Mivel a város hatalmas kiterjedésű, most csak olyan kocsmákat veszünk sorra, amelyek a turisták főbb közlekedési útvonalába esnek, vagy amelyekbe valamiért nagyon el kell menni. Induljunk el tehát a Leicester Square-ről a Covent Garden irányába. Első állomásunk a Salisbury pub (90 St Martin's Lane, WC2). Bár már korábban is kocsma állt itt, jelenlegi késő-viktoriánus formáját az 1892-es átalakításakor nyerte el a söröző, amelyet a hagyományos brit sörök és sörözők értékeinek megóvására 40 évvel ezelőtt alakult egyesület, a CAMRA nemzeti örökséggé nyilvánított néhány évvel ezelőtt. A szecessziós stílusjegyekben bővelkedő pub valóban London legszebbjei közé tartozik. A sörválaszték sem utolsó, mielőtt azonban a pulthoz járulunk, érdemes körülnézni az összes helyiségben.

Vétek György

A sörökre visszatérve az öt-hatféle ale-ből álló állandó választék legnobilisabb tagja a több tucatnyi díjjal kitüntetett Timothy Taylor Landlord. A hordóban érlelt pale ale legutóbb a tavalyi Great British Beer Festivalon nyert aranyérmet, a ratebeer.com közössége pedig 95 pontra értékelte a lehetséges százból. Ott jártunkkor a Salisbury vendégsöre is egy meglehetősen ritkán kapható ital volt, a Purity független főzde Mad Goose nevű pale ale-je, ami némi búzamalátát is tartalmaz, és háromféle komló hozzáadásával készült.

Bár szívesen végigittuk volna a teljes ale-választékot, az egy kocsma per napos sebesség igencsak lecsökkentette volna a meglátogatható intézmények számát, így fájó szívvel ugyan, de továbbálltunk. Következő úti célunk a Covent Garden szomszédságában levő Porterhouse (21-22 Maiden Lane, WC2) lett. A pub a hasonló nevű sörfőzde tulajdona, és rendhagyó módon nem brit, hanem ír. Maga a sörfőzde és három hasonló nevű testvérkocsma Dublinban szolgálja az értő publikumot, ez pedig a londoni kihelyezett tagozat. A modern, belső szinteltolásokkal érdekesen tagolt sörözőben akár két napot is el lehetne tölteni a sörök változatossága és száma miatt. Csapolva legalább tucatnyi kapható, ezeknek körülbelül a fele saját (írországi) főzet, a többiek pedig változó vendégsörök, illetve a Guinness, hiszen mégiscsak egy ír sörözőről van szó.

Elsőre egy Oyster Stoutot választottunk, ami a használati utasítás szerint vegáknak nem engedélyezett, mivel friss osztriga hozzáadásával készül! Érdekes találmány. A stout söröket már a 18. században összehozták az osztrigával, de ennek csupán annyi volt a valóságalapja, hogy az enyhén sós, nyálkás osztriga kiválóan passzolt a száraz stoutokhoz. Osztriga pedig bőséggel állt rendelkezésre akkoriban, így az volt a korszak sós mogyorója a pubokban. 1929-ben azután egy talán épp másnapos sörfőzőnek az az ötlete támadt, hogy belefőzi az osztrigát a sörbe. A Porterhouse Oyster Stuotjába a saját bevallásuk szerint pont annyi osztriga kerül a főzési folyamat során, hogy már érezhető, de még ne azonosítható aromát adjon a sörnek. Következő sörünk ismét a Porterhouse főzete, An Brain Blásta a neve, típusa szerint strong ale. 7 százalék alkoholtartalmú, gyönyörű, mély vöröses-rezes a színe. Parádés alkotás: a súlyos malátás-gyümölcsös aromákat harmonikusan ellenpontozza a háromféle komló friss, virágos-szénás aromája. Talán ez lett a nap csúcssöre.

Vétek György

A testesebb sörök után nem árt egy kis gyaloglás: sétáljunk el a Királyi Törvényszék és a Fleet street felé. Nyolc-tíz perc könnyű, levezető mozgás után újabb kihívás előtt találjuk magunkat. Az Old Bank of England (194 Fleet street, EC4) nevű pubnak helyet adó impozáns épületet 1888-ban adták át, mint az angol nemzeti bank egyik fiókintézményét. A bank azonban kiköltözött, és eladta a masszív épületet. Az új tulajdonos, a Fuller’s sörfőzde egy komolyabb vagyont beleölve 1995-ben felújíttatta a műemlék jellegű épületet.

A monumentális terem közepén helyezték el a teljesen körbejárható pultot, amelynek mindegyik oldalára hat-nyolc sörcsap jutott. A csapok mögötti italpolc méreteire jellemző, hogy a felsőbb polcokat csak létráról lehet elérni. Úgy néz ki az egész, mint a korhelyek istenének emelt oltár. A csapokon a Fuller’s teljes szortimentjét tartják, amihez általában egy-két  vendégsör  járul, amelyek havonta váltakoznak. Választásunk a sörfőzde alapsörére, a London Pride-ra esett, aminek palackozott verzióját időnként itthon is lehet kapni, de hát a csapolt sör ugye egészen más.

Akinek még van ereje, folytathatja a kocsmatúrát a Fleet streeten, innen már igazán nincs messze a  Olde Cheshire Cheese (145 Fleet street, EC4). A kocsmát az 1666. szeptemberi nagy tűzvészt követő évben építették, és nem sokat változott az elmúlt három és fél évszázad alatt, hacsak azt nem számítjuk, hogy időnként ki kellett cserélni a bejárat melletti táblát, amely a kocsma regnálása alatti brit uralkodókat sorolja fel.

Vétek György

A fogadó – nevéhez illően – a pincétől az emeletig sok kis helyiségből, „lyukból” áll. Többé-kevésbé eredeti (vagy annak megfelelően felújított) berendezésével a Dickens-korabeli városi italmérések élő múzeuma. A „Sajt” – ahogyan becézik – London egyik turistaattrakciója. Sokan keresik fel azért, hogy lehörpintsenek egy pint sört ott, ahol a távolabbi vagy közelebbi múltban Thackeray, Dickens vagy Conan Doyle voltak mindennapi törzsvendégek. Mivel a söröző a tadcasteri Samuel Smith sörfőzde tulajdonában van, így természetesen az ő söreik vannak csapon, amelyek közül a választásunk ezúttal a Samuel Smith Nut Brown ale-re esett.

A következő napon a Borough Market környékét vettük célba, és természetesen magát a piacot, ahol mindenféle finomságot lehet kóstolni a szarvasburgertől a grillezett Jakab-kagylón és a friss osztrigán át a különféle sajtokig. De már csak azért is érdemes kijönni ide, mert ezen a piacon található a város egyik legjobb sörszaküzlete, az Utobeer, ahol több száz  féle sör kínálja magát a zsúfolásig telt polcokon.

A piac oldalában pedig ott a The Rake (14a Winchester walk, SE1) nevű kocsma, ami ugyan kívülről leginkább egy lepattant raktárra emlékeztet, és az enteriőr sem utal még csak nyomokban sem egy viktoriánus pubra, leginkább egy lakótelepi garázskocsmára emlékeztet. Kicsi is a helyiség, mindössze három-négy kerek asztal, felkapaszkodós bárszékekkel található benne, és véletlenszerűen elhelyezett söröshordók. Sörkínálatban viszont London talán legjobb helye. Nyolcféle csapolt sör kapható folyamatosan változó összetételben, és száz fölötti az üvegesek választéka – mind kisüzemi, kézműves sör a brit szigetekről, Belgiumból, az USA-ból, Németországból, Hollandiából és még ki tudja honnan. Persze nem véletlen a nagy választék, a tulajdonosi kör ugyanaz, mint a piaci sörüzleté.
A Rake-hez tartozik egy pici, ernyővel védett  kerthelyiség  is, ide húzódhatunk a sussexi Dark Star sörfőzde Hophead nevű kiválóságával, ami típusát tekintve egy erősen komlózott golden ale. Alkoholtartalma mindössze 3,8 százalék, ami bizonyítja azt is, hogy nem feltétlenül kell egy kiváló (95 ratebeer pont) sörnek brutálisan erősnek lennie. Következő sörünkkel azért igyekseztünk kompenzálni ezt az alacsonyabb értéket, a szintén a Dark Startól való Critical Mass strong ale már 7,8 százalék alkoholtartalmú, és ugyanúgy kiváló, sőt.

A testes sörök után következzen pár perc egészségügyi séta, és a George Inn (77 Borough street, SE1), amely a brit főváros egyetlen fennmaradt karzatos fogadója. A kocsma legalább ötszáz éves, ha nem régebbi. Elsőként egy 1543-as térképen jelölik, mint a George and Dragon nevű fogadót. A karzatos kialakítás, a zárt belső udvar ideális helyszín volt színházi előadások tartására. A színészek az udvaron rögtönzött színpadon játszottak, a közönség pedig a karzaton állva követte az előadást. A Globe megépülése előtt Shakespeare és társulata is többször játszott a George udvarán. A fogadó jelenlegi épülete 1676-ban, egy tűzesetet követően épült újjá.

Vétek György

A George veszte majdnem a vasút lett, amikor 1889-ben a London Bridge pályaudvar új gépházának építésekor el akarták bontani. A tradícióikhoz ragaszkodó polgárok azonban (részben) meg tudták védeni a fogadót, így annak csak keleti és északi szárnyát bontották el, az épület harmada fennmaradt az utókornak.
A George Inn apró helyiségeivel, sajátos, rusztikus dizájnjával jól példázza a gazdagon díszített viktoriánus pubokat megelőző korszak ivóit. Az udvaron pedig, ahol egykor színeszek játszottak, most hosszú asztalok mellett sörözhetünk. A sör pedig mi lenne más, mint a fogadó saját söre, a George, amit a suffolki Adnams sörfőzde készít.

A George-ból   visszasétálhatunk a piacra, s ha útközben megszomjaztunk, térjünk be a Market Porter (9 Stoney street, SE1) nevű intézménybe, ami egykor igazi paci kocsma volt, ma már sokkal vegyesebb közönség, főként a piacon is megforduló turisták látogatják. Jó eséllyel odabent nincs hely, bátran álljunk be egy pint sörrel a pub előtt ácsorgó 80-100 sorstársunk közé. Választott sörünk ezúttal (a lehetséges nyolcból) a kelet-sussexi Harvey's sörfőzde Sussex Best Bittere lett.

Ha már jól kiálldogáltuk magunkat, sétáljunk néhány lépésnyit, és térjünk be a Vinopolishoz tartozó sörfőzde-sörözőbe, a Brew Wharf-ba (Brew Wharf Yard Stoney street, SE1). A modern, minden sallangtól mentes, szinte minimalista stílusban berendezett sörözőben tízféle csapolt, és nagyjából nyolcvanféle palackozott sör kapható. Mivel a Brew Wharf szélesebb körből merít, általában háromféle saját és háromféle brit sört csapolnak, a fennmaradó helyeken pedig európai és amerikai söröket mérnek.

Vétek György

Bennünket természetesen a saját söreik érdekeltek inkább, így elsőként rögtön belevágtunk a közepébe, és kikértük a 3 Dimensional Truth Nugget nevű, háromszoros mennyiségű komlóval felturbózott sörüket. Kortyolgatása közben arról beszélgettünk, lehet-e komlómérgezést kapni? Eldöntendő a kérdést, a következő sörünk egy még brutálisabban komlózott ale, a Hopsession. Egy sörkritikus azt írta erről a sörről, hogy ez már maga a „komló-mennyország”.

Magunk mögött hagyva a Brew Wharfot, átbújtunk a vasúti sínek alatt, s kisétáltunk a Temze-partra. Itt vert horgonyt az Anchor Pub (34 Bankside, SE1) legalább négyszáz évvel ezelőtt, ugyanis a feljegyzések szerint 1666-ban a törzsközönsége a teraszról figyelte a túlparti tűzvész tombolását. A sors sajátos humora következtében azonban a későbbiekben maga az Anchor is leégett két alkalommal is. Jelenlegi formáját a második tűzeset után, 1876-ban nyerte el.
Az Anchor forgalma jó időben, rossz időben egyaránt óriási, mivel a közelben találhatók olyan turistaattrakciók, mint a Tate Modern, a Globe Színház, Drake hajójának, a Golden Hinde-nek a másolata, a Southwark-katedrális, vagy a Vinopolis. Ha süt a nap, vagy legalább nem esik az a fránya londoni eső, a teraszon foglaljunk helyet. De kinn vagy  benn, mindenesetre egy korsó Greene King IPA-val búcsúzzunk a környéktől.