Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarországon az állami újraelosztás GDP-hez mért 50 százalékos arányát 40-45 százalékra kell csökkenteni, mert így lehet optimalizálni a gazdaságot - mondta John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első vezérigazgató-helyettese hétfői budapesti tájékoztatóján.
A Magyar közgazdasági Társaság szervezésében tartott előadásában John Lipsky kijelentette: szükségszerű volt a fiskális konszolidáció Magyarországon, de ki kell jelölni a további reformokat is. Az IMF vezérigazgató-helyettese hozzátette: a konvergenciaprogramban rögzített egészségügyi reformot, oktatási reformot és az államigazgatás reformját következetesen végig kell vinni, hogy 2008-ra a GDP arányos államháztartási hiány valóban 4,5 százalékra süllyedjen.
Az IMF Nemzetközi vezérigazgató-helyettese szerint a közszféra és a magánszféra új határait kell meghúzni az egészségügyi, az oktatási és a nyugdíjreform megvalósítása során. "Ki kell tűzni Magyarországon, hogy többen fizessenek adót és jelentősen mérsékeljék az adóelkerülők táborát" – mondta. John Lipsky a munkát terhelő adók csökkentését és a fogyasztási adók növelését javasolta egy lehetséges adóreform keretében. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy kellő óvatossággal szükséges eljárni annak érdekében, hogy a beszedett adók összege ne csökkenjen.
A Magyarország előtt álló kihívásokról szólva elmondta: olyan koordinált fiskális és monetáris politikát kell kialakítani, amely stabilitást sugall a befektetők számára. Emellett a monetáris politikának be kell vetnie saját eszközeit, elsősorban a kamatot annak érdekében, hogy elérje a kitűzött tartósan alacsony inflációs célt, amelyet a régióban is már elértek sokan.
"Középtávon próbatétel előtt áll Magyarország, ha meg akarja őrizni versenyképességét vagy még javítani is akarja, mivel a környező országok most nagyobb sebességre kapcsoltak" – figyelmeztetett az IMF vezérigazgató-helyettese.
John Lipsky hangsúlyozta, hogy kivételesen jó a nemzetközi konjunktúra és igen magas a befektetői bizalom a legjobb alkalom az államháztartás rendbetételére. Véleménye szerint Magyarország rendelkezik azokkal a talentumokkal, tudással illetve innovációval, amelyek segítségével képes a globalizáció által felvetett új kihívásokkal megbirkózni.
Nincs egyetlen jó megoldás az egy, illetve több biztosítós egészségügyi modellt illetően – vélekedett John Lipsky. Miközben a hatékonyság alapkövetelmény, a méltányosságot, azaz a szolidaritás mértékét minden országnak magának kell meghatároznia – fűzte hozzá.
Ashoka Mody, az IMF európai főosztályának igazgató-helyettese szerint a magyarországi egészségügyi reform túlságosan leszűkült a biztosítási modell kérdésére, s kevesebb szó esik az ellátásban szükséges versenyről és a kórházak átszervezéséről. Az IMF európai vezető munkatársa megismételte valutaalap nemrég Magyarországról kiadott megállapításait, miszerint szükséges a bonyolult személyi jövedelemadó áramvonalasítása, a fogyasztást terhelő adók növelése és az élőmunkát terhelő adók csökkentése.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.