Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az OPEC soros elnöke, Ahmed al Fahd al-Szabah sejk, kuvaiti olajminiszter úgy nyilatkozott, hogy az exportőr szervezet tíz kvótakötelezett tagjának termelése jelenleg 29,7 millió hordó naponta, pontosan napi 2 millió hordóval több, mint a legutóbbi, márciusi OPEC-értekezlet idején.
Úgy vélte, az olaj szabadpiaci ára hordónként 45-55 dollár között fog ingadozni a közeljövőben, de az OPEC-tagok tudomásul veszik az alacsonyabb árat.
Előzőleg az OPEC főtitkára is majdnem 30 millió hordóra becsülte a termelést, és hozzátette, hogy az rövidesen eléri a napi 30 millió hordót. Azt mondta, hogy a többtermelést a második félévben várt keresletnövekedés fedezésére, a fogyasztói tartalékképzés elősegítésére szánják.
Becslések szerint az OPEC átlagos termelése napi 30,4 millió hordó volt áprilisban, újabb 25 éves csúcson, napi 700 ezer hordóval több a márciusi átlagnál.
Hétfőn, közép-európai idő szerint háromnegyed tízkor a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, júniusi határidőre hordónként 49,22 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó ACCESS-jegyzésében, 50 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál.
A londoni Nemzetközi Olajtőzsde (IPE) hétfőn zárva tart. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta pénteken hordónként 1,39 dollárral 51,09 dollárra olcsóbbodott júniusi szállításra.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.