Benyújtotta a Strabagot büntető törvényt Lázár János

A célja, hogy kizárhassák a szerződésszegőket az állami építési beruházások esetében, pedig ez eddig is benne volt a közbeszerzési törvényben. Lázár módosítása alapján a két évvel régebbi szerződésszegést is büntetnék, és a folyamatban lévő eljárásokra is érvényes lenne.


Ugyanazokat a köröket futjuk 40-50 éve, mindig azt a pénzt költjük, ami nincs – Simor András volt MNB-elnök a Közös költség podcastban

Elszálló infláció, növekvő költségvetési hiány, lassuló gazdasági növekedés. Milyen eszközök vannak a Varga Mihály vezette jegybank kezében, hogy az elmúlt évek gazdasági mélyrepülésén változtatni tudjon, és mi a felelőssége a Matolcsy György vezette központi banknak a jelenlegi helyzet kialakulásában? A Közös Költség új adásában Simor András közgazdászt, az MNB korábbi elnökét kérdeztük alapkamatról, inflációról, a forint jövőjéről és arról, hogy mi a helyzet jelenleg a jegybanki bizalommal. 




A kormányváltás rövid távon meglökné a magyar gazdaságot, de a kiigazítást nem lehet megúszni

Jövőre már lehet szemmel látható, 2 százalékot valamivel meghaladó gazdasági növekedés Magyarországon, főként azért, mert az idei év pocsék, és mert új gyártókapacitások épülnek. Az infláció az év elején beesik majd, aztán újra felgyorsul – egy jelentősebb kormányzati pénzszórás nyomán akár 5 százalék fölé is emelkedhet.







Tóth-Czere Péter: „Nem adom ki a kezemből a gondolkodást”

Kezdetben elzárkózott az AI-tól, ma már saját módszertant épített köré Tóth-Czere Péter. A Hatékony Leszek podcast műsorvezetőjével, a NEXT Academy alapítójával egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan támogathatja vagy éppen rombolhatja az egészségünket a mesterséges intelligencia, és miért jobb egy ember által írt szöveg egy AI által generáltnál. Tóth-Czere Péter részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol workshopján gyakorlati AI-megoldásokat és -fortélyokat kínál a second brain megalkotásától az e-mailek és meetingek kezelésén át a csapatszintű együttműködés fejlesztéséig.



Lázár János vagy blöfföl, vagy nem ismeri a közbeszerzési törvényt, mert olyan módosítást tervez, ami már benne van

A Strabag elleni csatájában a miniszter emelni igyekszik a tétet: belengette, hogy egy törvénymódosítással kizárná a közbeszerzésekből a rossz munkát végző cégeket. Csakhogy ez már most is benne van a jogszabályban, „szégyenfaluk” is van, ráadásul, ha Lázár komolyan fel kívánna lépni, akkor kezdhetné egy Mészáros Lőrinc-céggel.