Az idősödő, de aktivitásából mit sem vesztő porondmester természetesen a pénzről beszél, amivel igen jó viszonyban van, mert sok is van neki, és azt is tudja, hogy hol terem. Hát most átszervezi üzleti érdekeltségeit, hogy a Forma-1 körfogása továbbra is úgy, vagy még nagyobb iramban szállítsa neki a pénzt, mint eddig. Szerinte erre Európában mind kevesebb a remény, hát hurcolkodik.

Sir Bernard komolyan gondolja, amit mond, különben aligha hányna fittyet lovagként, és az egyik legvagyonosabb angolként a tradíciókra. Hazájában már a legeslegelső Grand Prix-nek otthont adó egykori repülőtér, Silverstone rendezési joga sincs biztonságban. Ecclestone szerint a pályának egyszerűen nincs jövője. A San Marino-i futamnak helyet adó Imola felett viszont már el is törte a pálcát, s nem zavarta, hogy az Enzo és Dino Ferrariról elnevezett autodromon eddig huszonnégy Forma-1-es futamot rendeztek. S ez az a hely, ahol 1994-ben az időmérő edzésen az osztrák Roland Ratzenberger, majd a futamon a legendás Ayrton Senna szenvedett halálos balesetet, s így Imola valóságos zarándokhellyé vált.

Az új futamokra elsősorban keleti országokban kerül sor. Az idén először Bahreinben és Kínában, aztán 2005-től Törökországban, míg 2009-től a Koreai Köztársaságban is. Mivel a versenyek száma nem bővíthető a végtelenségig, az újak a régi európai nagydíjak helyét foglalják el a naptárban.

Ecclestone alighanem rátapintott a lényegre, Európa gyenge pontjára. A nyugati civilizáció elért fejlődésének arra a pontjára, amikor a jólét és a társadalom tagjainak adott egyéni és kollektív jogok olyan kiterjedtté váltak, ami lehetetlenné teszi a kellően dinamikus gazdasági fejlődést. A problémát az Európai Unió vezetői is felismerték, amikor a sűrűsödő bajokra válaszul 2000 márciusában elfogadták a Lisszaboni Stratégiát. Eszerint a globális cél, hogy 2010-re az EU váljon a világ legdinamikusabb gazdaságává. A Lisszabonban megfogalmazott szándékok értelmében az EU-nak egyszerre három dologra kell összpontosítania: a gondolatokra, a piacokra és az emberekre. A nekibuzdulás után azonban az eredmények mintha késnének, s a 2010-re beígért gazdasági fellendülés előszele helyett egyelőre csak az Unió politikai és gazdasági jövőjéről zajló viták érkeztek meg.

Ecclestone-nak, s valószínűleg más üzletembereknek is elegük lett a szócséplésből, s úgy gondolták, jobb lesz nekik Keleten, még akkor is, ha az EU bővítése új piacokat és távlatokat nyit. Elmentek oda, ahol az emberi jogok körül nem csapnak akkora hűhót, a környezetszennyezést és a természetkárosítást nagyvonalúbban kezelik, a gyermekek születése nem jelenetős befektetéseket és évtizedekig tartó gondoskodást, hanem alkalmasint újabb munkáskezeket jelent a családoknak, s a magas népességgyarapodás miatt (már ha van ilyen) a társadalombiztosítási rendszer nem rak mázsás terheket a vállalatok vállára. Jobban érzik ott magukat, ahol a dohányreklámokat nem tiltják be (mert például a dohánycégek pénze még mindig meghatározó súlyú a Forma-1-ben), s ahol megfelelő ellenszolgáltatások fejében a hivatalnokokkal könnyebben dűlőre lehet jutni a kényes kérdésekben is.

Eközben Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra figyelmeztette Európát, be kell engedniük a bevándorlókat, akik azon kívül, hogy elvégzik az olyan feladatokat, amelyekre az őslakosok között egyre kevesebb jelentkezőt találni, hozzájárulnak a társadalombiztosítási rendszerek fenntartásához is. Különben is a bezárkózás csak az illegális és ellenőrizetlen bevándorlást erősítené, aminek eddig sem sikerült ellenállni. A jóléti államok reakciója erre a kihívásra jól látható volt már a csatlakozó országokban megjelenő olcsó munkaerő-kínálattól való ijedelem következtében is. A helyi törvényhozók igyekeztek olyan szabályokat hozni, hogy a magas jövedelmek fennmaradjanak, s a keleti konkurencia alacsonyabb munkaerőköltségeivel ne lehessen letörni az általános bérszínvonalat. Azaz sikeres lépéseket tettek Európa versenyképtelenségének konzerválása felé.

Mit gondol erről Ecclestone és a többi „profithajhász” tőkés? Talán, hogy nekik már elegük van az erős szakszervezetekből, a magas bérekből, a nem eléggé határozott technológiai fejlődésből, a globális méretekben is erős vállalatok csekély számából, a túladóztatásból, az állandó uniós és helyi szintű politikai torzsalkodásokból, az egységes és a nemzeti valuták körüli vitákból, s az ebből fakadó árfolyamveszteségekből, és így tovább. Így inkább elmennek az arab világba, Kínába, Indiába vagy Törökországba, ami már középtávon is fejlődő- és versenyképesebbnek látszik Európánál.

Sir Bernard tehát a maga egyenes módján figyelmeztetett: beletörölte az orrunkat saját kifinomultságunkba, s megmutatta, ha Európa szereti is a dekadenciát, a dolgok jelen állása szerint ezért manapság a világpiacon már egyre kevesebbet adnak.