szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A globális piacokon elmúlni látszik a félelem, bár figyelmeztető jelek továbbra is vannak. A forint ismét erősödött a vezető devizákkal szemben, a kötvénytulajdonosok pedig szép nyereséget realizálhattak az elmúlt napokban.

Az Európai Központi Bank (ECB) ismét beavatkozott a nyíltpiacon, újabb pénzt pumpált az egynapos lejáratú hitelezésbe, mivel ismét elszabadultak a kamatok. A piacokon a megnyugvás jeleit láthatjuk, a korrekció utáni emelkedéseket, de az indexek, a mutatók még nem érték el azokat a szinteket, ahol már kimondhatnánk, hogy egyértelműen a további növekedés a várható trend. A hazai gazdasági helyzetre jellemző, hogy a második negyedévben gyakorlatilag megállt a GDP növekedése, ami – meglepetésre – ezúttal nem csak az elapadó állami beruházások, hanem a lakossági fogyasztás visszaesésének következnóménye is. Ugyanakkor az államháztartási adat kedvező lett, mivel az éves előirányzat 64,2 százaléka volt augusztusban a hiány mértéke. Az exportadat is kedvezően alakult, hiszen éves összevetésben 22,5 százalékkal emelkedett. Tehát továbbra is vegyes a kép, de ma úgy tűnik, a megszorításokkal a kormány túllőtt a célon, mivel a növekedésre gyakorolt negatív hatás a várt mérték felett alakul.

Devizapiac. A nemzetközi kereskedési adatok azt mutatják, hogy az EUR/USD az utóbbi napokban megfeneklett, nincs határozott trend, mivel az ECB kamatemelési kilátásai is egyre bizonytalanabbá válnak. Véleményünk szerint Európában nem lesz kamatemelés belátható időn belül.



Ma egyedül az olajár veszélyezteti az ECB komfortzónáját jelentő 2 százalékos inflációs szintet, miközben a növekedés – bár a csúcson túljutott – kielégítő mértékű. A hosszú idő óta erősödő euró sem gátolja a növekedést, az új csatlakozók pedig egyre jobb teljesítményt nyújtanak – sajnos Magyarország kivételével. Várakozásaink szerint jelentős változás nem lesz az EUR/USD keresztárfolyamban; ma nem látunk olyan körülményt, ami jelentős kilengést okozna a piacon. Így ma azt mondhatjuk, EUR-ban, USD-ben denominált kötvényeket vagy kötvény típusú befektetéseket érdemes eszközölni. A dollárban denominált instrumentumok esetében érdemes a rövidebb – egyéves – lejáratokat preferálni, míg euróban inkább az ötéves lejáratok lehetnek átlag feletti hozamúak a jövőben.



A forint ismét erősödött a vezető devizákkal szemben, de ennek mértéke nem jelentős, ugyanakkor azt látjuk, hogy a gyengülő trendnek vége, itt is kiegyenlítettebb piac kezd kialakulni. Itt az ideje a devizapozíciók építésének, mivel a hazai gazdaság jelentősen lemarad a térség és általában a feltörekvő piacok tekintetében is, így egy esetleges magasabb piaci növekedés sem fog komolyabb változásokat hozni.

A makrogazdasági hiányszámok kedvező alakulása ebből a szempontból nem értékelhető, hiszen az csak azt jelenti, hogy az ország nem csúszik a teljes ellehetetlenülésbe; ettől a vállalati nyereségek nem lesznek magasabbak, a fogyasztás sem támogatja a hazai vállalkozásokat, ahogyan az állami megrendelések sem. Amikorra sikerül majd kiegyensúlyozni a makrogazdasági mutatókat, a világgazdaság lassulhat: így akkor ez lehet a masszívabb növekedés kerékkötője.

Ne vegyünk hazai állampapírokat! (Oldaltörés)

Kötvénypiac. A nemzetközi kötvénypiacokon is kisebbek voltak a mozgások, mint az elmúlt napokban, de az látszik, hogy a piac a jelzálogpiaci eseményeket túlreagálta, így a kötvénytulajdonosok szép nyereséget realizálhattak az elmúlt napokban. Természetesen ez nem jelenti a nehéz napok végét, de az látszik, hogy az árazási gyakorlatok átalakulóban vannak, így lassan a reális értékeken forognak a kötvények. De ez még hosszabb folyamat lesz, így azt mondhatjuk, kötvényekbe fektetni ma érdekes lehetőséget jelent. Különös tekintettel a fejlett piacokon kockázatosabb instrumentumokra, amelyek effektíve nem kötődnek a jelzálogpiachoz, ugyanakkor a hozamemelkedés elérte ezeket is. Ilyenek a vállalati kötvények, amelyek árazása rendkívüli kilengéseket mutatott az előző időszakban.

A hazai piacon továbbra sem látunk komoly lendületet, a növekedési adat pedig egyenesen a hozamok emelkedését okozhatja, mivel a növekedés elmaradása továbbra sem teszi lehetővé, hogy az állami újraelosztás mértéke csökkenjen, így a hiány újratermelődik a jövőben. Ez elég negatív jövőkép, elég ahhoz, hogy akár komoly eladásokat generáljon a piacon.




Látható, hogy a hozamok – igaz, enyhén –, de tovább emelkedtek az elmúlt héten is. Ma a folyamat gyorsulására számítunk, így nem ajánljuk hazai állampapírok vételét. A részvénypiacok magukhoz térnek lassan, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ismét a kínai és a dél-amerikai piacok. A feltörekvők általában is jól teljesítenek, de – itt is – kivételt jelent a hazai piac, hiszen itthon a Mol korábbi emelkedése fokozatosan kiárazódik, így csökken az index értéke. Természetesen a korábban már említett makrogazdasági adatok miatt is indokolt, hogy lemaradó legyen a BÉT, mivel növekedés nélkül, szinte kizárólag hazai részvényekre épülő piacon komoly növekedés nem alakulhat ki.

Magukhoz tértek a részvénypiacok (Oldaltörés)

Részvénypiac. Az mindent elárul, hogy a Phylaxia részvényei bekerültek a BUX-ba. Félreértés ne essen, a cég jó, kitűnő pálya áll előtte, de nemzetközi szinten nem komoly. A BÉT kisebb kapitalizációjú szegmense egyébként is kiválóan teljesít, tehát itthon a kisebb részvényektől egyáltalán nem kell tartani. Ez is anomália, mivel a magasabb árnövekedés elvárható ezektől a kisebb cégektől, de az, hogy a kisebb volatilitás mellett nagyobbat emelkednek, mint a nagyobb cégek részvényeinek ára, teljes képtelenségnek tűnik. Ennek oka – többek között – a Mol körül kialakult helyzet, az ehhez kapcsolódó spekuláció, de ha ezt a hatást kiszűrjük, akkor is alacsonyabb kockázatot mutatnak – a visszamenő adatok alapján – a kisebb kapitalizációjú részvények.

Ma tehát a kisebb részvények kisebb kockázatot jelentenek. Ez az ellentmondás még akkor is fennállt, amikor szabadesésbe váltott a piac. Emelkedő piacon nem lenne meglepő, hogy kiegyensúlyozottan emelkednek a kisebb részvények, de hogy az esésben is jobban szerepelnek, az mindenképpen anomália. Mint ahogy az is, hogy egyes kispapírok forgalma a négy nagy egyikét-másikát is meghaladja. Az ellentmondást az oldhatja fel, hogy a kisebb részvényeket csak egy idő óta veszik a professzionális befektetők, a befektetési alapok, így itt még mindig az alapok feltöltése zajlik, ami folyamatos keresletet generál.



Véleményünk szerint – annak ellenére, hogy anomáliának tekintjük, hogy a trend folytatódhat – ma a hazai részvények közül a Phylaxia, az Econet, a Rába, valamint a Synergon ajánlható. A nemzetközi piacok közül a kínaira, oroszra, valamint a dél-amerikaira érdemes belépni, de a mai ingatag helyzetben 5-10 százalékos nyereséget azonnal zsebre kell vágni, mielőtt a hangulat újra változik.

Ajánlás (Oldaltörés)


Állampapír piac:

- állampapírok: USD: 0-1 év, EUR: 5 év

- vállalati kötvények: eladás

Nemzetközi részvénypiac:

- EU részvények: kivárás

- USA részvények: kivárás

- Orosz részvények: vétel

- Egyéb feltörekvők: Kína, Dél-Amerika: vétel

Hazai részvénypiac:

- Hazai részvények: FHB, Phylaxia, Econet, Rába, Synergon: vétel

- Befektetési alapok:

Target Return típusú alapok

Fürjes Szabolcs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!