Vallomás valamikor a 90’-es évek derekán Váncsa Istvántól – felidézve a nemrégiben megjelent Maláta antológiában. S íme most itt van, hat évvel a megjelenés után egy újabb, nagy lélegzetvételű újraidézés: a Váncsa-szakácskönyv. A szerző, mint tudjuk, nem lett kocsmáros, viszont szakácskönyvet írt. Olyat, ami több okból sem hiányozhat a könyvespolcokról. Kéznél kell lennie azoknál, akik szeretnek receptek alapján egy az egyben főzni. Meg olyanoknál, akik csak ihletet merítenek a nagy konyhai produkciókhoz. No és azoknál, akik az esti krimi meg szerelmes regények helyett szeretnek szakácskönyveket olvasni. Az elviselhető lét kalauza mindenkinek az egykori Bérevő piacolási, vásárlási és főzési tapasztalataival, az egyes ételek antropológiájával, az étkezés filozófiájával.

Váncsa István e hét szombatján azért ragad tollat, hogy dedikálja régi-új szakácskönyvét, és személyesen találkozzon olvasóival a Károly körúti  Alexandra Könyvesházban. Ennek apropóján teszünk kivételesen, ismertető helyett, egy rövid interjút gasztrokönyvespolcunkra.
 

V. I.: Csupán annyi, hogy újra megjelent. Két évig nem volt forgalomban. Közben számos üzenetet, telefonhívást, e-mailt kaptam , ismeretlenektől is , akik szerették volna megvenni, de nem találták. A könyv híre szájpropaganda útján folyamatosan terjedt. Most megint kapható, ezt akartam tudatni mindazokkal, akiket érdekel.

hvg.hu: Az új kiadás az előzővel megegyező, vagy van  valami változás?

V. I.: Azonos az előzővel. Részint azért, mert nem hiszem, hogy ehhez a könyvhöz bármit is hozzá kéne tennem vagy el kéne vennem belőle. Részint pedig azért, mert az  eddig felfedezett hibák – mindösszesen három – kijavítása miatt új nyomóformát készíttetni nem volna érdemes.

hvg.hu: Nekem úgy tűnik, hogy a rendszerváltozás óta valóságos dömping van szakácskönyvekből, miközben azt tapasztalom, hogy egyre többen esznek konyhakész, fagyasztott ételt, ugranak be enni gyorséttermekbe, vagy rendelnek házhoz pizzát. Véleményed szerint – ha a feltevésem igaz – akkor mégis miért ilyen népszerűek a szakácskönyvek? S a mennyiség nem megy a minőség rovására?

V. I.: Nincs ebben semmi furcsa. Egyszerűen csak lehet kapni szakácskönyveket, olyan mennyiségben és választékban, amennyit a kiadók – reményeik szerint legalábbis – el tudnak adni. Éppúgy, ahogy ez Európa nyugati részén korábban is megszokott volt. Eltűntek a mesterséges akadályok, mindenki avval próbálkozik a piacon, amivel akar. Mellesleg, például a filozófiai tárgyú művek kínálata még nagyobb mértékben bővült, csak ezt az emberek valahogy kevésbé veszik észre.

hvg.hu: Akkor ez azt is jelentheti, hogy egyre többen és egyre izgalmasabban főznek otthon, családnak, barátoknak?

V. I.: Ezt én nem tudom. Viszont azt igen, hogy húsz évvel ezelőtt az átlag magyarnak az olyan szavak, mint mondjuk cassoulet, iberico, pesto, szasimi, tandur, egyáltalán semmit se jelentettek. Ma viszont azon tűnődnek az aranyifjak, hogy japán étteremben vacsorázzanak-e inkább, vagy thaiban. Aztán végül beülnek egy mexikóiba, és hozzáértőkhöz illő módon tárgyalják meg az enchilada minőségét. Sokat változott a világ.

hvg.hu: Te hogy tanultál meg főzni, és főzöl-e szakácskönyvekből?

V. I.: Főzni a tűzhely mellett tanultam, és másoknak is ezt tudnám javasolni. Olyan ez, mint a zongora, vagy az ökölvívás, gyakorolni kell, gyakorolni és gyakorolni, aztán idővel menni fog. Annyi különbséggel, hogy a főzés esetében olvasni se árt. Jó szakácskönyvet kell olvasni és sokat. Aztán megint csak gyakorolni és gyakorolni. Persze egy idő után az ember már nem használ a konyhában könyveket; továbbra is olvas ilyeneket, de nem azért, hogy főzzön belőlük.

hvg.hu: Az elszaporodó főzős műsorok nem igazán vetnek jó fényt hírességeink szakácstudására. Téged még nem kerestek meg, hogy részt vegyél valamelyik főzős műsorban?

V. I.: Megkerestek, nemet mondtam. Ezek a műsorok a főzésről szólnak a legkevésbé.