Mintegy 60 milliárdot kell rákölteni a magyarországi kézilabda Eb-re
Az Index számításai szerint Kocsis Máté eléggé alábecsülte a dolgot, amikor azt mondta tavaly, hogy összesen 10-15 milliárdos beruházásra van szükség a kontinenstornához.
Az Index számításai szerint Kocsis Máté eléggé alábecsülte a dolgot, amikor azt mondta tavaly, hogy összesen 10-15 milliárdos beruházásra van szükség a kontinenstornához.
Az Európai Parlament mind a 22 szakbizottságába beválasztották őket.
A hét végén kérik felvételüket az európai árfolyam-mechanizmusba, az eurót 2024-ben vezetnék be.
Titkos szavazással választotta meg a tisztségviselőket az Európai Parlament.
Feloldja Trump a Huawei elleni szankciókat, vagy mégsem?
Nem akarják, hogy az eddigi virágos réten fociakadémia épüljön.
Az EB szerint az elfogadott intézkedések most elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.
Jóléti veszteség éri azokat az országokat, amelyek lemondanak a migrációban rejlő előnyökről – mondja Klaus F. Zimmermann, a világ egyik legbefolyásosabb munkapiaci professzora, az Európai Tudományos Akadémia közgazdasági szekciójának vezetője, az Európai Bizottság és a Világbank tanácsadója, aki néhány hónapig a Közép-európai Egyetemen (CEU) is tanított.
A magyar kormányfő vasárnap lidérces álmot látott: Frans Timmermans kísértett Brüsszelben. Orbán Viktor nagy ijedtségében mindent megtett egy kompromisszumos javaslatért, és még nevére is vette az alkut. Nagyon rosszul jöhet ez még, ha Brüsszelben újra előkapják a magyar jogállamiság elégtelenre osztályozott bizonyítványát.
Vajon ruhára, egészségügyre vagy rekreációra költ többet egy átlagos magyar család? Most minden kiderült az Eurostat adataiból.
Bár sokszor hivatkozunk arra, hogy milyen nagy ütemben nőnek a magyar bérek, uniós összehasonlításban visszaestünk.
A Babaváró támogatás kivételes lehetőség, hiszen elég egyetlen gyermeknek megszületnie július 1. után ahhoz, hogy kamatmentes legyen a teljes futamidő alatt. Ráadásul a második gyermek megszületését követően elengedik a fennálló tőketartozás 30 százalékát, a harmadiknál pedig a teljes még fennálló összeget. Ennek ellenére vannak olyan helyzetek, amikor a Babaváró hitellel drágábban jövünk ki végül, ugyanis néhány támogatás a Babaváró esetében nem használható fel.
Ezt Deutsch Tamás jelentette be a Twitteren.
Most már erőnk is van, hogy érvényt szerezzünk az akaratunknak - mondta Orbán Viktor az EU-csúcs után.
Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolták az Európai Unió állam- és kormányfői Jean-Claude Juncker utódjának. Most először az EU két legbefolyásosabb pozícióját két nő töltheti be. A huszonnyolcak a földrajzi, a politikai egyensúlyt is igyekeztek tiszteletben tartani, kelet-közép-európai mégsem került a négy legfontosabb pozícióba. Egyelőre.
Az olaszok számára egyáltalán nem mindegy, ki kerül az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank élére.
Hibás döntés volt a bíróság szerint, hogy a lehallgatási anyagokat nem engedték bizonyítékként felhasználni.