Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Moszkvai lapok szerint gazdát cserélhet a Rosznyeft magánolajcég, a Mol társa egy nyugat-szibériai kitermelő vállalatban, miután orosz nyomozók folytatják a zaklatását, adóelkerülések gyanújával.
A Roszneft a két egymással vetélkedő, állami ellenőrzésű nagyvállalat, a Roszneft olajcég vagy a GazpromNeft egyikénél köthet ki, vélték különböző piaci elemzők a Vedomosztyi pénteki száma szerint.
Az orosz lapok beszámoltak arról, hogy belügyi nyomozók a múlt héten négy olyan bankban kutattak terhelő iratok után, amelyek a Roszneft számláit vezetik, miután januárban a középméretű olajcég moszkvai központjában vizsgálódtak, és tanúként kihallgatták Mihail Gucerijev főrészvényes-vezérigazgatót és más főmenedzsereket.
Az orosz főügyészség még múlt ősszel indított bűnügyi eljárást a Roszneft három leányvállalatának vezetői ellen azzal a gyanúval, hogy 2003-2004-ben a koncessziós megállapodásokat sértő túltermeléssel szüreteltek többletjövedelmet. Az előzetes nyomozás másik feltevése az, hogy a Russneft 2004-ben cégen belüli árkülönbözetek (transzferárak) kihasználásával karcsúsította az adózását.
A nyomozók eddig összesen 350 millió dollár körüli jogellenes profitot és adóelkerülést írtak a Roszneft számlájára, ami még nem végzetes, vélték moszkvai lapok.
A Roszneft 2005-ben - mikor a Jukosz olajvállalattól már elvették a fő termelő egységét, de még nem taszították csődbe - diszkréten megvásárolta az egykori orosz piacvezető Jukosz több tulajdonrészét, közte a Mollal közös hanti-manysiföldi termelő vállalatuk (a Zapadno Malobalik mezőt kiaknázó ZMB) felét, bizonyára a Kreml jóváhagyásával.
A Rosznyeft 2006 tavaszán megállapodott a Barátság (Druzsba) olajvezeték szlovákiai szakaszát üzemeltető Transpetrol 49 százalékának megvételéről is a nyugati Jukosz-menedzserekkel, de az 51 százalékos tulajdonos szlovák kormány meggátolta az ügyletet.
Sajtójelentések szerint ezután a GazpromNeft - a Gazprom gázipari vállalat kőolajipari részlege - is érdeklődött a Transpetrol-pakett iránt, míg a Rosznyeft abban érdekelt, hogy ez az üzletrész is bekerüljön a Jukosz maradékainak felszámolási eljárás keretében zajló moszkvai elárverezésébe.
Orosz lapok különféle teóriákat tálaltak arról, hogy miért különbözött össze Gucerijev a kremlbeli tisztségviselőkkel. Mindenesetre a Vedomosztyi szerint Gucerijev már régóta tudatában van annak, hogy az államhatalmi struktúrákkal támadt nézeteltérései rászoríthatják a Rosznyeft eladására, és puhatolózott is a Kreml berkeiben ennek lehetséges változatairól.
A Deutsche UFG elemzője, Pavel Kusnyir a GazpromNeftet tartja a fő pályázónak a Rosznyeftre, míg az Alfa-Bank analitikusa, Dmitrij Lukasov (másokkal együtt) a Rosnyeftet. Gucerijevet sokan ugyanazokhoz az orosz biztonsági struktúrákhoz és politikai személyiségekhez kötik, mint amelyekhez a Rosznyeft vezére, Szergej Bogdancsikov áll hagyományosan közel - írta az Ekszpert című hetilap februárban.
Mindenesetre, akár a Rosnyeftnél, akár GazpromNeftnél köt is ki a Russneft, amely 3,5-4 milliárd dollárt érhet, eladása azt jelentené, hogy a Molnak már megint új társa lesz a ZMB-ben, tették hozzá moszkvai megfigyelők.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?