Közel 1,5 milliárdért hirdet idén az MNB
Egyebek mellett az azonnali fizetési rendszer és egy hitelprogram kampánykommunikációja a feladat.
Egyebek mellett az azonnali fizetési rendszer és egy hitelprogram kampánykommunikációja a feladat.
Nem akad magyar építész, aki olyan mértékben alakította volna Budapest városképét az elmúlt 50 évben, mint Finta József; megépült házainak számával már csak a ráaggatott eposzi jelzők (a magasházak és a magyar high-tech apostola, a munka farkasa, a pesti Duna-part elrablója, a Kádár-kor vagy épp a külhoni beruházók kedvence) vetekszenek. Finta Józsefet a Mol Campusról, a panelekről, a stadionokról és arról kérdeztük, hogy mit érhet (el) az építész, ha nem tartja távol magát a politikától.
Némileg emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartozók száma a negyedik negyedévben - derül ki a NAV honlapján kedden közzétett adatokból.
A General Electric kezdeményezésére kapta a nevet az új irodaházak közötti tér.
Nem csak a kormánypárti képviselők, hanem Varga Mihály és a Magyar Államkincstár elnöke is bojkottálta az ellenzék által kezdeményezett bizottsági ülést.
A digitalizáció terén a hazai kis- és közepes cégek lemaradása még mindig jelentős a nyugat-európai versenytársakhoz képest. Az e körbe tartozó vállalkozások nagyjából fele még saját honlapot sem üzemeltet. Pedig a „jóvanazúgy”-korszaknak már vége.
Közzétették a volt Paks-ügyi államtitkár vagyonnyilatkozatát. Aszódi Attila tavaly 3,8 millió forinttal növelte a megtakarításait.
Még szerencse, hogy a feldolgozóipart már nem tartják csupán összeszerelésnek a szakértők.
Kapott-e Sarkozy 5 millió eurót Kadhafi líbiai vezértől a választási kampányára? A feltételezett közvetítő, egy algériai származású francia üzletember, Alexandre Djouhri, aki választ tudna adni a kérdésre, mindenképpen szeretné megakadályozni, hogy London francia kérésre kiadja Párizsnak. Ügyében most kezdődött el a meghallgatás a londoni bíróságon.
Jövő keddig vitázik a Ház az újabb Brexit-megállapodásra vonatkozó javaslatokról.
Meg lehet-e gazdagodni a polgármesteri fizetésből, és hány városvezetőnél feltételezhető, hogy nem írnak igazat a vagyonnyilatkozatukban? Ennek járt utána az Átlátszó.
Brüsszel szerint az ilyen programok növelik a pénzmosás, a szervezett bűnözés, a korrupció és az adóelkerülés kockázatát az EU-ban.
A természetfilmes szerint lépni kell, mielőtt a klímaváltozás okozta károk helyrehozhatatlanná válnak.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki egy nyugdíjas nő összes megtakarítását kicsalta.
Tíz százalékosnál is nagyobb emelkedést mértek egy év alatt.
Egy-másfél évet szánnának rá arra, hogy a neten is elérhetővé tegyék a földhivatal szolgáltatásait.
Megbízható szerencsejáték-szervezővel nyilvános pályázat kiírása nélkül is köthető koncessziós szerződés, aki pedig elnyeri, aligha fog rosszul járni.
A törvényben előirányzottnál 6,2 százalékkal magasabb lett a hiány.
Eredetileg 800 millió forintra becsülték az Illovszky Stadion építésének második ütemét, de most kiderült, hogy ennél egymilliárd forinttal drágább lesz.
Szívesebben intézik az idősek személyesen a banki ügyeiket, ez viszont többe kerül, mint a netbankos szolgáltatás.