Alkotmányellenes a gyógyszerárakat befagyasztó rendelet: mi lesz a gyógyszerárakkal?
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a gyógyszerárak átmeneti szabályozásáról szóló, április 1-jén hatályba lépett kormányrendeletet. Egyelőre nem tudni, ezek után mi történik az április óta befagyasztott gyógyszerárakkal.
"A gyógyszerárak befagyasztását előíró jogszabály megalkotásakor a kormány túllépte az ártörvényben adott felhatalmazás kereteit, és anélkül rendelkezett az árakról, hogy annak együttes törvényi feltételei fennálltak volna" - olvasható az Alkotmánybíróság keddi közleményében.
Az Alkotmánybíróság egyben alkotmányos követelményt határozott meg, e szerint "az árakra vonatkozó rendelkezésre csak a feltételek együttes fennállása esetén, kivételesen, átmeneti jelleggel, a beavatkozás időbeli hatályának meghatározása mellett kerülhet sor; újabb ármeghatározás csak a felhatalmazásban meghatározott együttes feltételek ismételt bekövetkeztében történhet".
A nem könnyen érthető szövegből annyi hámozható ki, hogy az ártörvény azon paragrafusa, amely felhatalmazza a kormányt, hogy bizonyos esetekben befagyassza az árakat, nem alkotmányellenes. Alkotmányellenes viszont az április 1-jén elfogadott kormányrendelet, amelyben a kormány április 1-től 15 százalékkal csökkentett szinten bafagyasztotta az árakat.
Alkotmányelenesek továbbá azok a kormányrendelkezések is, amelyekben a kormány a gyógyszerárak jövőbeni kordában tartására kívánt felhatalmazást szerezni magának. A kormány tehát most azon törheti a fejét, hogy milyen törvényjavaslattal mérsékelheti a gyógyszerárak emelkedését.
A testület ugyanis azt a kormányrendeletet is megsemmisítette, amely szerint az egyes gyógyszerek áráról, és a már támogatott gyógyszerek árának változására irányuló kérelemről az Országos Egészségbiztosítási Pénztár dönthetett volna.
A taláros testület ugyanakkor elutasította azokat az indítványokat, amelyek szerint a kormány mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal, hogy nem kártalanítja az átmeneti árbefagyasztás miatt veszteséget elszenvedő gyógyszergyártókat.
A határozat a megsemmisített rendelkezések hatályvesztésének időpontját június 30-ában határozta meg, időt hagyva a szükséges intézkedések megtételére.
Örülnek a gyógyszergyártók
A gyógyszergyártók megelégedésüket fejezték ki az Alkotmánybíróság határozatát illetően. Fekete Tibor, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) szóvivője szerint a gyógyszergyártók nagy örömmel fogadták, hogy alkotmányossági aggályaikat az Alkotmánybíróság megerősítette. Hozzátette: a gyógyszergyártók a határozat részletes indoklásának megismerése után fogják kialakítani véleményüket.
A szóvivő szerint a döntés lényege, hogy az Alkotmánybíróság azt a kormányrendeletet minősítette alkotmányellenesnek, amely a jelenlegi gyógyszerpiaci helyzetet előidézte. A döntés másik lényeges eleme, hogy azokat a tervezett, 2005. január 1-jén hatálybalépő rendelkezéseket is alkotmányellenesnek minősítették, amelyekkel a kormány további egy évre tervezte kiterjeszteni az árbefagyasztást.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a kiszámítható jogi környezet megteremtéséért adta be keresetét az Alkotmánybírósághoz és azért, hogy ne kerüljön veszélybe a biztonságos gyógyszerellátás - mondta Nagy Ákos, az egyesület igazgatója. "Bizunk abban, hogy június 30-ig valódi tárgyalásokat folytathatunk a kormányzattal a gyógyszerárakról és ennek eredményeként a betegek minél kevesebbet éreznek meg a korrekcióból" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a külföldi gyógyszergyártókat és forgalmazókat tömörítő egyesület önmérsékletet tanúsít-e az árak tekintetében, Nagy Ákos az MTI-nek annyit mondott, hogy kompromisszumra készek lesznek a tárgyalásokon.
MSZP: a bírák jogi értelmezése nem esik egybe a betegek érdekeivel
Az MSZP országgyűlési frakciója sajnálattal vette tudomásul, hogy az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az április 1-jén életbe lépett kormányrendeletet - közölte közleményében a képviselőcsoport kedden. "Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az Alkotmánybíróság jogi értelmezése nem esik egybe a beteg emberek érdekeivel" - írta a szocialista frakció.
A közlés szerint az MSZP-frakció biztos abban, hogy a kormány az Országgyűlés által most tárgyalt törvénymódosítás figyelembevételével június 30-ig meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek továbbra is olcsóbban juthassanak a szükséges gyógyszerekhez.
Kökény: a kormány nem veszítette el eszközeit
A kormánynak hat hete van végiggondolni és megvizsgálni, hogy milyen alkotmányos eszközökkel lehet megóvni a betegeket a megfizethetetlenül magas gyógyszeráraktól - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter újságírók előtt. A tárcavezető szerint a kormánynak nem változott a szándéka, hogy hosszú távú, kiszámítható piaci szabályozás alakuljon ki.
Kökény Mihály egészségügyi miniszter rámutatott: július 1-jéig minden változatlan marad, de a kabinet elszánt abban, hogy az Alkotmánybíróság iránymutatásával olyan jogi konstrukció szülessen, amely biztosítja a lakossági gyógyszerterhek csökkenésének szándékát. Mint mondta, a kormány nem veszítette el eszközeit, ezt támasztja alá az a gyógyszerpiaci rendtartás szabályairól szóló koncepció is, amelyen a tárca jelenleg dolgozik.
A miniszter szerint ha a kormány áprilisban nem él az árbefagyasztás eszközével, úgy a patikaszerek árai tovább emelkedtek volna, továbbá nagyobb lett volna a támogatáskiáramlás mértéke is, és mindez hátrányos lett volna a betegek és a kassza számára egyaránt. Kökény szerint továbbra sem lehet a gyártók érdeke a gyógyszerárak emelése, mivel igazodniuk kell a fizetőképes kereslethez azért, hogy a piacon maradhassanak.