Rabok építik az állami gondozottak táborát
Jóvátételi munkaként épül az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ.
Jóvátételi munkaként épül az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ.
Manapság már akkor sem kell pánikolni, ha a nekünk súlyos pénzekkel tartozó személy vagy cég egy másik uniós tagállamba távozott. Ha ugyanis tudjuk a címét, kezdeményezhetünk vele szemben európai fizetési meghagyásos eljárást, ami nagyban hasonlít a hazai „párjához”.
Több olyan áfacsökkentés is volt, amely nem érte el a kívánt hatást, a közeli jövőben is csak egyedi csökkentésekről lehet szó.
A kapcsolódó Facebook-eseményhez már több százan csatlakoztak.
Nem elég a szegénység leküzdésére az, ha valaki munkát talál.
Tilos lesz élelmiszeripari, mezőgazdasági és elektronikai termékeket, valamint például fát importálni Észak-Koreából, de az intézkedés más szigorításokra is vonatkozik.
Ez az igazi festői környezet. És csak 30 millió forintba kerül – a fenntartása évente.
Az újakkal együtt a moszkvai metróállomások száma 212-re nőtt, a metróvonalak hossza pedig együtt elérte a 360 kilométert.
Még idén elkészül a Liget Budapest Projekt keretében zajló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ. 350 ezer műtárgy kap QR-kódot.
A Szabolcs megyei Lónya lakóinak élete attól függ, jár-e a komp Lónya és Tiszamogyorós között a Tiszán. Sokan emiatt a közeli Kisvárdára sem tudnak vagy mernek dolgozni menni.
Az adatok szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek.
Szél Bernadett plakátja feltűnt Hódmezővásárhelyen is.
Egy hathetes borjú 120 ezer eurós (csaknem 37,5 millió forint) rekordáron kelt el árverésen a németországi Verdenben.
Az illegális munkavállalás elleni fellépés keretében 671 272 külföldi munkást tartóztattak le az elmúlt négy hónapban Szaúd-Arábiában - közölte a SPA szaúdi hírügynökség.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
A magyar nyugdíjasok többségének egyetlen bevételi forrása az állami ellátás.