A nagyobb beruházások lakásainak eladása nagyon sokszor előértékesítéssel indul. Teszik ezt azért is, mert az értékesítés megkezdéséhez nem szükséges az építési engedély megléte, sőt, sokszor a lakások végleges alaprajza is hiányzik, s az átadási dátumot sem mondják meg napra pontosan. Mivel azonban a beruházás banki finanszírozásának megszerzésének alapja a hitelintézetek részéről elvárt 20-25 százalékos értékesítettség, a fejlesztők ebben a szakaszban sokféle vevőcsalogató módszerrel élnek. Ezekkel tehát az esetleges bizonytalanságokból eredő kockázatot kompenzálják az előértékesítési periódus szakaszában.
Az Otthon Centrum (OC) tapasztalatai szerint ez az időszak rövidülő tendenciát mutat, jellemzően 1-3 hónapig tart. A banki finanszírozás, illetve a jogerős építési engedély megszerzésétől, az alapító okirat elkészítésével azonban már megszűnik a vevők bizonytalansági kockázata, s az előszerződések helyett már végleges szerződések köthetők.
A beruházónak tehát érdeke az értékesítési szakasz legelején felpörgetni az eladásokat, s az ehhez használt kedvezmények mellett a vevőknek más egyéb tényezők miatt is megéri minél hamarabb vásárolni. Lássuk az érveket!
A lakások nagyon sok esetben bevezető áron vásárolhatók meg, így átlagosan 3 százalékos megtakarítást érhetünk el. Ez egy tipikus, 15 milliós budapesti lakásnál 450 ezer forint zsebben maradó pluszt jelent. Sokszor a kedvező, alacsony kezdőrészletű fizetési ütemezés (10-90 százalékos, 20-80 százalékos) is a bevezető szakaszhoz kötődik. Itt a nagyobb vételárrész csak átadáskor fizetendő. Árkedvezmény helyett gyakori az egyéb extra felszereltség nyújtása. Ez lehet például konyhabútor beépítése.
Az OC tapasztalatai szerint egyéb kedvezmény lehet az is, hogy az amúgy kötelező garázst az értékesítés elején nem kell megvásárolni. Alapból pozitívum, hogy korai vásárlás esetén a teljes lakásválasztékból választhatunk. A legkedveltebb lakástípusok - akár szobaszámban, tájolásban - így hamar el is fogyhatnak. Azt se felejtsük el, hogy az építés megkezdése előtt, vagy annak korai fázisában még több lehetőségünk van beleszólni a lakás kialakításába. A burkolatok és beépített bútorok anyagának és színének megválasztása ma már elterjedt, és elvárt a vásárlók körében. Korai vásárláskor azonban akár a falakat is áthelyeztethetjük az eredeti tervhez képest.
A rögtön realizálódó előnyök mellett, a jó befektetést jelentő ingatlanokkal komoly értéknövekedést is elérhetünk. A tapasztalatok szerint az sem kizárt, hogy egy belvárosi, vagy Duna-parti beruházások esetében két-három év alatt – akár még a lakások átadása előtt – 50 százalékos felárral adhatjuk tovább lakásunkat, ha a kezdeti előnyösebb feltételekkel vásároltuk meg azt.