Speciális szabályok szerint engedné a miniszter a föld öröklését
Egyre égetőbb kérdés a generációváltás a mezőgazdaságban, új öröklési szabályokat vezetne be a miniszter.
Egyre égetőbb kérdés a generációváltás a mezőgazdaságban, új öröklési szabályokat vezetne be a miniszter.
A cég vezetése és a szakszervezetek már hónapok óta tárgyalnak.
Sem a bennmaradás, sem az újabb népszavazás nem megoldás – közölte Theresa May. És ami fontos lehet a kint élő magyaroknak: eltörölhetik a regisztráció 65 fontos költségét.
Leváltották Gondán Csabát, a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szakmaiigazgató-helyettesét. Kellett egy felelős a későn érkező nyugdíjak miatt.
A többségi tulajdonos közleményben tudatta, hogy a cég piaci pozícióját nem befolyásolja a "sajnálatos esemény", de úgy tűnik, a befektetőket nem sikerült megnyugtatni.
A BruxInfo vont mérleget a 2010 óta kezdeményezett ügyekről.
Az amerikai büntetővámok is megtették a hatásukat.
Kérdés, hogy a vasárnap elhunyt Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona egyben marad-e, és hogy a cégekben milyen szerep jut özvegyének és a NER-nek?
Az egyik legtöbb embert foglalkoztató állami vállalat sem vezeti be az új változásokat.
A brit kilépéssel kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság, a közigazgatás mindenesetre befogadja a kérelmeket.
Az intézmény a honlapján tette közzé a válaszait a lap kérdéseire.
A Fertő tavi beruházásnak nemcsak nyertesei, vesztesei is vannak. Az eddig ott működő hajóztató vállalkozókkal szerződést bontottak, korábbi területüket sorompó és kopasz biztonsági őrök védik, délután fél 5-től senki sem mehet a tó partjára. Ez a Modern Városok Programról, benne a Fertő tó felújításáról szóló cikksorozatunk harmadik része.
Valóban csökkennek Franciaországban a fizetések? Egy új tanulmány szerint nem, sőt a vásárlóerő szerény mértékben még nőtt is, bár ez kivételesnek számít a fejlett világban.
Még gazdagabbak lettek a szupergazdagok az előző egy évben – számolta az Oxfam.
Azt nem tudni, hogy pontosan mennyit költöttek a tankokra, százmilliárdról lehet szó.
A magyar kormány mintha nem is fogná fel, milyen következményekkel jár, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül zuhan ki az EU-ból. Az unió és legtöbb tagországa távolról sem ennyit nyugodt.
Bár évek óta dinamikusan nőnek a magyar bérek, mégis egyre jobban visszacsúszunk az európai jövedelmi listán. A reálkeresetek 2013 óta folyamatosan emelkednek, a legnagyobb növekedést 2017-ben mérte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), 5,9 százalékos értékkel. Érdemes azonban azt is megnézni, Európában hogyan alakult ez.
Óriási fejlesztéseket harangoztak be a budapesti repülőtéren – magyar szemmel nézve. A versenytársak még mindig nagyobb pályán fociznak.
Az extrém súlyfelesleget cipelőkön műtéttel is lehet segíteni. Ezt a gyógykezelést azonban nem támogatja a társadalombiztosító, zsebből kell milliókat kifizetni.
Összesen 11 ezer tonnáról van szó, zöldség-gyümölcs, húsáru, édesség is volt a begyűjtött élelmiszerek között.