócsoport.